Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Kozsurin; V. Sz.-Pogogyin; Sz. A.: A Szovjetunió városi lakosságának fejlődése 1939-1979 között 908
908 FOLYÓIRATSZEMLE után kétségtelenül még sebezhetőbbé vált; 19184g Lotharingja birtokában vasércszükségletét 60%-ban saját forrásból tudta biztosítani, később viszont a behozatal 75-80%-ot tett ki. Nagy-Britanniában 1937 júliusában jött létre a „Németországra gyakorlandó gazdasági nyomás bizottsága". Ebből született meg később a Gazdasági Hadviselés Minisztériuma (MEW). A szervezési előkészületekben fontos szerepet játszott a még 1931-ben megalakított ipari hírszerzési központ, amely később a MEW hírszerző főosztálya lett. E szerv nemcsak információk gyűjtésével foglalkozott, hanem jelentős befolyása volt a politikai döntések meghozatalára is. A háború előtti időszakban azonban nem tudta megfelelően értékelni Németország pénzügyi és munkaerőhelyzetét, ezért tévesen azt hitték, hogy a német hadigazdaságot 1939-re már teljesen mozgósították és ezért különösen érzékeny a nyersanyag-ellátás megszakítására. Mindenáron egy „Achilles-sarkot" akartak találni, amely megsebzésével rövid idő alatt meg tudják bénítani a gazdasági életet. Elméletileg mindössze két ilyen volt: a vas és a kőolaj. A svéd vasérc és a német ipar közötti szoros kapcsolat még a 19. századból származik; ekkor vált ugyanis lehetővé a magas foszfortartalmú vasércek feldolgozása a Thomas-eljárás segítsével. Azaz, a svéd vasércből főleg kevésbé jó minőségű acélfajtákat állítottak elő. Németország a svéd vasércexport háromnegyedét vette át, ez 1936—38-ban átlagosan évi kilenc millió tonna volt, amely a német import 60%-át tette ki, és az őszes szükséglet 45%-át fedezte. A Németországba irányuló szállítások csökkentésére különböző elképzeléseket dolgoztak ki: Nagy-Britannia vásároljon több svéd vasércet, hogy kevesebb jusson a németeknek, ígérjen fegyveres támogatást a svédeknek annak érdekében, hogy megtagadják a Németországnak történő szállítást stb. Mivel e tervek realitása csekély volt, a közvetlen akciók gondolata került előtérbe, így pl. a kitermelés meggátlása vagy a legfontosabb szállítási útvonal, a narviki kikötő és az odavezető vasútvonal megsemmisítése. Végül is semmiféle akcióra nem került sor, és nincs nyoma annak, hogy nagyobb szabású hadműveletek tervével valaha is komolyan foglalkoztak volna. Az alapvető hiba az volt, hogy a gazdasági hadviselést hosszú távon a győzelem kulcsának tekintették, sőt alkalmasnak tartották akár egyetlen olyan csapás mérésére, amely feleslegessé teszi a hosszú háborút. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Chamberlain-kormány teljesen alkalmatlan volt ilyen elképzelések megvalósítására. (Journal of Contemporary History, 1981. évi 1. szám, 53-72. I.) M. T. V. Sz. KOZSURIN, Sz. A. POGOGYIN: A SZOVJETUNIÓ VÁROSI LAKOSSÁGÁNAK FEJLŐDÉSE 1939-1979 KÖZÖTT A szovjet társadalom fejlődésének egyik fontos mutatója a városi lakosság számának dinamikus növekedése. A szerzők az 1930-es, az 1959. évi, ill. az 1970-ben és 1979-ben tartott népszámlálások, valamint az egyre gazdagabb demográfiai irodalom eredményeinek felhasználásával elemzik a városiasodás folyamatát. Bár az 1939—79 közötti időszak dinamizmusa nem érte el az 1926 1939 közötti évek rohamos növekedési ütemét (két és félszeresére nőtt a városlakók száma), mégis ezek az évtizedek azok, amelyek során a lakosság több mint fele lett városlakó, s számuk 60 millióról 164 millióra nőtt. Az 1939-es alig egy harmaddal szemben 1979-re 60% fölé emelkedett a városi lakosok aránya. Ez a változás azért is figyelemre méltó, mert a háború súlyosan érintette a szovjet városokat. 1945-re lakosságuk 93 százaléka maradt meg. A városiasodás folyamatában 1961 jelentős esztendő volt, mert ekkor haladta meg a városi lakosság száma a falvakét. Az igen szemléletes közlemény a globális adatok mellett elemzi a városiasodás forrásait is. Az egyik tendencia, hogy a vizsgált négy évtized során meghatározó lett a természetes szaporodás, mint a városlakók számát növelő tényező. Míg 1939-59 között a városi lakosság számának emelkedéséből
