Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Sztatelova; Elena: Diplomacijata na Knyazsesztvo Balgarija 1879-1886 (Ism.: Palotás Emil) 877

TÖRTÉNETI IRODALOM 877 ELENA SZTATELOVA: DIPLOMACIJATA NA KNYAZSESZTVO BALGARIJA 1879-1886. Szófia, 1979,Izd.NA BALGARSZKATA AKADEM1JA NA NAUK1TE,251 1. A BOLGÄR FEJEDELEMSÉG DIPLOMÁCIÁJA 1879-1886 A berlini kongresszus határozatával életrehívott bolgár fejedelemség állami életének megszervezése bonyolult külső és belső viszonyok közepette ment végbe. A nagy keleti válságot lezáró kongresszus, mint ismeretes, nem a tartós és igazságos rendezést tartotta elsődleges céljának, beérte a nagyhatalmak számára elfogadható kompromisszum kidolgozásával. Ebből következően a berlini döntés a balkáni népek egyikét sem elégítette ki maradéktalanul. Legnagyobb csalódás a bolgárokat érte. A San Stefano-i Nagybulgária helyett 1878/79-ben egy töredék területen jött létre az új fejedelemség, amelynek mindenekelőtt életképességét kellett bizonyítania. Külpolitikájára hárult az a feladat, hogy megfelelő helyet biztosítson az ország számára az éppen alapvető átalakuláson átmenő balkáni államrendszerben. A nemzetközi feltételek a belső mozgáslehetőségeket is kényszerítő erővel jelölték ki, így érthető, hogy az újjászülető bolgár állam történetét vizsgáló valamennyi munka a köztörténet kifejtésekor mindig bőséges teret szentelt a külpolitikai-diplomáciai problémáknak. Ebből kiindulva Sztatelova lemondott arról, hogy az ismert tényeket és eseményeket kronologikus sorrendben újból elbeszélje. Munkája, amely az első tudományos igényű szintézis a bolgár külpolitika kezdeteiről, a tematikus táigyalás módszerét követi. A fontos kérdésekre koncentrálva lehetőséget nyer arra, hogy minden eddigi kísérletnél behatóbban és módszeresebben ábrázolja a külpolitika alakulását befolyásoló sokfajta körülményt, világítsa meg a valóságos összefüggéseket, és olyan fontos következtetésekre jusson, amelyek szűkebb témáján túlmutatva az akkori bolgár történelem egésze szempontjából bírnak jelentőséggel. Ezek közül először is azt emelhetjük ki, hogy a fejedelemség fennállásának első éveire jellemző heves és gyakori belpolitikai viharok és az ezekkel összefüggő sok kurzus- és kormányváltozás ellenére a bolgár külpolitika - irányítóinak pártállásától függetlenül -szilárd következetességgel munkálkodott a fiatal állam pozícióinak erősítésén, a jogilag fennálló függő helyzet gyengítésén, az állami önállóság minél gyakoribb és hatásosabb érvényesítésén, valamint a nagy álom, a „nemzeti egyesítés", az összes bolgárok lakta terület egy államba tömörítésének előkészítésén. Sztatelova tehát a kormányzati tevékenység megítélésében nem a megszokott sablont követi, amely a történeti szereplők vélt vagy valóságos russzofil, illetőleg russzofob érzelmeiből kiindulva magyarázza cselekedeteiket. Szerzőnk a külpolitikai tevékenység különböző megjelenési formáinak részletes vizsgálata nyomán jut arra a másik fontos következtetésre, hogy Bulgária a berlini szerződés előírta függő helyzeten, ahol lehetett, létezése első percétől fogva túltette magát. Diplomáciája ügyesen kiaknázta a nagyhatalmak versengéséből és a nemzetközi viszonyok mindenkori erőjátékából adódó lehetőségeket, és képes volt viszonylag önálló szerep eljátszására; nem egy ízben sikerrel demonstrálta az ország virtuális függetlenségét. A berlini szerződés terhes kötelezettségeket rótt az újonnan kialakított államra. Sztatelova ezek megvilágítása során nem a nyugati nagyhatalmak imperialista szándékainak leleplezésére koncentrálja erőfeszítéseit, inkább azt ábrázolja, hogyan próbált Bulgária megbirkózni a külső diktátum teremtette feltételekkel. Az autonóm cselekvés lehetséges voltának bizonyítására kiváló lehetőségeket nyújtott számára a Duna-kérdéssel és a transzbalkán vasúti összeköttetés megteremtésével kapcsolatos problémák tárgyalása. Meggyőzően mutatja ki, hogy éppen a balkáni országokra kényszerített többoldalú nemzetközi kötelezettségek teljesítése során - az ezzel kapcsolatos tárgyalásokon, konferenciákon és szerződéskötéseknél - nyílott először lehetőség arra, hogy Bulgária a nemzetközi kapcsolatok alakításának aktív és egyenrangú résztvevőjeként lépjen az európai diplomácia porondjára. A berlini szerződés előírta, hogy a Dunának a Vaskaputól Galacig tartó hosszú alsó szakaszára egységes hajózási rendszert kell kialakítani. A Habsburg-monarchia ottani nagy érdekeltségére hivatkozva a szerződés betűit jóval meghaladó igényekkel lépett fel, és a szabályozást egyoldalú előnyök kivívására kívánta felhasználni. Románia és Bulgária elutasította a területi felségjogaikat is sértő tervet. Bár a bonyolult diplomáciai játék eredményeként Ausztria-Magyarország mögé felsorakozó nagyhatalmak erős nyomással próbáltak akaratuknak érvényt szerezni, a két kis ország szilárd kitartása kudarcra kárhoztatta a bécsi szándékokat. Ugyancsak eredményesen védte országa érdekeit a bolgár diplomácia a vasútkérdés-