Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Habsburgmonarchie 1848-1918 Band III. (Ism.: Szász Zoltán) 692
692 TÖRTÉNETI IRODALOM DIE HABSBURGERMONARCHIE 1848-1918 BANDIII. 1-2. TEIL. DIE VÖLKER DES REICHES. Wien 1980. XVIII + 1471 1., 1 térk. mell. Több mint hat évtizeddel a Monarchia felbomlása után szinte teljesen eltűnt a szakirodalomból mind a „népek börtöne” megjelölés, mind pedig azon idealizálási kísérlet, hogy valaminő egyesült Európa modelljének tekintsék a Habsburgok birodalmát — írja a jelen kötet „Népek szükségszerű egyesülése avagy népek börtöne?" c. bevezetőjében Adam Wandruszka. Való igaz, hogy két világégés, az 1918 utáni fejlődés buktatóinak hatása nyomán szükségszerűen higgadtabb megítélés illeti e soknemzetiségű birodalmat, de az is igaz, hogy négy évszázados fennállása alatt nem tudott olyan történeti kötőanyagot kitermelni, mely az immár különálló népeket ismét összefoghatta, vagy akár csak ennek érdemi kísérletére késztette volna. Ebben az értelemben a Monarchia egykorú nemzetei számára végleg „történelemmé” vált, s ennyiben valóban „szabaddá lett az út az egyes népek fejlődési mérlegének higgadt, elfogulatlan elkészítéséhez”. Ugyanakkor éppen a Monarchia utolsó félévszázadában bontakoztak olyan társadalmi-gazdasági és eszmetörténeti folyamatok, melyek hatásai - a legmélyebben éppen a nemzeti tudatban - messze a mába nyúlnak. Ettől van különös társadalmi relevanciája — végső fokon értelme — a Monarchia-kutatásnak, ami még inkább szükségessé teszi, de egyáltalán nem könnyíti az említett hűvös vizsgálódást. A „higgadt mérlegelés” szándékának megvalósítását az említett tényező nehezítette, s a kötet viszonylagos egységét csak bizonyos egyoldalúság árán lehetett megteremteni. Gyakorlatilag nem kapott teret az a felfogás, amely a Monarchiát eme késői korszakában az egyes nemzetek fejlődése számára egészében negatívan értékeli, de még az ilyen álláspontokkal szembeni nyüt polémiát is kerüli, noha nem kétséges, hogy több tanulmányban rejtetten érvényesül a vita szándéka. Amilyen örvendetes, hogy ez a kötet sem maradt osztrák házi vállalkozás, annyira jellemző korunk történetírására — és ezért a szerkesztésre is —, hogy a birodalomban élő nemzetek rajzának elkészítéséhez távoli országok történészeit kellett még bevonniok, két szláv népnél pedig osztrák szerzőt választottak. E tanulmányokban fokozottan érvényesül a Monarchia valóban ellentmondásos belső viszonyai és a szerzők ellentmondásos helyzetének teljes megfeleléseként a „míg egyfelől... ad lig másfelől” típusú metafizikus, kompromisszumos megközelítésmód, aminek azonban a tényfeltárásban kétségtelenül megvan a maga pozitív szerepe is. A kötet két alapkérdésre kíván választ adni: milyen utat jártak be a birodalom népei 1848-tól az összeomlásig, illetve mennyire tudott megfelelni a Habsburg-monarchia a polgári-nemzeti fejlődés követelményeinek? A mű az osztrák-német problematikával indít. Erich Zöllner Az osztrák történelem periódusai, az Ausztria-fogalom változásai 1918-ig c. tanulmányában a koraközépkorig visszamenve elemzi az Ausztria fogalom születését, területi bővülését, természetszerűen a hangsúlyt a Habsburg-család megjelenése utáni korszakra helyezve. A 14. század elején, amikor jó időre kiszorulnak a német császári korona birtokából, sorra szenvednek vereséget a svájciaktól, akkor kezdenek a Habsburgok „osztrákká” válni. V. Károly és Ferdinánd osztozkodásával tovább kristályosodik „Ausztria”, aminek azonban részben ellene hat a cseh és a magyar államnak a mohácsi katasztrófát követő megszerzése. Igaz, az 1620. évi fehérhegyi csatával véget ér a cseh különállás, s még a szorosan vett osztrák tartományok rendjei is visszaszorulnak. A westfáliai békével azután végérvényesen eldől, hogy a német birodalomban nem lehetséges a tökéletes Habrsburg-dominancia, nem sikerülhet egységes német impérium kialakítása. Ekkor különülhet el a Habsburg-állam a birodalomtól, s kezdi meg külön nagyhatalomként való megerősödését. Zöllner világosan látja, hogy a Habsburgok továbbiakban is ápolt kitörési szándékai (távolabbi olasz, németalföldi tartományok felé irányuló) területszerzési törekvései nem segítették a „törzsterületek” összekovácsolását, s végig nagy súlya volt annak, hogy a magyar rendek erejét nem sikerült megtörni. A Pragmatica Sanctioval államjogilag is oszthatatlanná válik a birodalom; a nagy francia forradalom kontinensalakító hatásai nyomán 1804-ben kikiáltják az „osztrák császárságot”, hogy két év múlva leadhassák a feloszlatott német-római birodalom császári koronáját. A szerző kellően rámutatott arra, hogy az évszázados összezártság sem vezetett egy megállíthatatlan egységesülési folyamathoz. Az 1848. ápr. 25-i alkotmány Magyarország és az olasz tartományok nélkül számolja Ausztriát, az oktrojált 1849. márc 4-i egységes ausztriai császárságot állapít meg; az 1860. évi Októberi Diploma ezt még őrzi, a fél év múlva kiadott Februári Pátens óvatosan csak „Monarchiát” emleget, hogy azután 1867-ben a jogi formulázás tisztulásával a fogalomzavar tovább növekedjék. A
