Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK „ÚJ SEMLEGESSÉGE” AZ 1930-AS ÉVEKBEN 53 A Briand—Kellogg-paktum másik értelmezése azokat a nézeteket visszhangozta a ratifikációs vitában, amelyek hirdetői az Egyesült Államok világpolitikai súlyával és gazdasági potenciáljával összeegyeztethetetlennek, idejétmúltnak tartották a hagyományos semlegességet. Az volt a meggyőződésük, hogy az Egyesült Államok nem vonhatja ki magát a világbéke megőrzésében való közreműködés alól, s e szerepvállalásával egyszersmind a saját biztonságáról is gondoskodik. A Borah szenátor által képviselt felfogással ellentétben a semlegesség újraértelmezéséért szálltak síkra, azt vallva, hogy a Briand—Kellogg-paktum szelleme a békebontó megfékezésére kötelezi az aláíró országokat. Elgondolásaik középpontjában a világbéke felett őrködő nemzetközi együttműködés állt, számoltak tehát a Nemzetek Szövetsége létével. E felfogás értelmében a Briand—Kelloggpaktum volt az emelő, amely kimozdítja az amerikai külpolitikát anakronisztikussá, tarthatatlanná vált gyakorlatából. Japán Mandzsúria ellen intézett 1931. szeptemberi támadásával kaptak első ízben aktualitást ezek az elgondolások. Jóllehet a valóság kijózanító reflektorfénye aligha bátorította a kollektív fellépés amerikai híveit,1 s a Briand-Kellogg-paktum kapcsán keletkezett nézetek tovább éltek, megoldást keresve. Nem volt könnyű a hagyományos semlegességet ellenző nézetek útkeresése, mert a békebontó elleni kollektív fellépés sürgetése szükségszerűen elvezetett a Nemzetek Szövetsége Egyességokmányának alapját képező koncepció igenléséhez és a nemzetközi szervezettel való együttműködés gondolatához. Ezzel veszélyzónához értek az amerikai külpolitika irányváltásának időszerűségét valló nézetek. A Nemzetek Szövetségéhez való viszony alapelve nem módosult a republikánus éra folyamán. Mindössze annyi - elvfeladást nem jelentő — változás történt, hogy az Egyesült Államok genfi konzulja részt vett a Tanács mandzsúriai kérdéssel foglalkozó nyilvános ülésein,15 16 és Washington képviseltette magát a népszövetségi égisz alatt 1932. február 2-án megkezdődött leszerelési konferencián. A kollektív biztonság amerikai híveinek számolniuk kellett azzal, hogy a Nemzetek Szövetségével való együttműködés meghirdetése felújította volna az Egyességokmány rendelkezéseivel, elsősorban a gazdasági-pénzügyi és a katonai szankciókkal kapcsolatos, több mint egy évtizede lezárult vitákat, és a nemzetközi szervezettel asszociált elkötelezettség iránti ellenszenv elsöpörte volna törekvéseiket. Az Egyesült Államok kívánatosnak tartott nemzetközi szerepe és a közvélemény zömének izolacionista beállítottsága közti ellentmondás feloldása érdekében a semlegesség 15 Azt követően, hogy Japán bebizonyította: nincs szándékában kivonulni Mandzsúriából, felmerült a gazdasági szankciók gondolata, Hoover elnök azonban elvetette ezt. Az Egyesült Államok álláspontját a japán és a kínai kormányhoz intézett 1932. január 7-i jegyzékek tartalmazták, amelyek leszögezték, hogy az amerikai kormány nem ismeri el az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos, szerződésileg biztosított jogainak, Kína szuverenitásának, területi integritásának és a nyitott kapu-politikának megsértésével, valamint a párizsi (Briand-Kellogg) paktum megszegésével létrejött helyzeteket és szerződéseket. Stimson külügyminiszter a jegyzékek elküldése előtt csatlakozásra hívta fel az angol és a francia kormányt. Az utóbbi nem nyilatkozott, az angol kormány pedig sajtókommüniké útján közölte, hogy nem tartja szükségesnek jegyzék küldését a japán kormánynak. A Stimson-doktrína keletkezésére 1. Pratt: i. m. 581-583.; Samuel Flagg Bemis: A Diplomatie History of the United States. New York, Chicago, San Francisco, Toronto, London, 1965. 819-820. 1 6 A konzul arra kapott utasítást, hogy csak akkor vegyen részt a vitában, ha valaki a Briand- Kellogg-paktumról tesz említést. A japán-kínai konfliktussal foglalkozó népszövetségi bizottságokban nem működött közre amerikai delegátus. Bemis: i. m. 818-819.
