Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
50 LÄNG IMRE hesse az Egyességokmányt megszegő ország Amerikában vagy másutt tartózkodó polgárai és az amerikai állampolgárok közti kereskedelmi, pénzügyi és személyi kapcsolatok folytatását.7 Az ellenzéki platform magva - a Nemzetek Szövetségével való szembenállás - az 1920-as elnökválasztás eredményeként végbement hatalomváltás után a kormány politikájának részévé vált. Kevéssé lehetett kétséges, hogy ha szankciók alkalmazására kerül sor, úgy a semlegességi jogokkal élő amerikai állampolgárok áruszállításai és hitelei veszélyeztetni fogják a szankciók hatékonyságát. Nemcsak a Nemzetek Szövetségétől távol maradt államok cselekvési szabadságából adódó helyzetekkel kellett számolni. A szankciókról intézkedő 16. cikk értelmezési problémáit vizsgáló népszövetségi bizottság vitáin aggályok hangzottak el a kategorikus fogaimazású cikk-szöveggel kapcsolatban; a megvalósítás várható nehézségeit fejtegető és a tagállamok önálló döntési jogát igénylő nézetek arról tanúskodtak, hogy megkérdőjeleződött a 16. cikk szelleme és betűje. A Közgyűlés 1921. szeptember 27-én határozatot fogadott el, amely leszögezte, hogy „a Szövetség minden egyes tagja,maga köteles eldönteni, vajon bekövetkezett-e az Egyességokmány megszegése.”8 A határozat a tagállamok feladatává tette a szerződésszegések körülményeinek mérlegelését. Zöld utat kaptak a Tanács állásfoglalásától eltérő helyzetmegítélések. Történt ez a 16. cikk azon rendelkezése ellenére, amely előírta, hogy a tagállamok kötelesek a szerződésszegő ellen haladéktalanul életbe léptetni a gazdasági szankciókat.9 A tagállamok döntési szabadságán alapuló felfogás messze került az eredeti intencióktól. A határozatban tükröződő szemlélet megváltoztatására irányuló törekvések eredménytelenek maradtak. Ezt példázza a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló ún. genfi jegyzőkönyv sorsa. A Nemzetek Szövetségének 1924. október 2-i jegyzőkönyve az eredeti koncepciónak megfelelően visszaállította a gazdasági szankciók haladéktalan foganatosításának kötelezettségét, sőt azonnali cselekvést írt elő a haderő-hozzájárulásokra vonatkozóan is, és leszögezte, hogy a tagállamok a Tanács felszólítására teszik meg ezeket az intézkedéseket. A jegyzőkönyv Anglia állásfoglalása és — egy kivétellel — a ratifikálások elmaradása következtében nem lépett hatályba.10 A tagállamok számára megfelelőbb volt a Közgyűlés 1921. szeptember 27-i határozata, amely lehetővé tette a támadó állam elleni kollektív akcióktól való tartózkodást. A 20-as években nem került sor a szankciókra épített kollektív biztonsági rendszer erőpróbájára, következésképp nem lehetett lemérni, hogy milyen következményekkel járt volna a Tanács állásfoglalásától magukat elhatároló tagállamok tartózkodása a szankcíók-1 Lodge szenátor tizennégy fenntartásának szövegét 1. The Record of American Diplomacy. Ed. by RuhlJ. Bartlett. New York, 1947. 470—472. *The Records of the Second Assembly. Plenary Meetings. League of Nations. Geneva, 1921. 453. 9 A katonai szankciókra nézve nem tartalmazott azonnali intézkedési kötelezettséget az Egyességokmány. A 16. cikk vonatkozó rendelkezése értelmében a Tanács javaslatot tesz a tagállamoknak az Egyességokmányban foglalt megállapodások betartását biztosító fegyveres erőkhöz való hozzájárulásukra. ,0A genfi jegyzőkönyv szövegét 1. Halmosy: i. m. 212—222. - Az angol kormány elutasító magatartásának egyik oka az volt, hogy London nem akart vitába keveredni a semlegességi jogokhoz ragaszkodó Egyesült Államokkal. Feltételezte ugyanis, hogy ha az angol flotta meggátolná az amerikai állampolgárok és egy agresszor-ország közti kereskedelmi kapcsolatokat, a vita elkerülhetetlen lenne. F. P. Walters: A History of The League of Nations. London, New York, Toronto, 1952. 283-284.
