Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK „ÚJ SEMLEGESSÉGE” AZ 1930-AS ÉVEKBEN 51 tói. Megállapítható azonban, hogy az ilyen tagállamok az adott konfliktus kapcsán semleges magatartást tanúsítottak volna. A semlegesség lehetősége a Nemzetek Szövetségén belül is fennmaradt. Az 1928. augusztus 27-i Briand—Kellogg-paktum új ösztönzést adott a semlegesség létjogosultságával és értelmezésével kapcsolatos vitáknak. Az ünnepélyes deklarációként ható, rövid dokumentum hírül adta a világnak, hogy a szerződő felek egymáshoz való viszonyukban lemondanak a háborúról mint a nemzeti politika eszközéről, és elismerik, hogy vitáik vagy nézeteltéréseik megoldását mindenkor csak békés úton szabad keresni.11 Noha a kezdeményezés francia részről indult, a sokoldalú paktum amerikai koncepciót megtestesítve jött létre, és a Nemzetek Szövetsége céljával azonos törekvést fogalmazott meg. E tény az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatos találgatásoknak adott tápot: vajon változik-e az amerikai külpolitika, feladja-e Washington a Nemzetek Szövetsége politikai tevékenységétől való távolmaradás gyakorlatát,12 kialakít-e valamilyen modus vivendit Genffel a kollektív biztonsági rendszer alapvető, strukturális fogyatékosságának kiküszöbölése érdekében? A paktum szövege nem biztosított szilárd kiindulópontot a várható fejlemények mérlegeléséhez. Nem tartalmazott semmiféle rendelkezést arra nézve, hogy miként kell érvényt szerezni a deklarált alapelvnek, milyen kötelezettségek hárulnak az aláíró államokra a végrehajtás terén. Az amerikai szenátus ratifikációs vitája éles fényt vetett a paktum ellentétes értelmezésére. A külpolitikai következményeket fejtegető szenátorok érveléséből két felfogás bontakozott ki, bizonyítva, hogy a vitatott szöveg valósággal kínálta az alkalmat az egymással ütköző megközelítések számára, ugyanakkor lehetővé tette az ellenkező előjelű megfontolások alapján azonos konklúzió levonását: a paktum támogatását. Borah szenátor, az izolacionizmus egyik vezéralakja, párhuzamot vont a Nemzetek Szövetsége Egyességokmánya és a paktum között; az előbbi — úgymond — kötelezettségeket hárított a csatlakozó államokra a béke fenntartása érdekében, az utóbbi viszont sem szövegében, sem abba beleérthetően nem tartalmaz ilyen kötelezettséget. A paktumot elfogadó Egyesült Államok tehát nem köteles a szerződésszegő ország elleni „kényszerítő vagy büntető intézkedések” megtételére — hangsúlyozta a szenátor —, s „ha a szerződést megszegik, az Egyesült Államok teljesen szabad; ugyanolyan szabadon cselekedhet, mintha a szerződés nem jött volna létre”. A paktum értelmezésének másik pólusán Bruce szenátor érvelése állt. A szenátor azzal indokolta igenlő szavazatát, hogy a pakturrTközelíti az Egyesült Államokat a világ két olyan intézménye felé, „amelyek a nemzetközi béke reális ígéretével kecsegtetnek, s ez a Nemzetközi Bíróság és a Nemzetek Szövetsége. Teljesen nyilvánvaló számomra — tette hozzá —, hogy néhány ország soha nem írta volna alá a Kellogg-paktumot, ha nem hitt volna abban, hogy az határozott 11A Briand-Kellogg-paktum szövegét 1. Halmosy: i. m. 273-276. 11 Az amerikai kormány éles határvonalat húzott a Nemzetek Szövetsége politikai tartalommal bíró és egyéb (gazdasági, szociális, egészségügyi stb.) tevékenységei közé. Kezdetben semminő kapcsolatot nem tartott fenn a Szövetséggel. Később mérséklődött ez a merev magatartás; magas rangú állami tisztviselők nem hivatalos minőségben vettek részt egyes, nem politikai jellegű bizottságok munkájában. A leszerelési bizottságban már kormánydelegátusok működtek közre, de mindenkor elhatárolták magukat a fegyverzetcsökkentés politikai összefüggéseinek vitáitól. Walters: i. m. 349-351. 4*
