Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Canis; Konrad: Kontinuitás és diszkontinuitás a junker-burzsoá osztálykompromisszumban 1890-1897 500
500 FOLYÓIRATSZEMLE 1848. június 23-án a Gubernium a román nép megfélemlítése céljából vezetőit megidézi, de Avram láncú nem jelenik meg. Távolmaradását az S. Báruntiunak és a Guberniumhoz írott leveleiben igazolja, melyekből ismét kiviláglik Avram láncú kimagasló politikai egyénisége. Elmondja, hogy egész aktivitásával nem akart sem magánszemélyeket, sem magyarokat, székelyeket vagy szászokat sérteni, hanem csupán saját népét szolgálni. Ismét hangoztatja, hogy a román nép nem fog erőszakhoz nyúlni, ha csak nem a saját élete védelmében. A román nép - a magyar és szász mintájára - azért fegyverkezett, mert csak így köthet egyenlő félként tartós békét. Az ő lelkiismerete tiszta, amit tett, a népért tette. Avram láncú tehát, állapítja meg L. Botezan, habár a román nép felfegyverzéséért harcolt, sohasem volt a magyar forradalom ellensége. Maga a tény, hogy Avram láncú más fiatal román értelmiségiekkel együtt a román nép politikai egyenlőségéért küzdött, lehetőséget kínált a magyarok és szászok számára egy közös Habsburg-ellenes fellépésre. De míg Ausztria már 1848-ban ígéreteket tett a népek politikai egyenlőségének megvalósítására, addig a Kossuth vezette Magyarország ezt csak a forradalom végén akarta megadni, amikor viszont már túl késő volt. (APULUM - Acheologie, Istorie, Etnografie Álba lulia, 1978. Acta Musei Apulensis) P. G. M. KONRAD CANIS: KONTINUITÁS ÉS DISZKONTINUITÁS A JUNKER-BURZSOÁ OSZTÁLYKOMPROMISSZUMBAN 1890-1897 A német történelem 1890—97 lfczötti időszakát Canis gazdasági szempontból az imperializmusba való közvetlen átmenet, politikai szempontból a bonapartista diktatúrából az imperialista uralmi rendszerbe való átnövés éveinek tekinti. A vizsgált periódust az uralkodó osztályok közötti ellentétek kiéleződésével jellemzi, s azt az ipari termelés gyors növekedésére, a burzsoázia megerősödésére és egyben előrehaladó belső differenciálódására, a munkásosztály politikai mozgalmának fellendülésére, s különösen a mezőgazdaság szférájában jelentkező válságtünetekre vezeti vissza. Megállapítja ugyanakkor, hogy a gazdasági-társadalmi-politikai erőviszonyok eltolódása, az uralkodó osztályok egymás közötti és a munkások elleni harca, valamint a burzsoázia különböző frakciói közötti rivalizálás a társadalomban az állandó bizonytalanság érzését alakította ki. Az események irányát a szerző megint a nagyburzsoáziának az a törekvése határozta meg, amely a junkerséggel kötött osztálykompromisszumon belüli vezető szerep megszerzésére irányult. A hatalmi harc mindenekelőtt a vámpolitika és a munkásokkal szemben alkalmazott kormánypolitika kérdésében éleződött ki, melyben a burzsoázia a védővámok radikális csökkentését, illetve represszív diktatúra helyett liberális módszerek érvényre juttatását követelte. Mindez kedvező lehetőséget teremtett az uralmi rendszer társadalmi bázisának kiszélesítésére a szabadkereskedelem híveinek és a baloldali liberálisok bevonásával. Johannes v. Miquel meghirdette a fennálló rend fenntartásában érdekelt valamennyi „állammegőrző” elem tömörítésének programját, annak realizálását a junkerség ellenállása azonban megakadályozta. A Bismarck bukásával beköszöntő „új kurzus” nem jelentett a társadalmi-politikai rend demokratizálására irányuló megalapozott kísérletet. Átfogó koncepció hiányában csak egymástól elszigetelt intézkedésekre került sor, melyek közül kiemelkedett Leó von Caprivi kereskedelempolitikai reformja. Az új kancellár a jólét és a hatalom fő forrását a kereskedelemben és az iparban jelölte meg, s ennek szellemében kötött Németország 1891-ben Ausztria-Magyarországgal és Olaszországgal az agrárvámok csökkentését kimondó szerződést. Úgy tűnik, hogy Caprivi nagy jelentőséget tulajdonított a pártok közötti egyensúlyozásnak. Legalábbis erre enged következtetni az az 1891-es népiskolai törvényjavaslat, amely a Centrum megnyerése érdekében a klerikális erők befolyását erősítette. Határozottan elutasította ugyanakkor Miquel és Eulenbuig új szocialista törvények bevezetésére irányuló követeléseit, mert jól látta, hogy a Reichstag az ilyen javaslatot megbuktatná, ami
