Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Botezan; Liviu: Avram Iancu; a nép fegyverkezési jogának képviselője 1848 tavaszán 499
FOLYŐIRATSZEMLE 499 politikai eseményeket, de páratlan képessége volt arra, hogy éleslátását és felismeréseit közkinccsé tegye. Beszédének jelentősége abban rejlik, hogy egyszerre példázza az amerikai forradalmi gondolkodás vallásos és politikai irányzatát. Végül Virginia hallgatott Henry szavára, készült a háborúra, és így megmenekült Judea sorsától. A zsidók megfenyegették, megátkozták és elűzték Jeremiást. A virginiaiak ötször is megválasztották Henryt kormányzónak. Néha mégis sikerül valakinek, hogy próféta legyen a saját hazájában. (The William and Mary Quarterly, Vol. 38., No. 4. October 1981. pp. 702—717.) B. B LIVIU BOTEZAN: A VRAM 1ANCU, A NÉP FEGYVERKEZÉSI JOGÁNAK KÉPVISELŐJE 1848 TAVASZÁN Az elnyomással szembeni fegyveres ellenállás gondolata először a 17. században jelentkezett s vált a burzsoá ideológia szerves részévé Nyugaton. A „szabadság”- és „egyenlőség”- jelszavak - melyekből a népszuverénitás gondolata természetszerűen következik - eszmei síkon előkészítették az 1848-as forradalmakat. A soknemzetiségű Habsburg-birodalomba az új eszmék a 19. század közepén érkeztek el, s minden nép saját kapitalista fejlettségi szintjének megfelelően alkalmazta. Magyarországon a liberális nemesség ezen eszméket osztálya érdekeinek szolgálatába állította, de széles körű elterjedésüket igyekezett megakadályozni, nehogy a nemesség gazdasági és politikai erejének csökkenéséhez vezessenek. Magyarországon 1848 körül a magyarok szinte csak feleannyian voltak, mint a nem magyarok, akik viszont — állapítja meg a szerző - csak nemzeti sajátosságaik elvesztése árán élvezhették az új eszmék kínálta előnyöket. A nemesség a nem magyarok beolvadása által biztosította saját hatalmát. Erdélyben a hatalom megtartása a magyar és elmagyarosodott nemesség számára sokkal nagyobb problémát jelentett. Itt a magyarok és székelyek számbeli kisebbségben voltak a románokkal és szászokkal szemben. Az erdélyi nemesség számára az egyetlen kiút a Magyarországgal való egyesülés volt. Ez a magyarázata annak, hogy a kolozsvári diéta május 29-én sietve megszavazta Erdélynek Magyarországgal való egyesülését. A liberális magyar nemesség által folytatott politikával szemben a nem magyar tömegek vezetői számára egyetlen lehetőség maradt: a fegyveres harc, amely által megvalósítható a nemzeti függetlenség és így a politikai hatalomban való egyenlő részvétel. Ezen megállapítások után a szerző Avram láncúnak, a román nép vezetőjének és képviselőjének személyével és 1848 tavaszán játszott szerepével foglalkozik. Főként a Kolozsvári Történelmi és Archeológiái Intézetben végzett kutatásaira támaszkodva levelekből, petíciókból rajzolódik ki Avram láncú sokoldalú egyénisége: fiatal társaival együtt (Buteanu, Papiu Ilarian) Zalatnán, Balázsfalván, Topánfalván népgyűléseken vesz részt, mozgósít, szervez, s mindenhol hangoztatja, hogy a román népnek éppúgy joga van a felfegyverkezéshez, mint a magyaroknak és szászoknak, mert csak fegyverben védhetik meg Erdély közös érdekeit, csak fegyverben tekinthető a románság egyenlőnek a vele együtt lakó népekkel. Ugyanekkor határozottan kijelenti azt is, hogy a mócok „senki ellen nem lázadnak”, és csak azok ellen harcolnak, akik „ellenük támadnak azzal a szándékkal, hogy megháborítsák azt a békességet, amely mindez ideig megvolt”. A S. Báruntiunak küldött levelében hangoztatja, hogy a mócok „az elme fegyverével” akarják a szabadságukat visszanyerni és „nem bottal”. Erről biztosítja Zalatna és Abrudbánya vezetőségét is. A topánfalvi heti vásáron tartott beszédében is a nép fegyverkezési jogát védi, de egyben figyelmezteti is a mócokat, hogy tiszteljenek „minden embert, legyen az úr vagy akárki, csak hogy emberséges ember legyen”. Beszédében felszólítja a mócokat a békességes együttélésre a Zalatna és Alsó-Fehér megye vezetőségében túlnyomó többségben lévő magyarokkal és szászokkal.
