Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ostmitteleuropa Berichte und Forschungen (Ism.: Niederhauser Emil) 482
TÖRTÉNETI IRODALOM 483 Nincs módunk arra, hogy érdemben ismertessük az emlékkönyv valamennyi tanulmányát. Inkább csak jeleznénk az írások — már a címben is jelzett — különböző műfajait. Vannak kifejezetten csak adatokat közlő munkák, mint Walter von Huecké, aki felsorolja, hány balti lovag kapott bárói címet 1744-ig, császároktól és svéd királyoktól, vagy Helmut Neubaché, aki rövid életrajzi vázlatokat ad azokról a lengyel papokról, akik 1871-1918 között a német birodalmi gyűlés képviselői voltak. Gerda Leber-Hagenau kissé érzelmesen naiv elbeszélést nyújt Raphael Chyüiískiről, egy 18. századi tódéi szentéletű ferences szerzetesről, akinek kanonizációja sajnálatosan mindig elmaradt a lengyel állam viszontagságai közepette. Az életrajz a kanonizáció előkészítése során felvett jegyzőkönyvek ájtatos hangnemét folytatja. Vannak adalékokat hozó tanulmányok. Ilyen Gerard Labudáé, aki Vlagyimir orosz nagyfejedelem 981-es, ljachok elleni hadjáratát vizsgálja, s azt az értelmezést támogatja, hogy ez a keleti lengyel törzs 981 előtt rövid időre cseh fennhatóság alá tartozhatott. Heinrich A. Stammler Varlaam Sisackij mogüjovi érsek ügyét mutatja be: 1812-ben hűséget esküdött Napóleonnak, s ezért joggal árulóvá nyüvánították, és kolostorba zárták, bár azzal védekezett, hogy a pravoszláv egyház érdekében tette, hiszen az egy esetlegesen helyreállítandó lengyel államban hátrányos helyzetbe juthatott volna. Hermann Weber nagyon jó mikroelemzéssel rekonstruálja, kikből került ki Tadeusz Kosciuszko szőkébb baráti köre Solothurnban, élete utolsó néhány évében. Richard Breyer egy sajátos keleteurópai karriert mutat be: Józef Longin Sowiriski katonatisztnek készül, részt vesz a Kosciuszko-féle felkelésben, azután porosz szolgálatba áll, megkapja a Pour le Mérite-et, a legmagasabb porosz katonai kitüntetést a franciák elleni 1806-7-es harcokban való részvételéért, s 1831-ben tábornokként Varsó védelmében esik el. Gerhard Wagner a szociáldemokrata Neue Zeitben 1905-1914 között Oroszországra, a forradalomra, a munkásmozgalomra, az orosz külpolitikára vonatkozólag német és orosz szocialisták tollából származó cikkekről ad áttekintést. Irodalomtörténeti jellegű írás is akad, Klaus Zernack a regényíró Fontane porosz- és német-képének alakulását mutatja be. Georg W. Strobel a lengyel származású, de a német munkásmozgalomban tevékenykedő Bolesfaw Strzelewicz életét eleveníti fel: a századelőtől kezdve kisebb csoporttal együtt kulturális előállásokat tartott a német munkásoknak, sok saját szerzésű, aktuális politikai verssel, jelenettel. A háború vége felé egyre inkább a Spartacus-csoporthoz közeledett, a Weimari Németországban pedig már egyértelműen kommunista propagandát folytatott színész-zenész-társaságával. Van jó néhány nagyobb témát felvető, bár azt olykor csupán vázlatosan kidolgozó tanulmány. Friedrich Prinz az 1848-as forradalom nemzeti és társadalmi aspektusáról szól címe szerint, valójában, a német-lengyel 1848-as problematikából kiindulva az első világháborúig is kiterjedve vizsgálja témáját, azt emeli ki, hogy a nemzeti ellentétek mögött gyakran társadalmi ellentétek feszülnek, amire jó példa a cseh-morvaországi cseh és német burzsoázia ellentéte, hiszen a német a nagyiparban, a cseh az élelmiszeriparban volt érdekelve. A társadalmi kérdések előtérbe állítása a szerző szerint gyakran lehetővé teszi a nemzeti ellentétek tompítását, az egységes nemzeti érdekek Ulúziójának eloszlatását. Az 1848 előtti lengyel nemességgel szemben túl szigorú, amikor felrója neki, hogy semmit sem tett a parasztság érdekében - végül is a nemesi forradalmárok tevékenysége is hozzájárult a jobbágyfelszabadítás és a vele kapcsolatos változások véghezviteléhez. Marx és Engels 1848-as szláv-ellenességét ugyanúgy bírálja, és a hiányos információval is magyarázza, ahogy azt a marxista történetírás szokta tenni. Palackÿt hozza példának arra, milyen mélyre hatol nemcsak burzsoá, hanem kispolgári rétegekbe is az általa teremtett cseh történeti tudat. Amilyen mértékben persze a nacionalizmus egyre szélesebb polgári rétegeket hatott át és radikalizálódott, olyan mértékben távolodott el a tényleges történeti érvrendszertől, minthogy ez a szerző szerint eleve antiideológikus. A Csehszlovák Köztársaság létrejötténél már aktuális érveket léptettek működésbe, nem történetieket vagy államjogiakat. Ebből az ahistorikus, sőt antihistorikus tömegnacionalizmusból vezeti le aztán a szerző azt a cseh álláspontot, amely a német kisebbség kérdésének a megoldását csak az asszimilációban vagy a kitelepítésben találta meg. Persze, a szerző szerint a németek is lemondtak az évszázados együttélés hagyományairól, amikor a németlakta területek elcsatolását igényelték. Benes a kitelepítést szociális forradalomként értékelte, s ebben a szerző szerint igaza is volt, mert a köztársaság 1948-ban bekövetkezett átalakításának egyik fontos előfeltétele rejlett benne. Winfried Baumgart a krími háborúra vonatkozó 3 kötetes osztrák diplomáciai forráskiadvány alapján revízió alá veszi az osztrák külpolitika ingadozására vonatkozólag eddig általában kialakult képet. Úgy látja, Buol külügyminiszter nagyon is tudatos és egyértelmű politikát folytatott: békét 12*
