Századok – 1983
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Stier Miklós: Uralkodó elit; kormányzati hatalom - kormányzó réteg a Horthy korszakban 434
KORMÁNYZATI HATALOM - KORMÁNYZÓI RÉTEG A HORTHY-KORSZAKBAN 435 elején játszódott le, és a 19. század polgári forradalmának befejezetlensége (a polgárság az eredetében nemesi feudális birtokos osztálytól a politikai hatalmat nem tudta maradéktalanul elragadni) ez vezetett a 20. század elején lezajlott polgári demokratikus forradalomhoz. A képlet így természetesen túl egyszerű, nem is alkalmas számos kérdés megválaszolására, mert nem adja meg a lehetőséget a történelmi folyamatok finomabb elemzésének. Általában is nehézségeket jelentene az újkori társadalmak, a modem állami berendezkedés egész politikai mechanizmusának feltárásában, a Horthy-korszak rendkívül bonyolult társadalmi-politikai mozgásának árnyaltabb bemutatását pedig éppenséggel megakadályozná. Már első pillantásra is feltűnik: a modem burzsoá államban, ahol egyértelműen megállapítható, hogy a hatalom — mind a gazdasági, mind pedig (végső fokon) a politikai hatalom is — a finánctőke kezében van, a hatalmat jelentő posztokon legfeljebb csak elvétve találunk személyükben is nagytőkéseket vagy fmánctőkéseket, esetleg e családok közvetlen leszármazottai!. A Horthy-korszakban sem töltöttek be a leggazdagabb magyar tőkés családok személyükben államfői, kormányfői posztokat, még miniszteri bársonyszéket sem. A politikai pártok vezérei sem köreikből kerültek ki, sőt a hatalmi szférák egyéb szintjein is csak ritkán (pl. a parlament gazdasági bizottságában) találkozunk személyükben is nagytőkés elemekkel. (A magyar polgári átalakulás sajátosságainak következtében nagybirtokos, sőt mágnás-arisztokrata családok közvetlen képviselőivel annál inkább!) A gazdasági hatalom azonban kétségtelenül és maradéktalanul kezükben van — már a századforduló óta -, s ki tagadná, hogy az ország politikai életének alapvető meghatározói egyre jelentősebb mértékben végső fokon ugyancsak ők voltak. Sőt — közismert megállapítás ez — éppen a Horthy-korszak első évtizedében, a 20-as években jelölhető meg az az időszak a magyar kapitalizmus egész történetében, amikor a nagytőke - az alapvető gazdasági hatalom szinte kizárólagos birtoklása mellett - hatalmi befolyásának csúcsán állt: viszonylag a legnagyobb mértékben részesedett a politikai hatalom gyakorlásában, és viszonylag a legközvetlenebbül tartotta kezében azt. Sem előtte (lásd a századelő hatalmi viszonyait, amikor még a magyar nagybirtok, főként a mágnás-arisztokrata mammutbirtok részesült döntő mértékben a hatalomból), sem utána (lásd a harmincas éveket, amikor már többé-kevésbé sikeres, vagy legalábbis sikerekkel kecsegtető harc indult gazdasági és politikai pozícióinak csorbításáért — „őrségváltás”) nem sikerült a finánctőkének gazdasági hatalmi pozícióit a politikai hatalom irányításában és befolyásolásában ily mértékben gyakorolnia. Pedig a hatalom látványos posztjait ekkor sem tartotta kezében. Az ilyen pozíciókat - mint utaltunk rá - részben még mindig a hagyományos birtokos osztályok uralták, részben pedig — és a harmincas évek folyamán növekvő számban — a középrétegek politikai karriert befutó elemei, mindenesetre a társadalmi struktúra alacsonyabb, sőt nagyon ritkán egészen alsó szintjeiről származó egyedei. A konkrét történeti szituáció által lehetővé tett mozgás folyamán új jelenségnek lehetünk tanúi: megindul ezen, a nem a hagyományos uralkodó osztályokból származó elemek harca a hatalomból való nagyobb részesedésért. A küzdelem folyamán kibontakozó támadások közvetlen célja azonban még nem a gazdasági és a politikai hatalom azonnali megszerzése volt, hanem szükségszerűen azon pozíciók megragadása, amelyek közvetlen kézben tartása biztosította számukra az állami, társadalmi, politikai és kulturális élet irányításának legfontosabb fórumait. Mindez annál kézenfekvőbb a hatalomra törő rétegek számára, minthogy az uralkodó osztályok a modern államban sohasem közvetlenül maguk és sohasem teljes egészük9*
