Századok – 1983
VITA - Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor: "Károlyi Mihály: Politikai életrajz" című könyvéhez 176
VITA 199 Az engesztelődés mégsem jelentett visszatérést, s ebben Károlyi is hibás volt. Csak Hatvanyval szemben tartotta magát kommunistának; a magyar kommunista csoport közeledését udvariasan elhárította, már amikor 1941. március 15-én megalakították Londoni Magyar Klubjukat, nem volt hajlandó részt venni az ünnepélyen, mert arra meghívták a tegnapi horthystákat is. A rosszul indult kapcsolat rosszul is folytatódott, a kölcsönös sértődöttség jegyében. Károlyi nem akceptálta, hogy egy Londoni Magyar Klub egyenrangú félként akar tárgyalni vele, mintha nem a Magyar Népköztársaság elnöke lenne, hanem egy 66 éves tehetetlen emigráns. A klub fiatal kommunistái hiúnak és diktatórikus hajlamú bácsinak látták Károlyit, aki nem érti már azt a népfrontpolitikát, melynek szellemében ők tevékenykedtek. Károlyi valóban nehézkesebb volt, mint fiatal korában, türelmetlen és gyanakvó, felesége még türelmetlenebb és gyanakvóbb, emellett túl minden konspiráción, hamar rájött, hogy a lelkes fiatalembereknek nincs kapcsolatuk a KMP vezetőségével, sőt a CSKP moszkvai vezetőivel sem (hiszen többségük a CSKP tagja volt), csupán a CSKP londoni csoportjával, amely akkor még meglehetős anyagi és politikai függőségben volt Benes emigráns kormányától. Károlyinak csak 1941. szeptember 27-én sikerült megrendezni az Új Demokratikus Magyarországért Mozgalma zászlóbontását. Nem „nehézkességből” vagy „szeszélyességből” nem tett végül eleget Károlyi a Londoni Magyar Klub meghívásának, de még 1941. március 15-ét mutatott a kalendárium, és a szovjetek még Hitler szövetségesei voltak. Június 22-e még messze volt. Nem lett volna értelme Károlyinak magát a Klubbal az angolok előtt kompromittálni, mert a Klub nem örvendett a legjobb hírnek, és ahogyan a szerző írja, Károlyi tudta, hogy nincsen kapcsolatuk otthonnal, és sejtette, hogy nem nyomnak a latban, ha hazakerülnek. Károlyi persze el sem tudta képzelni, ami valóban történt velük. (Túl naiv volt!!) Súlytalanságuk megítélésében valóban realista volt, és a szerzőnek igazat kellene neki adni — de ezt csak támadási felületnek használja. Néha, szívességből, ellátogatott a Klubba, ahol nagy ünneplésekben volt része, de az ex-Horthy diplomatákkal nem volt kedve barátkozni. Károlyi nem is kívánta egyelőre mozgalmát megindítani, és csakis június 22-e után kezdett komolyan vele foglalkozni. 478. old. A Londoni Magyar Klub lényegében a hazai egységfront-politika szellemében járt el, amikor igyekezett összefogni mindenkivel, aki elítéli Hitler háborúját. Károlyit elmarasztalhatnánk kétségtelen merevségéért, ha úgy tetszik, szektásságáért, ha megfeledkeznénk arról - mint néha publicisztikánk, sőt történetírásunk —, hogy a hazai egységtörekvések végeredményben nem jártak és nem járhattak sikerrel. Ezt persze az egység londoni hívei nem tudhatták előre, törekvésük tehát tulajdonképpen helyes volt — más szemszögből nézve. Károlyi semmitől sem félt annyira, mint attól, hogy a Horthyrendszer átállás révén átmenti társadalmi alapjait. Gondolkozhatott volna úgy, hogy mindenkit meg kell nyerni, és más kérdés, ki marad szövetséges a háború után — ehhez azonban ő már rég nem volt elég politikus.
