Századok – 1983
VITA - Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor: "Károlyi Mihály: Politikai életrajz" című könyvéhez 176
VITA 183 179. old. Abban tehát egyetértésre jutott Tisza és Károlyi, hogy nem kívánnak egymással tárgyalni: ilyen kellemes előjáték után kérték fel Károlyit pártja álláspontjának ismertetésére. Apponyi valósággal beleudvariaskodta abba, hogy — mindenesetre utoljára életében — szócsöve legyen egy nézeteivel ellenkező állásfoglalásnak. Ha nem vállalta volna, a pártvezérségről mond le; így csak nevetségessé tette magát. Károlyi, aki nem olyan régen hirdette a német szövetségben a győzelmet is végzetesnek, hogy bárki elfeledhette volna, most hitet tett a „központi hatalmak”, azaz a német imperializmus győzelme mellett. Felolvasta a Függetlenségi Párt deklarációját, mely egyenesen leszögezte, hogy a párt álláspontja „elvi tekintetben” és „a közelmúlt eseményeinek megítélésében” változatlan, de adós maradt a magyarázattal: hogyan következik a változatlan elvekből a nagyon is megváltozott politika, a behódolás a Berlinből irányított hadi gépezetnek? Károlyi legalább nagyobb úr volt annál, hogy magyarázatot keressen, mint a szociáldemokrata vezérek, szavai mégis hamisan csengtek, hiszen ellenzékiségét éppen csak a döntő ponton adta fel. Kivételesen kitérő ez Károlyi őszinte politikai vonalvezetésében: meghajolt az uralkodó hangulat és pártja többségének álláspontja előtt. Ha önmagához mérjük, meghátrált. Ezután megismétli a hadüzenet előtt hirdetett nézetét: a győzelem a magyar nemzetre hátrányos trializmusra vezet, a magyar uralkodó szerep eltűnésére egy megnagyobbodott és elszlávosodott Monarchiában, vereség esetén „velünk szemben, akik teljesen a germán eszme zsoldosaivá szegődtünk, kegyelmet ismerni nem fognak, és hogy mi fog maradni a Monarchiának áttérképelése után Magyarországból, arra nem is jó gondolni”. Károlyi nem „tett hitet a központi hatalmak, azaz a német imperializmus győzelme mellett”. Maga is bevallja, hogy nem indított hadjáratot az állami hadikölcsönök ellen. Az lázadást jelentett volna, az idő még nem érett meg arra; még ha őt nem is börtönözték volna be, de az őt követő kisembereket igen. 1914-ben ez irrealista politika lett volna! Egy államférfi cselekedeteit nem mérhetjük önmagához; néha engedelmeskednie kell a nép hangulatának, pártja többségének, hogy eléije azt, amit el akar érni. De Károlyi sohasem hátrált meg a lényegben! De Gaulle is, akit a franciák azért hívtak vissza, hogy mentse meg Algériát a francia birodalomnak, beszédjeiben a francia Algériát éltette, annak ellenére, hogy kezdettől fogva tudta, hogy mit akar, mit kell megvalósítania: önálló Algériát, a gyarmatok feladását. Nem tehetett mást, mert megértette a kor szellemét. Károlyi Lorraine-ban mondott beszéde az osztrák—magyar hadüzenet után volt. Miért nem említi ezt a fontos tényt a szerző? Azt állítani, hogy Károlyi nevetségessé tette magát, a szerzőnél a történelmi érzék hiánya: Károlyinak a reálpolitika talaján állva fel kellett olvasnia a Függetlenségi Párt deklaráciáját, mert meg kellett tartania a pártvezérségét, hogy az ellenzéket vezethesse; és Károlyi belsőleg nem tört meg, hiszen ezt követőleg egy határozott németellenes beszédet tartott. 180. old. Ezzel szemben pacifista létére, a világháborúról alkotott véleménye ellenére, valósággal kijárta, hogy katona lehessen.
