Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Kahn; Dávid: A kódmegfejtés az I. és II. világháborúban 1440

1441 FOLYÓIRATSZEMLE átmenni. A valóságtól elrugaszkodott német haditervek ismét az angolszászoknak kedveztek. A náci rendszer belső' viszonyaiból következett, hogy a tisztek fölötteseiknek, de még sokszor maguknak sem merték bevallani tévedésüket. Hitlerhez - különösen a világháború végén - megszépülve érkeztek a hírek. A valódi információk áramlásának akadozása jelentősen elősegítette a német hadsereg katasztrófáját. Végezetül felmerül a kérdés. Mennyivel rövidítette le a kódfejtés a II. világháborút? Egyes történészek szerint 1 vagy 2 évvel. Mások értelmetlennek tartják az ilyen jellegű becsléseket. Kétségtelen, a háború elsősorban a harctereken dől el. Ennek megfelelően a kódfejtők nagyrészt taktikai műveletekben vettek részt. Ez a tény azonban nem csökkenti a kódfejtés jelentőségét. (The Historical Journal, 1980. szeptember, - Vol. 23/3 617-639. old.) S. T. MICK JENKINS: AZ AKCIÓBIZOTTSÁGOK, MINT A HARC ESZKÖZEI Mick Jenkins 1923-ban csatlakozott az ifjú kommunisták szervezetéhez, és 1925-ben lett a kommunista párt tagja, hosszabb ideig a közép-észak angliai iparvidék szervezője, s egyúttal Manchester Munkás Tanácsának (Trades Council) tagja. Jenkins több időszakra vonatkoztatva vizsgálja az általános sztrájk eszméjének, s a sztrájkokat vezető, szervező „akcióbizottságok" történetét. Az első ilyen periódust másfélszáz évvel ezelőttre teszi, amikor W. Benbow megjelentette pamfletjét, amelyben az általános sztrájk eszméjét meghirdette (1832-ben), s ugyanekkor még 1832-ben, illetve 1842-ben a chartista mozgalom fellendülése idején sor is került az ilyen általános sztrájkok kipróbálására. Jenkins nagyobb figyelmet szentel a második, az 1842-es hullámnak, s erre vonatkozóan a történeti munkák mellett egyaránt idézi mind a chartista Northern Star, mind a liberális Manchester Guardian közléseit. Ez utóbbi aláhúzta, hogy Manchesterben olyan helyi szervek jöttek létre, amelyek a központi irányító szervektől függetlenedtek, és vezetik a manchesteri munkásságot. Az akcióbizottságok történetében a második fázis 1920-szal jelölhető, amikor a Szovjet-Oroszország elleni antant-intervenció megállítására születtek meg. Ezeknek hátterében ott álltak a megerősödött szakszervezetek és a jól szervezett Labour Party is - de az akcióbizottságok megszületése mégis új színfoltot jelentett, amit a kormánykörök is jól felismertek, s ami jelentős mértékben járult hozzá, hogy paralizálták az angol kormány s W. Churchill szándékát az intervenció folytatására. Jenkins felidézi a korai 1919 januári, majd júniusi gyűléseket, a gyűlések résztvevőinek szerepét, a határozatokat, majd rámutat, hogy a mozgalom nagyobb arányokat 1920 tavaszán, a lengyel háború során vett, amikor 1920 májusa és augusztusa között a nagy szakszervezetek, majd az LP és a TUC egésze megmozdult a kormány megbénítására. A központi szervek nyilatkozatai mellett Jenkins ezúttal is nagyobb figyelmet fordít a helyi kezdeményezéseknek, hogy Birmingham regionális szerve, a szakszervezeteket egyesítő Trades Council ugyanúgy, mint a walesi vasutasok és bányászok, a Clyde vidék, Nottingham és Liverpool munkásai meghirdették a sztrájkot. Jenkins ezt az összefüggést rendkívül lényegesnek tartja. Hangsúlyozza ugyanis, hogy az 1920-as és 1926-os általános sztrájk nem egyik napról a másikra és nem a derült égből született, hanem előzményei voltak, a helyi munkásszervezetekre, akciókra támaszkodhatott, míg az 192 l-es akció és a három nagy szakszervezet összefogása, a „Hármas Szövetség", „Fekete Pénteken" éppen azért bukott és bukhatott el, mert ennek az akciónak sorsa csakis felül dőlt el. E második felvonás után következett a harmadik, az 1926. évi általános sztrájk. Jenkins e helyütt nem az ismertebb országos mozzanatokat idézi fel, hanem arra mutat rá, hogy ezúttal megint mennyire a tömegmozgalom volt a meghatározó. Hiszen a bányászok kizárása és a sztrájk valószínűsége már jóval előbb világosá vált, s valóban már a sztrájk hivatalos meghirdetése előtt több helyütt megalakultak a helyi akcióbizottságok. Jenkins rávilágít, hogy bizonyos problémák adódtak abból, hogy egyes szakszervezeti küldöttek még szakszervezetiek központjainak instrukcióira vártak, de végeredményben mégis érvényesült a helyi lendület, maguknak a munkásoknak az akarata. Erre példaként felidézi a St. Helene-i akcióbizottság létrejöttét, munkamódszerét (a sztrájk első napjától a 17 Századok 1983/6