Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Kahan; Vilem: A Kommunista Internacionálé; 1919-1943. A vezető testületek személyi összetétele 1442
1442 FOLYÓIRATSZEMLE bizottság minden reggel megtartotta ülését, ahol minden sztrájkba lépett szakma képviseltette magát -s Jenkins azt is ismerteti, hogy a bizottság milyen természetű kérdésekben milyen döntéseket hozott). Idézi az egyik ilyen felelős bizottsági tag visszaemlékezését, aki természetesen lelkesen gondol vissza ezekre a napokra, maga előtt látja a munkások lendületét, s éppen ezért egyértelműen úgy véli, hogy a sztrájkot csakis „Thomas és társainak árulása" buktatta meg. Jenkins azonban szélesebb síkon is elemzi az akcióbizottságok tevékenységét, megállapílja, hogy azok a bizottságok tudtak a legtöbb eredményt felmutatni, amelyek az egyes szakszervezeteken túl támaszkodni tudtak különféle más munkásszervezetekre (a Labour Party, illetve munkás kulturális egyesületek szerveire), s főként ha munkájukba a szövetkezeteket is be tudták vonni. Esetenként ezek az akcióbizottságok annyira megerősödtek, hogy az egyes városok kereteit túllépve, a környező falvak, vagy kisebb városok küldötteit tömörítve körzeti, kerületi szervekké váltak. Végeredményben ezek a bizottságok döntöttek mind a különféle rendkívüli szállítási engedélyek kibocsátásában, miként ők voltak az irányító „agyai" a sztrájk fenntartását szavatoló védőrségeknek is. Jelentős szerepük volt a tájékoztatásban is, lévén, hogy a rádió a kormány (Churchill) kezén volt, kifejezetten céltudatosan dezinformált, így számos esetben szükség volt a helyi információk megadására. (Marxmism Today. 1976 május. 148-154) J. VILEM К AH AN: A KOMMUNISTA INTERNACIONÁLÉ, 1919-1943. A VEZETŐ TESTÜLETEK SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE A tanulmány elsőrendű anyagot nyújt, amikor 1919-től egészen 1943-ig, a Komintern feloszlatásáig megadja a Komintern kongresszusain megválasztott Végrehajtó Bizottság, Szervező Bizottság és a Titkárság teljes névsorát, megjelölve a bizottsági tagok álneveit is. A tanulmány - amelynek törzsét pontosan e hosszú, fáradságos munka révén maga a névsor adja, elengedhetetlen segítséget nyújt mindazoknak, akik a Komintern történetével foglalkoznak. A szerző munkája során nem kis nehézségekbe ütközött. így az álnevek feloldásán túl utal arra, hogy néhány vezetéknév (Müller, vagy Popov) rendkívül nagy körültekintést, óvatosságot követel, mert számos embert takarhat - nem egyszerűen, mert álnév volt, hanem azért, mert több Müller vagy Popov is szerepelt a Komintern vezető testületeiben. Nem kis gondot okoz a képviselet, s a küldöttek, tagok országok szerinti elhelyezése sem. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a képviseleti arány is lényegesen változhatott az idők során - így például az angol kommunista párt tényleges taglétszámánál jóval nagyobb képviselethez jutott: míg a III. kongreszuson még csak 1 VB-tagot delegálhatott, az V. kongresszus után már ötöt —, mégpedig nem az angol kommunista párt, hanem az egész angol munkásmozgalom és az ország súlya folytán. Hasonló elmozdulások voltak Kína s a kínai kommunista párt, illetve a jugoszláv kommunisták, vagy a bolgár kommunisták képviseletében. Itt azonban már más szempontok játszottak közre, így a pártok struktúrája és személyi vezetése, ami a jugoszláv párt képviseletét 1935-ben a VII. kongresszuson leapasztotta, míg a bolgárokét emelte. A szerző utal az eltérő adatok tényére, mind az egykorú irodalomban, mind pedig azokban a feldolgozásokban (szovjet kiadványokban csakúgy, mint a meglehetősen nagyszámú amerikai feldolgozó és lexikális irodalomban), hogy milyen személyeknél tapasztalhatók ellentmondó állítások jelenlétükről, megválasztásukról. Más esetekben hangsúlyozza, hogy további kutatás feladata lehet annak felderítése, hogy 1927-ben Togliatti miért maradt ki a VB tagjai közül, s miért csak 1931-ben választották meg újra a VB tagjává. Kahan jegyzetekben utal olyan problémákra, hogy a VB-k helye és a Komintern szervezeti struktúrája is mennyiben változott. Számos esetben személyekre, úgy is további információt nyújt a tanulmány, hogy részben megjelent önéletrajzi írásokra, avagy memoárrészletekre támaszkodik, esetenként még szóbeli közlésekre is. A szerző rendszerint azt is jelzi, ha értesüléseit nem tekinti megbíz hatóaknak, vagy csak problematikusnak tekinti azokat. A szerző az archivális anyag és a megjelent kongresszusi jegyzőkönyvek, a szovjet és nyugati történeti irodalom mellett támaszkodott a lengyel, cseh, jugoszláv stb. történeti irodalom eredményeire is. (International Review of Social History. 1976. 2. sz. 151-185. old.) J.
