Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Pintér István: A szociáldemokrata párt története 1933-1934 (Ism.: Szakács Kálmán) 1423
1424 TÖRTÉNETI IRODALOM lóan gazdag forrásanyagra támaszkodva. Felhasználta és hasznosította mindazt a dokumentációt, amely egy ilyen nagy igényű vállalkozáshoz szükséges, s hogy könyve szakmailag kitűnó're sikeredett, s a szociáldemokrata párt történetét árnyaltan, a történeti valóságnak megfelelően ábrázolja, abban egyéni készsége mellett a gazdag forrásanyag biztosította a sikert. Vitathatatlan, hogy Pintér könyve alapirodalmul, és bizonyára sokféle tanulsággal szolgál a majdan készülő munkákhoz. Lehetne ugyan meditálni a korszakhatár kezdő időpontjáról, egy szempontból azonban a választás jogosultságához -úgy véljük — nem fér kétség. A két világháború közötti korszak világméretekben a polgári rendszer nagy válságperiódusa volt, s abból adódóan természetszerű vele járója - mind a polgári rendszert védelmezők, mind az azt tagadók táborában - a kiútkeresés. Az 1929-1933 évi gazdasági világválság talaján, ebben a történelmi szituációban jön létre a fasizmus, mint a válságból való kilábalás szélsőségesen retrográd útja. A fasizmus németországi győzelmével együtt járt Európa két legerősebb szociáldemokrata pártjának a bukása. A magyar szociáldemokrata pártnak végig kellett élnie történelme és politikai tevékenysége során eddig hozzá legközelebb álló két testvérpártjának, a német és az osztrák szociáldemokrata pártnak a vereségét; amely számára nemcsak eszmei és politikai példakép volt, hanem bizonyos értelemben politikai támasz is. Pintér tudatosan vallja, arra keres választ, hogy Hitler hatalomra kerülése után az európai és a magyar politikában, valamint a nemzetközi munkásmozgalomban történt alapvető változások milyen hatással voltak az MSZDP-re, elsősorban politikájának, eszmei arculatának alakulására. Az új helyzet szinte determinálta az egész baloldal - benne a munkásmozgalom - alapkövetelményét: eszmei-politikai megújulásának igényét. Pintér a kiútkeresés rögös útjait - olykor zsákutcáit - és állomásait vizsgálja 1933-tól 1944-ig, és a történelem által felkínált lehetőségek és korlátok felismerésének, illetve figyelmen kívül hagyásának okait elemzi. Munkája egyik fő erénye a történeti elemzés komplexitása: a szociáldemokrata párt politikáját nem önmagában vizsgálja, hanem szoros összefüggésben és kölcsönhatásban a nemzetközi helyzettel, a nemzetközi munkásmozgalom alakulásával és a magyarországi belpolitikai viszonyok változásaival. Az eszmei-politikai válságból való kiútkeresés szükségszerűen megkövetelte a kommunista párthoz és a polgári ellenzékhez való viszony sokoldalú és a történeti folyamat sodrában való vizsgálatát. Pintér nem szépíti a párt jobboldalának kommunistaellenességét, ám időnként megnyilvánuló toleranciáját sem tagadja, s a balszárny erényeinek felsorakoztatása mellett gyengéi és bizonytalankodásai felett sem huny szemet. Nagyon markánsan szakított azzal a még ma is fellelhető felfogással, hogy a párton belüli ellentétek kizárólag (vagy elsősorban) a vezetők és a tömegek akarata közötti eltérésből fakadtak. E konfliktus-forrás jelentőségét nem tagadva, a figyelmet a vezetésen belüli irányzatokra, azok vitáira helyezi. Elismeri a reformista irányzat vezető szerepét — nagyrészt okait is felsorakoztatja -, a pártról azonban az a véleménye, hogy „nem eredendően opportunista, végig megvan az irányzatok közötti belső harc, melynek tengelyében a párt politikai tevékenységének, az osztályharchoz, a munkásérdekvédelemhez s a politikai rendszerhez fűződő viszonya állt". A vezetőség sokoldalúbb bemutatásához társul a párt tagságának, szociális bázisának vizsgálata. Hiányérzete csupán ott marad az olvasónak, hogy nem kap magyarázatot "arra: az ipari munkásság új rétegeit miért nem tudja a párt olyan mértékben megnyerni, mint az előző nemzedéket? A korszak jellegéből adódóan az SZDP politikájának középponljában a fasizmus elleni harc, és annak fő feltételei és összetevői, így a munkásegység, a népfront és a függetlenségi mozgalom állanak -vagyis azok a kérdések -, amelyek a nemzeti történet szempontjából is alapvetőek, s az azokra adott válasz a munkásmozgalom legális osztaga részéről. A nemzeti sorskérdéseket vizsgálva, Pintér egy rendkívül jelentős és figyelemre méltó szellemi örökséget, eszmetörténeti hagyatékot összegez, amelyet a szociáldemokrata mozgalom küzdelme során, a harcra felkészülve, vagy a társadalmi küzdelmekben védekezve kidolgozott, s magáénak vallott. Ezek közül mint legjelentősebbeket emeljük ki a fasizmusról szóló elemzéseket, melyek főleg a Szocializmus című folyóiratban jelentek meg, a fasizmus elleni harc feladatainak meghatározásával, a szellemi offenzívával, majd a népfronttal, s végül a függetlenségi mozgalommal kapcsolatos nézeteket. Pintér könyvében e nézetek egységbe és rendszerbe foglalva bizonyítják a mozgalom eszmeiségének megalapozását. Pintér ezeket általában nem elvontan elemzi, hanem a konkrét történés és cselekvés folyamatában, az előremutató vonásokat szembesítve az ellentmondásokkal és korlátokkal. A munkásegység kérdése, a fasizmus elleni harc a munkásmozgalom másik szárnyához, a kommunista párthoz való viszony rendezését is megkövetelte. Pintér rendkívül részletesen foglalkozik az SZDP és a KMP viszonyának alakulásával. Igen sokoldalúan mutatja be azt a szerepet, amelyet a
