Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története 1322
1328 VARGA LÁSZLÓ kaliberű lövedékek gyártásának lehetőségét. Ez a beruházás azonban minden korábbinál sokkal komolyabbnak ígérkezett, és még nagyobb körültekintést igényelt. Ráadásul, amíg korábban minden bővítéshez sikerült Weiss Manfrédnak kisebb-nagyobb harc árán az állami kedvezményeket megszereznie, addig egy esetleges acélmű létesítésénél az eleve szinte teljesen reménytelennek látszott, hiszen Csepel ezzel a bővítéssel már veszélyes konkurrenciává válhatott volna a pénzügyminisztérium irányítása alatt álló diósgyőri állami vasgyárnak. Az állami kedvezmények elnyeréséhez viszont nélkülözhetetlen volt éppen a pénzügyminisztérium jóváhagyása. Kérvényében Weiss Manfréd minden érvet felvonultatott: „Fáradhatatlan tevékenység és a legnagyobb anyagi áldozatok árán sikerült csepeli telepemet annyira fejlesztenem, hogy jelenleg több ezer munkás és számos hivatalnok találja ott rendes kenyerét. Ezen eredmény részben annak is köszönhető, hogy az utolsó években egyes államok hadászati célokra nagyobb befektetéseket eszközöltek. A rendelések megújulása és gyáram kellő foglalkoztatottsága azonban egyáltalán nincsen biztosítva, sőt valószínű, hogy a munka legközelebb lényegesen meg fog csappanni, miért is telepem oly irányban való fejlesztése válik szükségessé, hogy hivatásának a bel- és külföldön, lehetőleg minden külön eshetőségtől függetlenül, megfelelhessen, és így az érdekelt községek lakosságának keresetét biztosíthassa." Weiss Manfréd 2000 munkaalkalmat és 5 millió korona tőkebefektetést helyezett kilátásba az acélmű létesítéséhez és egyéb bővítésekhez (4000 LE-s gőzturbina, vízmű stb.) Mindezek alapján kérte a korábban kapott állami kedvezmények meghosszabbítását újabb 15 évre. Az új befektetéseket az állami kedvezményektől tette függővé, mondván, hogy azok nélkül kénytelen lenne munkásainak nagy részét elbocsátani. A kereskedelmi minisztérium ismét támogatta Weiss Manfréd kérvényét, a pénzügyminisztérium viszont csak a bővítésről volt hajlandó tárgyalni, az acélműről nem. Az állami vasgyárak központi igazgatósága a teljes elutasítást követelte, amit végül sikerült is elérnie. Weiss Manfréd 1913-ban megújította kérvényét, ekkor azonban a kereskedelmi minisztérium is elutasította azt.11 A kortársak egy része már a századfordulón felismerte, hogy az állam ipartámogatási célkitűzéseinek ellentmond az állami vasgyárak csatlakozása a vaskartellhez. Annak szerződése ugyanis valóban kötelezte a magyar államot, hogy új gyárak létesítését akadályozza meg. Ennek egyik legpregnánsabb példája volt a csepeli acélmű esete. Weiss Manfréd kijelentése azonban, mely szerint az acélmű létesítésének előfeltétele az állami kedvezmények megítélése, puszta fenyegetésnek bizonyult. Az elutasítástól függetlenül kapcsolatba lépett a Rothschild érdekeltségű Witkowitzer Bergbau und Eisenhüttengewerkschafttal, hogy annak segítségével kerüljön sor az acélmű felépítésére és a nagykaliberű lövedékgyártás bevezetésére. Erre feltehetően a haditengerészeti tagozat közvetítésével került sor. A gyár legjelentősebb bővítése - az acélmű építése — minden területen komoly fejlesztést igényelt. így Weiss Manfréd először a csepeli közös legelőből 1910 júliusában 21 000 négyszögöl területet vásárolt kereken 320 000 korona értékben. Szükségessé vált több régi épület lebontása, illetve átalakítása, az üzemeket egymás mellé építették, így azok egységes tömböt alkottak, ami egyszerűsítette a gyáron belüli szállítást. Az épületek 1 'Uo. 1910-6025 J/1351
