Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Vadász Sándor: Marx mint történetíró 1225
MARX MINT TÖRTÉNETÍRÓ 1239 centralizáció végleges felszámolásában jelölte meg. Párizs a maga kommunális szabadságjogainak tiszteletben tartását követelte a versailles-i kormánytól, de nem kívánta kormányozni Franciaországot. (Helyénvaló felhívni a figyelmet arra, hogy a „Kommün" szónak a franciában más jelentése is van, nem csupán a proletárdiktatúra szinonimája: Párizs város községtanácsának elnevezése.) „A Párizsi Kommün nem Franciaország központi kormánya, hanem a fővárost kormányzó gyűlés, Franciaország első községtanácsa"4 4 - összegezte álláspontját Choury. Fejtegetései árnyaltabban mutatják be a főváros és a vidék viszonyát is. A Párizsban élő vidékieket — megyéjük szerint csoportosítva — „kerületi társaságokban" egyesítették, s ez utóbbiak központi irányító szervet hoztak létre. Célja Párizs és a vidék összefogásának megteremtése volt. Choury tanulmányozta a fellebbviteli bíróságok első elnökeinek, a megyefőnököknek és a csendőrség parancsnokainak a jelentéseit; ezek a levéltári iratok arról szólnak, hogy Franciaország több vidékén szolidaritási mozgalmak keletkeztek, vörös zászlókat tűztek ki, sőt 1871 szeptemberében, vagyis a Párizsi Kommün leverése után(!) a vasutasok a kommünárokkal összejátszva szabotáltak, tőlük telhetően akadályozták a megerősítésre szánt ellenforradalmi katonai egységek szállítását Párizs felé. Choury adatai és gondolatébresztő megállapításai, továbbá a szakirodalomból nyert egyéb információk alapján úgy véljük, hogy a marxista történészeknek az eddiginél nagyobb figyelmet kellene szentelniük a Párizsi Kommünön belül érvényesülő föderatív törekvéseknek, ezek kapcsán az anarchisták tevékenységének, a vidéki szolidaritás — akár csak szórványos — megjelenési formáinak, és az sem érdektelen kérdés, miként sikerült a „szörnyűséges vénembemek", Thiers-nek igen rövid idő alatt ütőképes hadsereggé kovácsolnia a poroszok által szabadon bocsátott hadifoglyokat, a hadviseléstől megcsömörlött paraszti katonákat. Thiers neve olvastán eszünkbe jut, hogy Marx csak „szörnyszülött törpének" nevezte, jogos gyűlölettel ítélkezett fölötte. Már az 1848-1849-es francia forradalomról írott műveiben megmutatkozott — elegendő emlékeztetni a júniusi munkásfelkelés és a rá következő megtorlás indulatoktól fűtött leírására -, hogy Marx mindenekelőtt forradalmár volt. Az 187l-es, minden korábbit felülmúló fehérterror tobzódása még hevesebb érzelmi reakciókat váltott ki belőle, fenntartás nélkül azonosította magát a levert, üldözött, ráadásul bemocskolt kommünárokkal. Amint fentebb már jeleztük, itt vetjük fel azt a kérdést, hogy milyen források alapján dolgozott Marx, vajon van-e valamilyen tárgyi alapja azoknak a — nem is mindig a polgári oldalról jövő — állításoknak, hogy az Osztályharcok Franciaországban, a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája és a Polgárháború Franciaországban nem igazán történeti munkák, mert a napi politika eseményeinek közvetlen kényszere alatt íródtak, ennélfogva sokkal inkább tekinthetők pártos publicisztikai írásoknak, mint a történettudomány produktumainak. A már idézett N. M. Lukin sarkította ki ezt a kérdésfeltevést. M. N. Pokrovszkijnak egy korai tanulmányával polemizált, amely 1918-ban jelent meg „Marx mint történetíró" címmel.45 Pokrovszkij lényegében az utóbbi álláspontra helyez-44 Uo. 245. 4 s Áz M. N. Pokrovszkij cikkét tartalmazó Szbornyik pamjatyi Marksza tudomásunk szerint nem található meg Magyarországon. Ennek kapcsán tesszük szóvá, hogy a hazai Marx-kutatás tárgyi feltételei csak részben adottak, az Arhív Marksza i Engelsza sorozata - az egyik fó' leló'hely -rendelkezésére áll ugyan a Párttörténeti Intézet könyvtárában, de az Ocserki po isztorii markszizma, a Rubel közreműködésével szerkesztett Études de Marxologie és más fontos gyűjteményes kötetek és periodikák egyszerűen fellelhetetlenek.
