Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Társadalom; nemzetiség és ellenzékiség kérdései az erdélyi magyar reformmozgalomban (1830-1843) 1061
1084 MISKOLCZY AMBRUS jelentett az, hogy Erdély a magyar korona része volt, a korona eme két országának: a magyar királyságnak és az erdélyi nagyfejedelemségnek közigazgatása, törvényhozása, adórendszere a történeti fejlődés alapvető fővonásainak azonossága ellenére sokban eltért egymástól. S éppen ezekre a különbségekre hivatkozott a hatalmat kiszolgáló, hivatalát féltő és az úrbéri szabályozástól tartó birtokos nemes, aki rögtön megbokrosodott, mihelyst szó esett „a magyar úrbérről", annál is inkább, mert a jobbágyok is beszéltek arról, hogy az 1832-6-i pozsonyi diéta is az erdélyinél nagyobbra szabta az úrbéri földek határát és kisebbre a szolgáltatások mértékét.123 Méltán nyugtalaníthatta az erdélyi maradi birtokosnemesi közvéleményt, ha Kossuth arról írt, hogy az unió nyomán az erdélyi törvényhozás beleolvad majd a magyarországiba. De méltán megnyugtathatta azokat, akik Erdély sajátos érdekeit is szívükön viselték, amikor még azt is fejtegette, hogy a horvát báni igazgatáshoz hasonlóan Erdélynek megmaradhat a kormányszéke, tehát valamiféle tartományi önállóság fenntartásával kellene megoldani az erdélyi kérdést. De a történelem nem adott időt az „erdélyi kérdés" eme megoldási lehetőségének a megvitatására.12 4 A mostoha körülmények között vagy hevesen kellett agitálni az unió mellett, vagy hallgatni. Az erdélyi magyar liberális ellenzék az unióval nemcsak egyszerűen a letűnt nemzeti nagyság biztonságát akarta újra visszaidézni, mint azt a kor gondolkodása indokolta, hanem a nemzeti megmaradás és a korszerű nemzeti-polgári átalakulás feltételeit akarta biztosítani. Nemcsak egy Wesselényinek, hanem az egész magyar haladó közvéleménynek a reformvágya az uniótörekvésekbe kellett hogy torkolljon. Viszont a modern nemzeti állam megteremtésének lázában égve szembe kellett nézni a táj soknemzetiségű mivoltának valóságával, pontosabban azzal, hogy az együtt élő népek is elindulnak a nemzetté válás útján. Anakronisztikus szóval élve: nemzetiségi politikát kellett kidolgozni, vagy inkább a magyar nemzetiségpolitikai célokat úgy körvonalazni, hogy érdekeltté tegyék az együtt élő népeket is a polgári-nemzeti átalakulásért vívott harcban. Fojtogató erővel hatott a magyarság etnikai elszigeteltségének tudata, különösen akkor, amikor bizonyos pángermán és pánszláv eszmék is, de még inkább a róluk szóló és azokat felnagyító magyar szó- és írásbeli tudósítások valósággal vándorútjukra indultak.12 5 Állandóan fel-felkísértett Herder-jóslata a magyarság pusztulásáról, aminek a hatását tulajdonképpen még a magyar liberálisok is fokozták, amikor 4 millió magyarról beszéltek 5 helyett és 10 millió nem magyarról, miközben csak 11—12 millióra rúgott a magyar korona országainak összlakossága, és a polgárosodás sodrában nagyon is jelentős társadalmi-etnikai csoportok és rétegek indultak el az önkéntes nemzeti asszimiláció útján. A Kárpát-medence központi dinamikus fejlődésű területein élt a magyarság zöme és 123 118. j.-ben idézett levelében hangsúlyozta is Kovács Lajos: „itt sokáig vívtunk hasztalan a rém ellen; mindent meg lehete dönteni egyszerre a borzasztó szóval: »ez a magyar úrbérre vezet.«" 124 Kossuth Lajos: Erdély és unió még egyszer. Pesti Hírlap 1841. 31. sz. Hangsúlyozza is Hajnal István, Asztalos Miklós munkái kapcsán, hogy „úgy hisszük, a Magyarországhoz való visszacsatolás a 48-as forradalmi áramlat nélkül nem vált volna tökéletes egybeolvadássá, hanem Erdély sajátos viszonyaival való számítással, autonómiájának bizonyos megtartásával ment volna végbe, mégpedig a magyarság kívánsága szerint is". Napkelet 1928. II. 938. 125 Arató Endre: A nemzeti ellentétek kiéleződése a polgári forradalom előtt (1840-1848). Magyarország története 1790-1848. Mérei Gyula főszerk., Vörös Károly szerk. Bp. 1980. V. 979-980., Varga János: Helyét kereső Magyarország. Bp. 1982. 90-113.
