Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Társadalom; nemzetiség és ellenzékiség kérdései az erdélyi magyar reformmozgalomban (1830-1843) 1061
AZ ERDÉLYI MAGYAR REFORMMOZGALOM 1065 ezt azzal a Kőváry Lászlóval, aki 1848-ban a radikális baloldali tájékozódást próbálta lapjával meggyökereztetni, aztán az 1860-as években, amikor pedig a fenti sorokat írta, akkor éppen az arisztokráciától független, a városi polgárságra építő politikai vonalat akart kialakítani. A rokoni kapcsolatok emléke és funkciója a nemesi társadalom belső koherenciájából, az önérdekérvényesítés és társadalmi mobilitás lehetőségeiből következően is — helyzettől függően — komoly kötőelemet jelentett még a bocskoros nemes és az arisztokrata között is. Például a határőri szolgálat terhétől menekedni akaró csupán néhány holdas Nopcsa, Gola, Makra és a többi hasonló Hunyad megyei román család tagja, javaik összeírásakor (1847-ben) nemcsak a család egységét, tehát az arisztokrata Nopcsákkal és a középbirtokos Golákkal és Makrákkal való rokonságot hangsúlyozták igazi nemességük bizonyítékaként, hanem az összeírok némi meglepetésére egész sor faluban „magukat ugyan magyar eredetűeknek tartják, de kevés kivétellel majd mindnyájan oláh nyelvet beszélnek, s vallásukra nézve is részint egyesült, részint nem egyesült görög szertartásúak",20 tehát egykori szóhasználat szerint „román törvény" szerint élnek. Ha Hunyad megyében nem is, de általában arisztokraták, egykorú szóhasználattal: mágnások, méghozzá — „az ország legjobb elméi"2 1 — álltak a mozgalom élére, sok mindent éltetve és megelve helyzetük és szerepük ellentmondásosságából.2 2 Hozzájuk csatlakoztak azok a nemesi birtokosok és értelmiségiek, akik olykor önállóbb és radikálisabb vonalat próbáltak képviselni. Helyzetüket pedig - egykorú spiclibeszámoló szerint — úgy látták: „Magyarországon nagyon mívelt a nemesség, alatt maradt a mágnási rend; Erdélyben megfordítva van; itt mívelt s liberális a mágnási kar, alatt van a nemesség."23 Érthető, hogy a kormányzat zsoldjában állók a liberális reformmozgalmat mindvégig úgy támadták, mint valami arisztokrata kezdeményezést. A mozgalom zászlóbontásakor az ellenzéknek még számbeli gyengesége is előnyére szolgált, hiszen centralizáltabb lehetett, mint a magyarországi. A tucatnyi országos hírű hangadó egyéniség egységes vezérkarként működhetett. Miután egy-egy ellenzéki vezérnek több megyében is volt birtoka — korabeli szóhasználattal: — mint „vándorpatrióták" egyik megye gyűléséről a másikra járhattak, ahol jól összehangolt agitációt fejthettek ki.2 4 A törvényesség, a rendi alkotmány visszaállításának követelésével és ígéretével mozgósították a rendi társadalmat. A megyei autonómia megerősítése érdekében felvetették a megyei tisztségválasztás egyszerűsítését, azt, hogy csak — minden vallási hovatartozásra való tekintet nélkül — 3 jelöltet kelljen a 9 (3-3-at a törvényes vallásokból) helyett felküldeni és ez „a három vagy kilenc" kérdése másfél évtizeden keresztül tartotta izgalomban a nemesi közvéleményt, annál is inkább, mert Alsó-Fehér megye ezt a követelést többször is megpróbálta tettlegesen érvényesíteni.2 5 A hivatalra vágyó köz-20 OL Erdélyi Fiscalis Levéltár, X. sz. 52. fasc. M. 21 Cserey 6.j.-ben id. beadványa. 12 Bar la Gyula: Életrajz és alkotás a Hírlapszerkesztő Naplója című regényben. Irodalomtörténet 1978. 2. sz. 23 L. 3.j. 24 Teleki Domokos: Báró Wesselényi Miklós. Budapesti Szemle 1860. 10. k. 443-454. 25 Kemény Zsigmond: Erdély közélete 1791-1848. Kemény Zsigmond tanulmányai, k. Gyulai Pál. Pest. 1870. II. 46-47. OL Erdélyi Kancellária, elnöki iratok 1843:197.
