Századok – 1982
Figyelő - Kiss József: Hozzászólás Szolnok megye néprajzi atlasza történeti bevezetőjéhez 123/I
FIGYELŐ 129 Éppen ilyenféle áttekintés hiányában nem világíthatják meg a szerzők elfogadhatóan a Német Lovagrend feudális földesúri jogállását és tevékenységét a jászkunsági territóriumon. Amint tehát nem lehet tetszés szerint váltogatni az eladás és a zálogba adás fogalmait, ugyanúgy nem szabad összetéveszteni a zálogbirtokos (Pfandbesitzer) és a földtulajdonos (Grundbesitzer) földesúr fogalmait sem. összehasonlítás esetén kimutatható pl., hogy fraknói Esterházyak zálogbirtokaként nyilvántartott derecskei uradalom — amely hellyel-közzel a Nagykun Kerület határaihoz is közel feküdt - szerződéses jobbágysága jóval kevesebb földesúri adót fizetett, mint a jászkunsági árendás jobbágyság a lovagrendi földesúrnak. 1712-ben a derecskei uradalom parasztsága családfőnkénti átlagban 4,04 rajnai forint, 1720-ban 7,63 r. ft., a jászkunsági parasztság pedig 1713-ban 6,46 r. ft., 1720-ban 9,42 r. ft. földesúri adót fizetett.12 Levéltári forrásaink ismeretének hiányára vezethetőek vissza ama elképzelések is, hogy a nagykunsági községek s ezen belül pl. Kunmadaras lakói „1711-1720-ig semmi beszolgáltatást nem teljesítettek, egyszerűen nem vévén tudomásul a Német Lovagrend hűbéruraságát".13 Ámbátor a jászkunsági lakosság következetes ellenállást tanúsított a földesúri és az állami adóterhek növelésével szemben, nemcsak az eltagadás és a tiltakozás fegyverével élt, hanem a kerületekből való kiköltözés lehetőségével is, a szerző téves adatközlése alapján azonban nem lehet hitelesíteni a nagykunsági lakosságnak a földesúrral szembeni ellenállását és „öntudatos szellemének" megnyilatkozását sem. E tévedésre épít"« nem lehet elfogadni, hanem éppen kétségbe kell vonni ama feltételezést, hogy a lovagrendi földesúr vagy az állami adó behajtásának katonai közegei közel egy évtizeden át érintetlenül hagyták volna a Nagykun Kerületet, s a földesúr olyan kedvező és .kíméletes" feltételeket biztosított volna a nagykunsági parasztság gazdálkodásához, hogy azt semmiféle adófizetéssel nem terhelte. Ha a szerző már mindenképpen kedvezőbb színben kívánja feltüntetni a lovagrendi földesurat a helyben vagy közelben lakó vármegyei földesurakkal szemben, legfeljebb csak arra hivatkozhatik, hogy a Német Lovagrend a nagykunsági községek kérelmeinek is helyt adott s 1711. október 8-án visszamenőlegesen az 1704—1710. évekre — „ex annis 1704 usque 1710 inclusive restantes et cessos..." — elengedte a nagykunságiak földesúri árendáját. Ugyanakkor kikötötte, hogy az 1711. évre 500 r. ft-ot tartoznak fizetni árenda címén, sőt elő kell segíteniök a még „bizonytalan helyen csatangoló gazdák késedelem 17 Szendrey István: Egy alföldi uradalom a török hódoltság után. Bp., 1968., 88-89., továbbá DOZA U 155/3. Rechnungen über die eingegangenen Arenda-Gelder in den Jahren 1713. bis 1726. dann 1728. Szendrey kiemeli, hogy a derecskei uradalomban „1745-ig egyedül a pénzjáradék dominált a birtokon, amelyhez csekély ajándék, némi terményjáradék (az urasági alkalmazottak fizetése) és marhahajtási kötelezettség járult". Ez utóbbiakat a jászkunsági parasztságnak is vállalnia kellett a Bécsbe és a Boroszlóba (Breslauba) történt fuvarozással együtt. Kézenfekvő' tehát, hogy a jászkunsági vezetők a zálogbirtokosi jogállásra való átváltástól adófizetési kötelezettségeik és földesúri függő viszonyuk enyhülését remélték. E reményükben azonban lépten-nyomon csalódtak. 13 SzMNA I/1. 51. és 75. A szerzőnek ez esetben is felül kellett volna vizsgálnia forrásait, mert ezt megelőzően még arról írt, hogy a Német Lovagrend „intézkedéseit tervszerűség, észelvűség vezette". (? ) A földesúri és az állami adóval kapcsolatos adatait Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig. Szolnok, 1967. 46. közléséből vette át. aki viszont e merőben téves állítását semmiféle forráshivatkozással nem támasztja alá. mert nem ismerte az ide vonatkozó szolnoki és bécsi levéltári forrásokat, noha más vonatkozásban a szolnoki levéltárban kutatott. 9 Századok 1982/1
