Századok – 1982
Közlemények - Kristó Gyula: Koppány felnégyelése 959/V
KOPPÁNY FELNÉGYELÉSE 965 997 előtt) a kiépülő magyarországi püspöki szervezet központjai lettek. A probléma mérlegelésénél azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az a terület, ahová István a holttest negyedik részét küldte, Erdély, szintén püspökségbe szervezett terület volt már 997-ben. Köztudott ugyanis, hogy Gyula már 950 táján, konstantinápolyi megkeresztelkedését követően magával vitte Turkiába (Magyarországra) Hierotheosz szerzetest, akit Turkia püspökévé szenteltek.3 1 Teljesen egyértelmű, hogy a magyar törzsek területén a történetileg legelső püspökség ott jött létre, ahol a Gyulák szállása volt, vagyis -felfogásunk szerint — Északnyugat-Erdélyben, a Szatmártól Kolozsig húzódó területen. Kniezsa István egyedülállónak nevezte, hogy az erdélyi püspökség nem városról, hanem területről van elnevezve.3 2 Noha a Gyulák turkiai püspökségének folytonosságát az István király-féle erdélyi püspökséggel közvetlenül aligha lehet bizonyítani, de közvetve éppen ez a magyarországi egyházszervezési gyakorlatban egyedülálló elnevezés mutathat erre. A Gyulák országrészének püspökei a 10. század második felében térítő püspökök lehettek.3 3 Amikor István 997-ben leverte Koppányt, a Gyulák Erdélye, ahová a fejedelem Koppány egy testrészét küldte, püspökség volt; s ezt a püspökséget István, miután 1003-ban fegyverrel győzte le Gyulát, saját egyházszervezetének részévé tette. Anélkül történt azonban ez, hogy térítő püspökségi eredetre utaló, területet jelző (és nem a püspöki székhelyhez kapcsolódó) nevét a király megváltoztatta volna. Ha tehát elfogadjuk azt, hogy Koppány csonkjait arra a négy helyre küldte el István, ahol ő volt az úr (vagy — Erdély esetében — amelyről ezt vélte), arra a következtetésre kell jutnunk, hogy meglehetősen kicsiny területet uralt István. Lényegében csak a Dunántúl északi része, valamint az esztergomi érsekség déli fele, a mai Délnyugat-Szlovákia, azaz a Pozsonytól a visegrádi Duna-kanyarig nyugat-keleti irányban folyó Duna két partja tartozott István fennhatósága alá. Ehhez járult 997 után a pacifikált somogyi vidék. István erdélyi joghatósága egészen 1003-ig ténylegesen aligha érvényesült, legfeljebb csak jogcímet formált rá a fiatal fejedelem. Ellentmondásba kerülünk így viszont a legutóbb Györffy György által megfogalmazott feltevéssel, amely hatalmas területeket juttat közvetlenül 997-et követően István uralma alá. Györffy szerint „Koppány legyőzése után ... István ura lett az apjától örökölt egész országnak. Biztosan rendelkezett a Duna fejedelmi partvonalaival, az egész Dunántúllal, a nyitrai és bihari dukátussal, sógorsága révén a középső Tisza-vidékkel, az Erdélybe vezető úttal, és Gyulafehérváron is éreztette hatalmát."3 4 Éppen a magyarországi egyházszervezés tényei győzhetnek meg azonban bennünket arról, hogy indokolatlan 998 táján ekkora területet István tényleges hatalmában lévőnek feltételezni. A teljes Dunántúl ekkori birtoklásának ellentmond, hogy a Délkelet-Dunántúlt felölelő pécsi püspökséget csak 1009-ben alapította István,3 5 legalábbis évtizedes 3 ' Moravcsik Gyula: Görögnyelvü monostorok Szent István korában. Serédi Jusztinián (szerk.): Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. Bp., 1938. 392-393. 32 Kniezsa István: Erdély a honfoglalás korában és a magyarság megtelepedése. Mályusz Elemér (szerk.): Erdély és népei. Bp., 1941. 23. 3 3 Az erdélyi térítő' püspökre 1. Györffy György: a 9. jegyzetben i. m. 183. 3 4 Györffy György: a 9. jegyzetben i. m. 121. 3 5 Josephus Koller: a 30. jegyzetben i. m. 62-72. Vö. Szentpétery Imre: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Értekezések a történeti tudományok köréből XXIV. 10. szám. Bp., 1918. 42-44.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza A-Cs. Bp., 1963. 356., 359. 9 Századok 82/5
