Századok – 1982

Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V

MŰHELY Mdlyusz Elemér A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÖL (Tapasztalatok és tanácsok) Egy közel száz esztendős vállalkozásról van szó. Nem ünneplő szándék adja a tollat kezembe. Szatíra írására több okom lehetne, és több kedvem is volna. A magyar medievisztika megismerését szeretném megkönnyíteni az eljövendő kutató számára azzal, hogy egy vállalkozás sorsát ismertetve, tájékoztatást adok alapkutatásaink helyzetéről. Más, talán jellemzőbb példákat is hozhatnék fel. A Zsigmondkori Oklevéltárat azonban ismerem és tudom, hogy sorsának leírásából tanulságot lehet meríteni középkorkutatásunk fejlesztéséhez. Tudom, hogy a lelkes nekiiramodás 1889-ben és 1948-ban, a megtorpanás 1897-ben és 1958-ban nem egyes emberek hangulatán múlott, hanem mélyebben rejlő okokon. Ezek végső fokon társadalmiak, de ily sematikus megjelölésük a mai ember számára túlságosan keveset mondana. Ma már általános utalások helyett az okok részletesebb feltárására van szükség. Annak tisztázására, hogy a magyar medievisztika szervezetileg miként rekedt meg azon a fokon, amelyet az jellemez, hogy az esetlegesen felmerült kívánságokat pillanatnyi erőfeszítésekkel teljesítjük. Mivel ez mindig eredménnyel járt, akár a parasztság 14. századi sorsáról volt szó, akár Budapest történetéről, a sikerek eltakarhatták, hogy a hazai medievisztika szakszerű fejlődésének hiánya világszerte viruló kutatásból kimaradásunkat eredményezte. Ezen a visszás helyzeten bizonyára többféle módon lehet segíteni. Az egyik megoldás, amelyhez anyagot kívánok szolgáltatni, az alapkutatásoknak a mostaninál erősebb szóhoz juttatása volna. Ily kiadvány elkészítésének tervét Fejérpataky László 1889-ben még mint a Nemzeti Múzeum levéltárosa és egyetemi magántanár vetette fel. Nem tanulmányai ösztönözték erre. Mint a bécsi Institut für österreichische Geschichtsforschung tagja és az európai diplomatika fejlődését hosszú időre elhatározóan megszabó Th. Sickel tanítványa, más indítást kapott. A módszert, amelyet az egyetemen megismert, legrégibb okleveleinket egyenként véve minuciózus vizsgálat alá, mint akadémiai értekezései tanúsítják, a királyi kancellária tevékenységének megismerése érdekében használta fel. Nagy forráskiadványai, amelyek részben egyház-, részben várostörténeti vonatkozású anyagot tettek közkinccsé,1 időben már a Zsigmond-korhoz is kapcsolódtak, de arra nem voltak alkalmasak, hogy kényszerítő erővel ennek specialistájává tegyék. 1886 végén, amidőn az Akadémia történettudományi bizottsága Hajnik Imre javaslatára a kutatók figyelmét a legérezhetőbb 'Magyarországi városok régi számadáskönyvei. Budapest, 1885. — Gentilis bíbornok magyarországi követségének okiratai (1307-1311). Budapest, 1885. és Pápai tizedszedó'k számadásai (1281-1375). Budapest, 1887. (Vatikáni magyar okirattár. Első'osztály. 2, 1. kötet).