Századok – 1982

Történeti irodalom - Roche; Daniel: Le Siécle des Lumiéres en province (Ism.: Mikes Tünde) 795/IV

796 TÖRTÉNETI IRODALOM Dél-Franciaországban - Provence — és az óceán partvidékéhez közel eső' városokban (Toulouse, Montpellier Nîmes, Arles, Avignon, Caën, Bordeaux . . .)• Ez az alapítási hullám egybeesik a nagy párizsi akadémiák újjászületésével és megerősödésével, állami testületekké válásával. A tudás és a hatalom, a kultúrtörekvések és a politika találkozik. Az abszolutista államgépezet célja északon ugyanúgy, mint az ország déli részén a helybeli elit megnyerése a monarchikus céloknak. Az akadémiák intézményesülnek. A vidéki társaságok Párizsban keresik modelljüket. Ez a francia nyelv elterjesztésének igényét is jelenti - mely különösen Provence-ban, a „langue d'oc" területén nagy probléma. Természetesen az alakulások és az intézményesülés feltétele a gazdasági, társadalmi, politikai fejlettségen kívül a nemzeti művelődés, az írásbeliség magas szintje s a helyi társadalmi érintkezés és nyilvánosság dinamikus volta is. A mozgalom második, az Enciklopédiát megelőző szakaszát az elrendeződés, lehiggadás jellemzi. Negyven év alatt mintegy 20 új akadémia létesül és számos irodalmi társaság alakul. Szinte minden tartományban van akadémia, mely gazdag kapcsolatokat alakít ki a városok vezetőivel. A vidéki társaságok ráébrednek saját erejükre. Függetlenülni akarnak Párizstól, és egyenrangúságra törekednek egymással. Persze szívesen elfogadnak egy párizsi „kezest" - Montesquieu például 1722-től a bordeaux-i akadémia védnöke és érdekeinek képviselője a fővárosi körökben. Az akadémizmusnak e virágkorában 30 társaság közül 9 irodalommal, nyelvtudománnyal és poétikával, 4 irodalommal és természettudományokkal, 8 irodalommal, természettudományokkal és művészetekkel, 2 természettudományokkal és művészetekkel foglalkozik. Csupán 2 közösség jegyezte el magát kizárólag a természettudományokkal. (A humán tudományoknak ez az elsődlegessége szorosan összefügg a humanizmus korából örökölt kollégiumi oktatási rendszerrel.) Az Ancien Régime utolsó harminc éve már nem a dinamizmus ideje. 1760 után igen kevés új társaságról lehet beszámolni, azok is főként a már akadémiákkal rendelkező városokban létesülnek. Fejlődés inkább az egyes társaságok közötti kapcsolatokban észlelhető, a levelezések is ezt mutatják. Kísérletek történnek egy közös nemzeti akadémia létrehozására. A társaságok a hatalom tanácsadóivá kívánnak válni. Egyre inkább a praktikus, haszonelvű - a közjót, annak érdekét szolgáló kutatások veszik át a humán tudományok elsődleges szerepét. Ugyanakkor a társadalmi érintkezésnek újabb formái is megjelentek: az 1760-as évektől a szabadkőműves-páholyok, mezőgazdasági társaságok, olvasókörök, múzeumok. A háromszakaszos fejlődési vonal felvázolása után D. Roche rátér egy-egy kultúrszociológiai kérdés elemzésére. Az akadémiai mozgalom tipikusan városi jelenség. A városnak nagynak, gazdagnak és sűrűn lakottnak kell lennie - ebből a szempontból Roche a francia városok öt szintjét különbözteti meg. De a társaságok keletkezésében egyéb adottságok is közrejátszottak. Figyelembe kell venni a városok általános aktivitását, irányultságát is. A megvizsgált 32 nagyvárosból 26 püspöki székhely - ez viszonylagos gazdaságot, a magángyűjteményeknél jóval nagyobb könyvtárakat és adminisztratív szervezettséget jelent. A kormányzati székhelyek és parlamenti, egyetemi központok túlnyomó többségében is jelen vannak az akadémiák. Vajon a társaságok megléte, belső szerkezete feltételezi-e, mutatja-e a társadalomnak valamiféle átrendeződését? Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjon, D. Roche-nak meg kell határoznia a vidéki akadémiák szociológiai összetevőit s összehasonlítani a „république des lettres" egyéb elemeivel: a szabadkőműves-páholyokkal, a párizsi akadémiákkal. Meg kell vizsgálnia a folyóiratra előfizetők és a levelezők hálózatát is. Mindezt csak újfajta kutatási módszerek teszik lehetővé. 1965-ben F. Furet szerkesztésében jelent meg a „Könyv és társadalom a 18. századi Franciaországban" című tanulmánykötet, ahol D. Roche elsőként végezte el egy adott kultúrközeg, a vidéki tudós társaságok kvantitatív, mennyiségi vizsgálatát. „Az egykor Georges Lefèbvre, Ernest Labrousse és Fernand Braudel által megkezdett úton haladván, hiszünk egy olyan társadalom-történetírásban, ahol a számok nem dehumanizálnak" - vallja. A mű második kötetében megjelennek a táblázatok, grafikonok, térképek - az adatok egy-egy statisztikai sort képeznek. Ebben az újfajta, sorozattörténeti (histoire sérielle) megközelítésben az adatok évszázados léptékkel mérve, a „hosszú időben" szabályos és adott időközökben ismétlődnek - éppen ez ad lehetőséget mennyiségi-minőségi összehasonlításukra is. D. Roche statisztikai adatokkal mutatja be az akadémiai városok népességét, társadalmi szerkezetét, az akadémikusok társadalmi származását, életkorát, az egyes osztályok arányát a társaságokban. Ez utóbbi eredményét összeveti a szabadkőműves-páholyok, mezőgazdasági és orvosi társaságok tagságával. Térképen ábrá-