Századok – 1982
Folyóiratszemle - Schäfer; Peter: Az USA polgári pártjainak és polgári pártrendszerének történetéhez 1917–1945 630/III
630 FOLYÓI RATSZEMLE migráció 1926-ra kiegyenlítette. A nemzetiségi összetétel - a szerzó'k szerint - nem változott. Csupán a zsidóság ki- és elvándorlása apasztotta 5%-os részarányukat, az ukránok 78%K>S, az oroszok 10%-os részesedése 1917, 1926 viszonylatában változatlan volt. A körültekintő' számításra figyelmeztetett a szibériai körzet adatainak elemzése. Itt ugyanis 1916-17-ben viszonylag megbízható népességszámlálás történt. Ha a demográfiai trend alapján az 1926-os adatokból visszakövetkeztettek, magasabb mutatót kaptak ennél. A magyarázat: intenzív volt az európai területekről az áttelepülés. Erre utal az a körülmény is, hogy a szláv népesség aránya emelkedett, összességében 4%-kal, azon belül a legjelentősebb hányadot az orosz lakosság képviselte, 71, ill. 73 százalékkal. A közép-ázsiai régióra vonatkozóan, különösen ami a nemzetiségi összetételt illeleti, még 1926-ban sem sikerült pontos képet kapni. Tény viszont a népesség csökkenése, amit a politikai változások mellett (oroszok visszatelepülése az európai részekre, kivándorlás), az ezekkel összefüggő demográfiai lassulás is magyaráz. A Kaukázus térségében szintén csökkent a lakosság száma (hasonló okokból), etnikai összetétele viszont lényegében változatlan maradt. Figyelemre méltó az orosz nemzetiségűek viszonylag magas (24%) aránya, de meghaladta a helyi nemzetiségek részesedését (grúz 14%, azerbajdzsán 13%, örmény 11%) az ukránok 17%-os mutatója is. A szemléletes, alaposan elemzett résztáblázatok alapján a Birodalom egészére is elvégzik számításaikat a szerzők. A központi hatalmak által megszállt területektől, valamint Finnországtól, illetve bizonyos közép-ázsiai kánságoktól (Buhara, Hiva) eltekintve mintegy 153 millióra tehető Oroszország lakossága 1917-ben. 1926-ban - a Szovjetunió akkori területén - 144 millió embert számláltak, ami az 1920-21-es helyzetet is tükrözte. A korábbiakban - ezzel szemben - az előzőekben ismertetett számítások alapján (az 1914-es területen) 179 millió főt vett számításba a szakirodalom. Az összlakosság számának pontosításán túl az is kiderül, hogy 1926-ban 54%, 1917-ben 51% volt az orosz nemzetiségűek aránya. (Voproszi isztorii, 1980. 6. szám 39-49. 1) . M. PETER SCHÄFER: AZ USA POLGÁRI PÁRTJAINAK ÉS POLGÁRI PÁRTRENDSZERÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ 1917-1945 Az amerikai pártok és pártrendszer jellegét, változásait Schäfer a szovjet történetírás eredményeiből kiindulva vizsgálja. Eljárása lényegét abban jelöli meg, hogy - szemben az amerikai polgári feldolgozásokkal - a kétpárt-rendszert nem önmagában, hanem a gazdasági-politikai osztályharc feltételrendszerében elhelyezve közelíti meg. Megállapítja, hogy az amerikai politikai erőviszonyok alakulását már a 19. sz. óta a folyamatosság, az egyensúly és a változatosság viszonylag magas szintű érvényesülése határozta meg. A polgári ideológia mindvégig erős befolyást gyakorolt a munkásokra és a munkásmozgalom irányvonalára, s mivel az uralkodó osztály ismételten bebizonyította azt a képességét, hogy a kiélezett osztályharc idején az adott pártrendszeren belül indítson el demokratikus mozgást, a munkásosztály jelentős részét sikerült politikai mozgalmába integrálnia. A vezető két pártot az egységes struktúra hiánya jellemezte és jellemzi ma is. Keretei között a szélsőjobb jellegű frakcióktól a polgári demokratikus irányzatokig a legkülönbözőbb színezetű csoportosulások előfordulnak. Tevékenységüket a választásokra orientáltság határozza meg, politikai programjuk kialakításában a regionális feltételek jelentős befolyása érvényesül. A szerző úgy ítéli meg, hogy a kétpártrendszer megszilárdulása a polgárháború, majd az unió helyreállításához (a 70-es évek vége) köthető. Ekkor zajlik le mindkét csoportosuláson belül az a funkcióváltás, amely az uralkodó osztály döntő befolyását hosszú távon is megalapozza. Tevékenységük összetartó eleme a munkásmozgalommal szembeni fellépés, különösen a Szocialista Párt 190l-es megalakulását követő években. Módszereikben ekkor jön létre az állami represszió, a nemzeti demagógia, a rasszizmus és a polgári reformizmus eszközei használatának sajátos szintézise.
