Századok – 1982

Folyóiratszemle - Manyikin; Sz.–Jazkov; Je; F.: A harmadik pártok szerepe az USA pártpolitikai rendszerében 625/III

FOLYÓIRATSZEMLE 625 S. Sz. MANYIKIN, Je. F. JAZKOV: A HARMADIK PÁRTOK SZEREPE AZ USA PÁRT-POLITIKAI RENDSZERÉBEN A szerzők előrebocsátják, hogy az USA kétpárt-rendszere a polgári társadalmi viszonyok politikai funkcionálásának sajátosan amerikai, tradicionális kerete. A politikai váltógazdálkodás a burzsoázia érdekében, a társadalmi rend veszélyeztetése nélkül érvényesül. Harmadik pártok megjelenése a rendszer funkciózavarait, válságát jelzi. A cikk első része a téma általános összefüggéseit taglalja. Historiográfiájáról megállapítják, hogy a szovjet történészek eleddig nem foglalkoztak az USA harmadik pártjainak kérdésével. Az amerikai történeti irodalom is a két vezető pártot mutatja be alaposabban. A harmadik pártokat egészében, politikai szempontból lebecsülik - különösen napjaink politológiai munkái -, legfeljebb eszmei, politikai koncepcióik sajátosságaira fordítanak figyelmet. Az USA politikai története azt mutatja, hogy az ún. harmadik pártok a társadalmi fejlődés fordulópontjain jelentek meg. A 18.-19. század fordulóján, a 19. század első évtizedeiben zavarok nélkül funkcionált a függetlenné vált amerikai gyarmatok uniójában a kétpárt-rendszer. Sem a kapitalizmus előtti társadalmi, politikai erők, sem radikális kispolgári törekvések nem veszélyeztették a burzsoá társadalmi rendszert. A társadalmi szerkezet bonyolultabbá válása, a réteg és regionális érdekellentétek erősödése, a választójog kiterjesztése - növelve a tömegek politikai aktivitását - az 1840-es évtizedben a két vezető párt kereteit feszegető társadalmi, politikai mozgalmakat, pártokat hívott életre. A rabszolgakérdés kiéleződése adott újabb lendületet szerveződésüknek. A monopolkapitalista viszonyok uralkodóvá válása a populizmus jelenségével színezte az USA politikai életét. Az állam-monopolkapitalizmus kifejlődése is megingatta a kétpárt-rendszert, s új politikai törekvések jelentkeztek. Az ún. harmadik pártokról nehéz általánosan érvényes jellemzést adni. A jelentkezésüket kiváltó mindenkori társadalmi, politikai viszonyok határozták meg arculatukat. A 19. század utolsó harmadáig - az 1861-65-ös polgárháború lezárásáig - a burzsoá társadalmi, politikai rendszer funkcionálásának tökéletesítésére törekedtek, általában nem tekinthetők radikálisaknak. A 19. század végétől, a monopolkapitalizmus kereteiben viszont baloldali alternatívát képviseltek a harmadik pártok. Mindenekelőtt a munkásosztály politikai szerveződései, különösen a kommunisták. Ez utóbbiakat ugyan nem tekintik ún. harmadik pártnak a szerzők, mert nem csupán a polgári demokrácia tökéletesítésére törekedtek, hanem a társadalmi berendezés átalakítását is napirendre tűzték. Jellemző az ún. harmadik pártok esetében a társadalmi bázis heterogenitása, ill. a regionális jelleg, azaz, hogy egy vagy néhány államban játszottak jelentősebb politikai szerepet. (Az Unionista Párt Georgia államban, a Farmer-munkás Párt Minnesotában, vagy Visconsin állam Progresszív Pártja.) Társadalmi bázisuk heterogenitásával is összefügg, hogy nem határolódtak el élesen, a hagyományos pártok programjának számos elemét a magukéba ötvözik. Igaz, különösségüket alapvetően mégis az adja, hogy választ keresnek a republikánusok vagy a demokraták által figyelmen kívül hagyott kérdésekre is. Fontos vonásuk a nagyobb fokú szervezettség, mert ezáltal növelhetik politikai esélyeiket a hagyományos befolyással rendelkező, de amorf vezető pártokkal szemben. Funkciójukról több nézet is meghonosodott a történeti irodalomban. H. Commager szerint a vezető pártok segédcsapatát képezik. Mások úgy vélik, hogy a mérleg nyelvének szerepét töltik be a kétpárt rendszeren belül. A cikk szerzői a harmadik pártok válságjelző szerepét állítják előtérbe. Véleményük szerint a konszolidált politikai időszakokban a valóságos társadalmi érdekviszonyokhoz képest szegényes lesz a két vezető párt politikai programja, majd csökken a választásokon való részvétel. Ekkor az egyébként is amorf nagy pártokon belül frakciók lépnek fel,, amelyeket vagy időben integrál valamelyik, vagy harmadik pártként különülnek el. Az eddigi történelmi tapasztalat szerint nem váltak hatalomképes erővé. A már említett heterogén bázis, a szűk regionális jelleg mellett, tapasztalatlanság, doktrinerség, az egymással való versengés is csökkenti esélyeiket, de a döntő szerepet a vezető pártok politikai presztízse, impozáns gazdasági súlyuk, ill. rugalmasságuk játssza. A cikk második részében konkrét áttekintést olvashatunk az USA ún. harmadik pártjairól. 1839-ben abolicionista program alapján szerveződött a Szabadság Párt. A korszak legégetőbb belpolitikai problémáját - a rabszolgatartás felszámolását, a négerek politikai jogait - vetették be, így széles társadalmi visszhangra találtak. Választási eredményeik szerényebbek voltak, mint nép-