Századok – 1982

Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III

560 RÁNKI GYÖRGY vállalkozói az angol burzsoázia új, jellegzetes és igen erős rétegévé váltak, növekedésük pedig elválaszthatatlanul erősítette a burzsoázia egészét. Ez a világ kétségtelenül leggazdagabb burzsoáziája, természetesen határozott igénnyel lépett fel az ország gazdasági és politikai életének irányításában. A parlamenti reformért folytatott harcok, a gabonatörvények megszüntetéséért, az angol burzsoázia számára oly előnyös szabad kereskedelemért folytatott küzdelmek természetesen még nem tették volna társadalmilag és politikailag olyan mozgalmassá ezt az időszakot, ha mindez nem párosult volna az ipari forradalom folyamatából fakadó, mélyrehatóbb társadalmi krízissel. A gépek által halálra ítélt, vagy versenyképtelenné vált kis mesterek már a 18. században is elűzték Angliából John Kayt, és összetörték Hargreaves első Jennyjét. A 19. század első felében, mikor a gépi szövőszék takácsok ezreit tette rosszul fizetett, éhségre ítélt proletárrá, a gépek elleni elkeseredés új erőre kapott, és mozgalommá fejlődött. A luddisták tömegével törték össze a gépeket, anélkül természetesen, hogy azok fejlődését megakadályozhatták volna, hiszen amennyiben az hasznot (profitot) hozott, és elősegítette a tőkefelhalmozást, a kor gazdasági törvényét és gyakorlati aranyborjúját, úgy az elkeseredett szegény emberek akcióját végül is nem volt nehéz leküzdeni. Az elkeseredés természetesen nem szorítkozott kimondottan az ilyen haladásellenes akciókra. A munkások bére nyomorúságos volt, hiszen mindenáron profitot kellett teremteni a beruházásokra, hiszen a korban az volt a gondolkodás (természetesen a burzsoázia részéről), hogy csak a legalacsonyabb bérekkel lehet a munkásokat munkára kényszeríteni, és a munkás, ha ennél többet kap, kevesebbet fog dolgozni. Nos, az elégedetlen munkások nemegyszer csatlakoztak a burzsoázia politikai mozgalmához. Bár a népi chartáért folytatott harc nemegyszer a gyártulajdonosok ellen irányult, máskor viszont egybefolyt a két elégedetlen mozgalom. A burzsoázia elégedetlensége viszont hamar gyógyulásra talált, hiszen a kor neki dolgozott. Követeléseit kikényszerítette, a gazdasági virágzás pedig eloszlatta a csökkenő profitráta miatti aggodalmát is. A táguló piacok mellett hamarosan széles, szoh'd középosztállyá vált, melynek felső rétege már a vezető rétegek soraiba emelkedett, mint valamikor a legnagyobb kereskedő-üzletemberek. A burzsoázia gazdaságilag, politikailag és társadalmilag egyaránt Anglia vezető osztálya lett. Minden okuk megvolt az elégedettségre, az ipari forradalomnak ők voltak a haszonélvezői. A proletariátus harcai kevesebb eredményt hoztak, pedig — szemben a burzsoáziával — ők — legalábbis ideiglenesen — inkább kárvallottjai, mintsem haszonélvezői voltak az ipari forradalomnak. A vita, hogy vajon az átalakulás korai szakasza az 1830-as—40-es években a munkásosztály elnyomorodását eredményezte-e vagy sem, máig is tart. Az egyik oldalon Engels leíró és Marx elemző következtetéseivel kezdve húzódik a sora a pesszimistáknak, akik bőven idéznek a gyári felügyelők jelentéséből és más korabeli forrásokból. A másik oldalon viszont azok a gazdaságtörténészek sorakoznak fel, akik a nemzeti jövedelem emelkedő számaiból, az egy főre eső fogyasztás növekedéséből következtetnek arra, hogy bár a munkások sora ugyan igen rossz volt, mégis helyzetük fokozatosan javulni kezdett, és nem tovább rosszabbodott, [gaz ugyan, hogy a nemzeti jövedelem emelkedését ellensúlyozta, hogy a gyarapodás nagy része a burzsoázia kezében összpontosult, és felhalmozásra fordították — a felhalmozás, mely korábban aligha haladta meg az évi 5%-ot, most viszont a bűvös 10%-ot is elérte —, viszont a felhalmozás növekedése, s a jövedelem fokozódó egyenlőtlensége sem emésztette fel a gazdagodás egészéből származó jövedelemtöbbletet.