Századok – 1982

Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III

550 RÁNKI GYÖRGY Az új fonógépek megszüntették a fonás és szövés kapacitása közötti szük keresztmetszetet. A fonás gépesítése egyfelől rohamosan csökkentette a fonal árát, másrészt gombamódra szaporította a textilgyárakat, melyekben egy fonónő eleinte néhány tucat, később néhány száz orsót is kiszolgált. Mivel az új találmányok most már a fonás és szövés közti egyensúlyt borították fel, ha korábban a gépi fonás, most a gépi szövés technikai kérdései kerültek előtérbe. Edmund Cartwright 1785-ben szintén szabadalmaztatta első szövőgépét. Tekintettel arra, hogy képzettségére nézve lelkész volt, feltehetően inkább ötlettel és leleményességgel, semmint technikai tapasztalattal dolgozta ki azt. (Állítólag Kempelen Farkas sakkozó automatája adta az ötletet a takács nélküli szövőgép eszméjéhez.) Igaz, a megoldás távolról sem volt tökéletes, és jó három évtized kellett még ahhoz, hogy egy manchesteri gépgyár olyan gépi szövőszékek termelésére téijen át, melyek megfelelően elégítették ki a szükségletet. A fonás és szövés gépesítése hasznosan egészült ki a textilnyomóipar újitásával, a Bell által 1785-ben szabadalmazott hengernyomógéppel, mely egyszerre 40-szeresére emelte a nyomás termelékenységét, egyidejűleg a minőséget is javítva. Míg korábban Angliában évente 1 millió yard nyomott pamutszövetet állítottak elő, 10 év múlva ez a mennyiség 28 millióra, a 19. század közepére 450 millióra emelkedett. (A hengernyomás természetesen elválaszthatatlan volt a fehérítés megoldásától. A korábbi — hetekig vagy hónapokig tartó — folyamatot Berthollet francia kémikus — a klór fehérítő hatásának felfedezésével — néhány órára csökkentette.) A pamutipar nem egyszerűen a technológia forradalmasításával indította el az ipari forradalmat. Nem kevésbé volt lényeges az a gazdasági és társadalmi hatás, melyet az új termelési folyamatokkal idézett elő. Mindezt - mint cseppben a tenger — egyetlen új intézmény, a gyár foglalta magában. A gyár, mely új termelési viszonyokat fejezett ki az emberek között; új termelési rendszert, életritmust, társadalmat, új történelmi korszakot indított. Az új rendszer csírájában három lényeges elemet tartalmaz: egyrészt a társadalom új felosztását, egyfelől a termelőeszközökkel rendelkező tőkés vállalkozókra, másfelől a termelőeszközöktől megfosztott, csupán munkaerejük eladásából élő ipari proletariátus tömegére. Másrészt a termelési folyamat új összetételét, melyben ideálisnak az volt tekinthető, ha annak akár mechanikus, akár emberi résztvevői egységesen cselekedve „teljesen alárendelődnek egy önmagát szabályozó, mozgató erőnek", melyben „betanított emberek leszoknak hagyományos munkamódszerükről, és teljesen azonosulnak a komplex automatizáció állandó szabályozottságával".1

7 Végül az egész gazdaság és tarsadalom valamennyi folyamatának alárendelését a tőkés rend törvényszerűségének, a profit elvének, mint a mindennapi élet legfontosabb mozgató erejének. A gyár egy időben vált szimbólumává mindannak, amit a modern technika csodálatos eredménye előidézett, és mindannak a szenvedésnek, melyet a korábbi önálló életritmusból a gyári fegyelembe való bekényszerítés, a szakképzett, zömmel férfi munkaerő alkalmazása helyett a női és gyermekmunka tömeges alkalmazása, a világossághoz alkalmazkodó munkaidő helyett a munkaidő korlátlan meghosszabítása — különösen az éjjeli munkát lehetővé tevő világító gáz feltalálása után - jelentett. 1 "Marx: Tőke I. 456.