Századok – 1982
Történeti irodalom - Liberalizmus (Ism.: Erdődy Gábor) 388/II
390 TÖRTÉNETI IRODALOM kiegyenlítődését hirdeti, elutasítja a társadalmi struktúrákat egészként értelmező megközelítést, és összességében a liberális tradíciók folytatásaként az egyesek közötti atomizált harcot tükrözi. Jean Césaire (Der Liberalismus und die Liberalismen) az értelem, természet és ember egységét hirdető, az abszolutizmus éa az intolerancia hatalmát megtörő „liberális forradalom" legfőbb ismérveit a kis- és középvállalkozók ipari kapitalizmusában, a parlamentáris demokráciában, a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságában, az individualizmus, a nemzeti tudat és az antiklerikalizmus erős hangsúlyozásában jelöli meg. Élesen szembeállítja egymással a merev tradicionalizmus és a feltörekvő polgárság avantgardeizmusa közötti heves összecsapással jellemzett szárazföldi, illetve a szociális-gazdasági problémákat fokozatosan orvosló organikus angolszász fejlődést. A különböző liberalizmusokat összekapcsoló vonzáspontokat a szabadságideálban, az individuum emancipációjában találja meg. Leonhard Krieger (Europäischer und amerikanischer Liberalismus) a nyugati és a keleti fejlődés eltéréseit mindenekelőtt az időfaktorral, a politikai és a társadalmi változások időbeli kapcsolódásával magyarázza. Meghatározónak tartja, hogy míg nyugaton a politikai struktúra és a politikai elméletek nagy vonalakban kifejezték a társadalmi kapcsolatok minőségét, addig a nyugattal intenzív politikai és intellektuális közösségben élő keleten az uralmi forma modernizálása megelőzte a megfelelő gazdaságitársadalmi változásokat. Ebből következett szerinte az is, hogy míg nyugaton a szabadság megvalósulásának szakaszai sorban követték egymást (így pl. a szabadság problémája a szociális kérdés kiéleződése előtt megoldódott), addig keleten az egyes lépcsőfokok összecsúsztak, a problémák nem egymás után, hanem egymásra tolódva jelentkeztek. Különbséget tesz Krieger a közép- és a kelet-európai fejlődés között is, hangsúlyozva, hogy Közép-Európában a társadalom és a politika közötti szakadás lényegesen kisebb, a liberálisok tábora sokkal népesebb, a szabad intézmények gyökérzete pedig erősebb volt. Az amerikai fejlődést értékelve bemutatja az egyszeri, különleges feltételeket (a feudális előzmények hiánya, a nyugati határ nyitottságának nivelláló hatása) előtérbe állító ún. pragmatikus, és az általános liberális jegyek primátusát hangsúlyozó ún. droktiner interpretációt. Az európai gyakorlattal összevetve az egyik legjellemzőbb amerikai sajátosságnak a polgári és a politikai szabadság egyenértékűségét tekinti, azt, hogy egyszerre figyelhető meg a törekvés az állammal szembeni függetlenséget, valamint az államhatalomban való részvételt biztosító jogok érvényesítésére. A jogok ezen egyidejűségében találja annak magyarázatát, hogy az USÄ-ban nem alakult ki feszültség a magánszférára korlátozódó egyéni és az egészséges közéleti szerepléshez nélkülözhetetlen politikai szabadság között. A 19. század első felének német liberalizmusával két tanulmány foglalkozik. Lothar Gall (Liberalismus und bürgerliche Gesellschaft) a liberalizmus olyan definíciójával próbálkozik, amely a szellemileg és anyagilag szabad, önmagának felelős és cselekvőképes individuumot állítja középpontba. Minden liberális reform elengedhetetlen mozzanatának a társadalom emancipációját, a képviseleti alkotmányos állam megteremtését tekinti, és elutasít minden olyan próbálkozást, amely részterületeken (gazdasági élet, kultúra, egyházi viszonyok) tett engedményekkel éppen a társadalom összmunkájára és összfelelősségére felépített képviseleti államot kívánja elszabotálni. James J. Sheehan (Liberalismus und Gesellschaft in Deutschland 1815-1848) a Vormärz belső, a 48-as konfliktust előrevetítő ellentmondásait elemzi. Úgy ítéli meg, hogy a politikai pártok és a dinamikusan fejlett nemzeti piac hiánya következtében a fejedelemségek feletti össznemzeti kapcsolatok alakításában a bürokratikus intézetek és azok alkalmazottai kerültek előtérbe, s ez a liberális mozgalom tömegbázisának megítélésében aránytévesztésekhez vezetett. Véleménye szerint ugyanis az 1848-as frankfurti parlament összetétele távolról sem tükrözte pontosan a liberális politikai vezető réteg összetételét, hiszen nem utalt a helyi-regionális mozgalmakban aktív szerepet vállaló nagypolgári, pénzarisztokrata körök valóságos befolyására. A mozgalom mögött álló erők heterogén jellegét hangsúlyozza, s belőle vezeti le az egyes kérdésekben (így pl. kereskedelmi szabadság, állam szerepe, szociális probléma) mutatkozó éles nézetkülönbségeket, melyek a tárgyalt időszakban a közös ellenséggel vívott harcban a perifériára szorultak ugyan, 1849 után azonban bomláshoz, szakadáshoz vezettek. Theodor Schieder (Die Krise des bürgerlichen Liberalismus) a politikai és gazdasági alkotmány ellentmondásait, a liberálisok viszonyát a tömegmozgalmakhoz és az egyénnek a tömegtársadalomban elfoglalt helyéről alkotott elképzeléseit vizsgálja Tocqueville-tól Stuart Millen át Weberig. A német fejlődés szempontjából döntő jelentőségűnek tekinti az általános választójog bismarcki bevezetését, amely szerinte a bal- és jobboldali ellenzéket közös táborba terelte, és előkészítette a liberális polgárság felmorzsolódását az abszolút állam és az abszolút társadalom között. A szabadelvűek vereségét
