Századok – 1982

Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II

382 BESZÁMOLÓ teljesebben és határozottabban kell összekapcsolni a nép, a nemzet és a szocializmus eszméit. Almási Miklós tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE Bölcsészettudományi Kar) felszólalásában („Művészet és közgondolkodás") a művészetek és a közgondolkodás viszonyáról fejtette ki véleményét. Rámutatott arra, hogy az 1958-as művelődéspolitikai irányelvek és az azokat megvalósító kulturális politika nemcsak a művészi stílusok szabadságát hirdette meg, hanem azok révén elindította azt a fejlődést is, „melyben a művészetek közlekedő edényként szerepelhettek a közgondolkodás különböző rétegei, valamint a társadalmi nyilvánosság különböző szintjei között." A művészetek, pontosabban a jelentős művek sorozata így sajátos legitimációs tere lett a társadalom egyébként alig kitapintható önreflexiójának, s az ötvenes évekre jellemző ún. kettős közvélemény csaknem megszűnt. A művészetek azonban nemcsak feltárták, megfogalmazták mindazt, ami a közvéleményt és a közgondolkodást foglalkoztatta, de vissza is hatottak rá. A stüusirányzatok közül Almási Miklós az Örkény István által teremtett ironikusgroteszk stílust elemezte behatóbban, mivel a 70-es években nagy népszerűségre tett szert. Arra a következtetésre jutott, hogy e látásmód jelentősége abban áll, hogy ráirányította a figyelmet az értékváltásra, ill. az értékválságra. Legitimálta azt a köznapi tapasztalatot, hogy értékfogalmaink tartalmukban már devalválódtak, de élünk velük, s titokban már keressük az új értékrendet. A mai ember azonosságtudata változásáról szólva Almási Miklós azt fejtette ki, hogy „a művészet ráérzett arra a hiányérzetre, hogy a múlt és a félmúlt iránti érdeklődés csak részben kaphat kielégülést a dokumentumok, memoárok, esszék anyagából". Észrevette, hogy e mögött az új érdeklődés mögött „ott áll a társadalmi méretű távlatvesztés, a jelentudat érzékenységének átmeneti beszűkülése, a nemzeti vagy politikai identitás megroppanása és alkotásaival itt talált új hatásszférát, a közgondolkodás formálásának új lehetőségét". E háromnapos tudományos konferencia volt az első, amelynek napirendjén az 1956 utáni társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális fejlődés eredményeinek számbavétele szerepelt. Ha az előadások nagyon eltérő színvonalúak is voltak, ha nem egy vitatható, kiforratfan gondolatot is hallhatott az ottlévő, egészében jól előkészített, érdekes s alapjában véve sikeres ülésszak résztvevői lehettünk. Az előadások zöme azt tanúsította, hogy ma a társadalomtudósok érdeklődésének központjában a gazdaság és politika viszonyának kérdése áll, s ez nyilván nem véletlen. Vida István