Századok – 1982
Történeti irodalom - Vierhaus; Rudolf: Deutschland im Zeitalter des Absolutismus (1648–1763) (Ism.: V. Molnár László) 383/II
395 TÖRTÉNETI IRODALOM RUDOLF VIERHAUS: DEUTSCHLAND IM ZEITALTER DES ABSOLUTISMUS (1648-1763) Vandenhoeck - Ruprecht, Göttingen. 1978. 227 1. NÉMETORSZÁG AZ ABSZOLUTIZMUS IDŐSZAKÁBAN (1648-1763) A „Deutsche Geschichte" sorozatának 6. köteteként jelent meg Rudolf Vierhaus munkája, amelyben a szerző a harmincéves háborút lezáró westfáliai békétől (1648) az ún. hétéves háborúig teijedő németországi társadalmi-, gazdasági- és kulturális viszonyok bemutatására vállalkozott. A kötet bevezető részében a szerző utalt arra, hogy az 1618-tól 1648-ig tartó harmincéves háború valóságos nemzeti katasztrófa volt Németország számára, hiszen az anyagi károk az egyes területeken (Pfalz, Württemberg, Brandenburg, Mecklenburg, Pomeránia), a hadműveletek és a nyomukban járó éhínség, járvány, valamint a tömeges elvándorlások következtében a lakosság mintegy öthatodával megfogyatkozott, Észak- és Északkelet-Németország szántóterületeinek egyharmada pusztasággá vált. A parasztság tömeges elszegényedését pedig jogi helyzetük súlyosbodása, a második jobbágyság intézményének megszilárdulása és a nemesi-földesúri gazdaságok erősödése kísérte. Az 1356. évi aranybulla óta — mutatott rá Vierhaus - az 1648-as westfáliai szerződés egyben Németország első írott alkotmányának tekinthető, amely ugyan mit sem változtatott a birodalom addigi politikai szerkezetén, csupán rendezte és jogi formában rögzítette a fejedelmeknek a császárhoz való viszonyát, és megerősítette az „ősi német szabadságot". A westfáliai szerződés tehát rögzítette és fokozta Németország politikai széttagoltságát, s bár továbbra is a „német nemzet szent római birodalmának" nevezték, a valóságban 300, szuverén világi és egyházi fejedelemség konglomerátuma volt, nem is számítva a császári városokat, továbbá a másfélezer lovagi birtokot. (Közülük a legjelentősebb fejedelemségek: a birodalom északkeleti és a középső részén Brandenburg, Szászország, Mecklenburg; nyugaton Hessen, Hannover, Braunschweig; délen és délkeleten Württemberg, Bajorország, Ausztria, ill. a mainzi, trieri és kölni érsekségek voltak.) Az ország széttagoltságát jól jellemezte, hogy a szász területeken mintegy 20, Westfáliában 52, az egykori Frankföldön 29 kis fejedelemség létezett. így válik érthetővé az, hogy a birodalmi gyűlés (Reichstag) - amely a birodalmi egység megtestesítője volt - 1663-tól kezdve az említett 300 állam (fejedelemség) követeinek megszakítás nélkül ülésező kongresszusa lett, amely három kúriára oszlott: az első a választófejedelmeké, a második a kisebb fejedelmeké és a lovagok képviselőiké, a harmadik pedig a városoké volt. (A birodalmi gyűlés ebben a formában 1806-ig állott fenn). Németország poütikai viszonyainak elemzésekor a szerző szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a 17. század második felében milyen sokat ártott az országnak a fejedelemségek széthúzó külpolitikája is, hiszen a regionális szövetségek (mint pl. a rajnai) Franciaország lefizetett eszközévé lettek, s XIV. Lajos ezeken a megvásárolt fejedelmeken keresztül szilárdította meg hatalmát Elzász felett, ill. vonta ellenőrzése alá a Rajna bal partját. Külön fejezetét képezi a kötetnek a brandenburgi fejedelemség területi gyarapodásának és gazdasági fejlődésének bemutatása, amelynek fejedelmei különféle alkuk, területrablások és bekebelezések révén a 18. század elejére Németország legerősebb államát teremtették meg. Frigyes Vilmos, a „nagy választó" (1640-1688) uralkodása alatt számos intézkedést hozott (az adófizetők számának növelése; a bevándorló hugenották, lutheránusok, kálvinisták és holland telepesek befogadása; merkantilista intézkedések), amelyek elősegítették az ország gazdasági fellendülését, s ezt jól szemlélteti, hogy 1,5 millió alattvalójától 1,4 millió tallért préselt ki. Frigyes Vilmos nevéhez fűződik ugyancsak a központi kormányzat, a hivatalnokszervezet kiépítése, valamint 1651-ben a titkos államtanács létrehozása is. A „nagy választó" fejedelmi ediktumai törvényesítették a parasztság-jobbágyi kötöttségét, ill. szentesítették alattvalóinak tömeges elűzését földjeikről, akiknek jó része zsellérré lett.
