Századok – 1982

Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II

376 BESZÁMOLÓ István és Galasi Péter - a „második gazdaság"-ban kifejtett munkaráfordítások 16—18 százalékát teszik ki a társadalmi munkaidőalapnak, termékei és szolgáltatásai pedig kb. egyhatodát fedezik a lakosság teljes fogyasztásának. Más számítások szerint a „második gazdaság" a bruttó nemzeti termék 16-18 százalékát állítja elő. A lakásépítés terén különösen nagy a szerepe, mivel az összes lakásoknak mintegy felét magánerőből, házilagos kivitelezéssel építik. Az itt hasznosuló munkaráfordítás 150—200 ezer ember évi munkaidejének felel meg, s az ebből realizált jövedelem 1—3 milliárd forintra tehető. A „második gazdaság" gyors térnyerése — a gazdasági környezet átalakulása mellett - elsősorban a lakosság gazdasági beállítottságának változásával magyarázható, nevezetesen azzal, hogy a fogyasztói magatartás általánossá vált, s a munkavállalók többletmunkát is vállaltak, hogy magasabb jövedelemhez jussanak. A kistermelői magatartás helyébe „a piaci konjunktúrához való aktív alkalmazkodás készsége, dinamizmus, a racionális kalkulációra, produktív felhalmozásra, expanzióra irányuló" törekvés lépett. A legújabb számítások szerint a 70-es évek végén a családok háromnegyed része a „második gazdaság"-ban végzett tevékenységéből kisebb-nagyobb jövedelemre'tett szert. Gábor R. István — Galasi Péter felszólalásuk további felében a „második gazdaságiban meghatározó szerepet játszó magánkisipar fejlődésével részletesebben is foglalkoztak. Egyrészt azt követték nyomon, hogy miként alakult az önállók és alkalmazottak létszáma az elmúlt harminc év (1951-1979) között, másrészt azt vizsgálták, hogy miként függött össze a magánkisipar fejlődése az első gazdaság (a szocialista szektor) fejlődésével, mindenekelőtt a nemzeti jövedelem növekedésének hullámzásával, harmadrészt azt próbálták megállapítani, hogy az előbbivel összhangban miként módosult az önállók és alkalmazottak reálbére. Arra a következtetésre jutottak, hogy a magánkisipar fejlődését elsősorban nem politikai vagy állami befolyásolás, szabályozás határozza meg, hanem a szocialista szektor egészének fejlődése,ill. hatása a magánkisiparra, valamint a „második gazdaság"-ot teljesen átható „öntörvényű" piaci erők működése. A politikának ugyan korlátozott az autonómiája a legális magánszektor kezelésében, hangsúlyozták az előadók, de az nem záija ki, hogy megfelelő módszerekkel és főként a feltételek megteremtésével, a politika ne befolyásolhatná, támogathatná a „második gazdaság" fejlődésében meglévő pozitív tendenciákat. Enyedi György az MTA Földrajzi Intézetének osztályvezetője hozzászólásában („A településhálózat átalakulása") a településpolitikai elképzeléseket taglalta, s azt mutatta be, hogy az elmúlt két évtizedben hogyan alakult a magyarországi településhálózat, s ma hol tartunk. Az első településhálózat fejlesztési koncepciót az MSZMP VII. kongresszusának (1959) idevágó irányelvei alapján a 60-as évek elején dolgozták ki, amelynek lényege az volt, hogy „felülről lefelé építkezve meg kell teremteni a modern városhálózatot". A tervek és elképzelések középpontjában a főváros növekedésének korlátozása, a vidéki nagy- és középvárosok fejlesztése állt. A fejlesztés azonban elsősorban ipartelepítést jelentett, mivel a foglalkoztatás bővítése tűnt a legsürgősebb feladatnak. Fogyatékossága volt a 20 év előtti koncepciónak, hogy negligálta a társadalmi szempontokat, s a termelési-technikai szempontokat állította előtérbe. A koncentrált ipartelepítés miatt a községi hálózattal nem tudott mit kezdeni, mert a falvak ipartelepítésre nem voltak alkalmasak. A 60-as évek közepére - a vidéki iparosítási és városfejlesztési tervekből sok minden megvalósult: Budapest növekedése megállt, sőt 1964-től csökkent a fővárosi ipari munkások abszolút száma; az öt vidéki nagyváros és a megyeszékhelyek iparosodtak, s gyors fejlő-