Századok – 1982

Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II

BESZÁMOLÓ 377 désnek indultak. A Budapest-vidék ellentét módosult, ill. feloldódott, a város-falu különbségek azonban helyenként fokozódtak. A gazdaságirányítás 1968-as reformja után új településhálózati elképzelést dolgoztak ki, megváltoztatták a településirányítás merev, központi tervezetét is. Az Országos Településhálózat-fejlesztési koncepció, amelyet a Minisztertanács 1971-ben hagyott jóvá, egységes irányelveket tartalmazott az ország településhálózatának fejlesztésére. A településhálózat hierarchiáját funkcionális alapon építette fel, s minden korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezett a települések infrastruktúrájának fejlesztésére. A településhálózat átalakításának irányítása a helyi tanácsok kezébe került. A településhálózatban a 70-es években jelentős elmozdulások következtek be: a főváros népességének növekedése erősen lassult, fékeződött az öt vidéki város népességének gyarapodása, gyors népesség-koncentráció elsősorban a középvárosokban, főként a megyeszékhelyeken ment végbe. A kisvárosok száma ugyan bővült, de egy jelentős részükben a lakosság létszáma stagnált vagy csökkent. A községek fejlődése ellentmondásosan alakult: 1970 és 80 között lakosságuk mindössze 4%-kal csökkent, tehát - mutatott rá Enyedi György — „nincs hazánkban szó általában a falusi elnéptelenedésről". Az elnéptelenedés jelei mutatkoznak a kis- és aprófalvakban; csökken a lakosság a 3000-nél kisebb lélekszámú községekben; állandósul a létszám a közepes nagyságú falvakban, míg az 5 ezernél nagyobb lakosú községek lakóinak száma gyarapszik. A városi és falusi életkörülmények ugyan közeledtek egymáshoz, de a településhálózatban az alapvető ellentét továbbra is a városok és falvak között húzódik. Befejezésül Enyedi György arról beszélt, hogy a 80-as évek küszöbén a településhálózat korszerűsítése érdekében tovább kell erősíteni a kisvárosi hálózatot, fokozni kell a falvak lakosságmegtartó képességét, elsősorban az infrastruktúra fejlesztése,a falusi életkörülmények javítása révén, s növelni kell a helyi tanácsok önkormányzatát, az eddiginél jobban biztosítván működésük anyagi feltételeit. Az MSZMP elmúlt negyedszázad alatt folytatott politikájával összefüggő kérdések megvitatását a harmadik nap délelőttjén megkülönböztetett érdeklődés előzte meg. A bevezető előadást Berecz János az MSZMP KB Külügyi Osztályának vezetője tartotta, aki „Magyarország és a nemzetközi politika" címmel áttekintést adott az 1956 utáni magyar külpolitikáról. Az ellenforradalom leverése után — hangoztatta Berecz János - a Munkás—Paraszt Forradalmi Kormány elvi alapokon nyugvó intenzív együttműködést alakított ki a Szovjetunióval, a környező szocialista országokkal, beleértve Jugoszláviát, valamint a Kínai Népköztársasággal. Kiépített gazdasági és politikai kapcsolatokat néhány fejlődő országgal is. Azonban a nyugati nagyhatalmakkal azok ellenséges, s Magyarország nemzetközi elszigetelésére törekvő politikája miatt évekig nem sikerült rendeznie az államközi kapcsolatokat. A magyar diplomácia erőfeszítései Magyarország teljes nemzetközi elismertetéséért végül is sikerrel jártak. 1962 végén lekerült az ENSZ napirendjéről az ún. „magyar kérdés", a magyar delegáció mandátumát rendezték, s az ENSZ főtitkára Budapestre látogatott. Két év múlva, 1964-ben az osztrák külügyminiszter volt az első nyugati diplomata, aki hivatalos látogatásra hazánkba érkezett. A 60-as évek közepétől új szakasz kezdődött a magyar külpolitikában, amelyet a korábbinál nagyobb aktivitás, kiegyensúlyozottság, a realitások józan mérlegelése s az elvi következetesség jellemez. Magyarország nemzetközi tekintélyét mutatja, hogy a Föld 127 országával áll diplomáciai kapcsolatban. 1970-1975-ig 500, 1975-től napjainkig további