Századok – 1982
Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II
BESZÁMOLÓ 371 határozata leszögezte, hogy a kormánynak — a legjobb gazdasági szakemberek bevonásával - „mielőbb ki kell dolgoznia az új helyzetnek megfelelő gazdaságpolitikát." Átfogó gazdaságpolitikai koncepció kidolgozására még 1956-57-ben ugyan nem került sor, de bizonyos alapelvek megfogalmazódtak, amelyek aztán jelentősen megváltoztatták a korábbi gazdaságpolitikai orientációt. Ez egyik legfontosabb alapelv volt, pl. az életszínvonal állandó emelésének központba állítása, s ehhez kapcsolódott a realitások, az ország adottságainak és sajátosságainak fokozottabb figyelembe vétele. A gazdaságpolitika új alapjává vált — a mezőgazdaság rovására végrehajtott erőltetett iparosítás elvetése, s az ipari termelésnek és a gyártmányszerkezetnek az átalakítása a gazdaságosság és az export érdekeinek megfelelően. Ugyancsak elvetették a korábbi önellátási törekvéseket, s nagyobb hangsúlyt kapott a baráti szocialista országokkal való gazdasági együttműködés szükségessége a KGST keretében. Berend T. Iván kimutatta, hogy a gazdaságpolitika terén az 1956 utáni években a legnagyobb változások - jobbára a politika kezdeményezésére és támogatásával — az életszínvonal- politikában, az agrárpolitikában és a feszítettség megszüntetésében, a realitások józan felmérésében mutatkoztak. Ennek következtében pl. 1956 és 1966 között az egy keresőre jutó reálbérek 47%-kal, az egy főre jutó paraszti reáljövedelmek pedig 54%-kal emelkedtek. Az új alapelvek, az adottságok, hagyományok és az arányosság, valamint a gazdaságosság jegyében jelentős változásokra került sor az iparosítás terén is. A második ötéves terv során azonban az ipari beruházások 70—75%-át a nyersanyagok kitermelésére és a villamosenergia fejlesztésére fordították, így nem maradt kellő anyagi fedezet a nem termelő ágazatok fejlesztésére. „Az iparosítási politika — hangoztatta Berend T. Iván — még súlyos ellentmondásokat hordozott, s alapjában nem tudta meghaladni az extenzív mennyiségi, importpótló fejlesztés útját, és sokszor csak ennek ésszerűbb megoldására törekedett. Jellegéből adódóan az erőforrások túl nagy részét még mindig egyoldalúan lekötve alárendelte az infrastruktúra fejlesztését, és a lemaradások halmozásával mind a gazdaság modernizálása, mind az életviszonyok javítása útjába akadályokat gördített." Ugyanakkor ha lassan is, de az 1956-ot követő évtizedben megkezdődött a termékszerkezet átalakulása, a technikai, technológiai korszerűsödés s az exportágazatok fejlődése. A gazdaságpolitikai stratégia váltás folyamata — az átmeneti szakasz jellegzetes ellentmondásaival — megindult. Romany Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Pártbizottságának első titkára előadásában („Folyamatosság és megújulás az agrárpolitikában") először az MSZMP több mint két évtizedes agrárpolitikájának eredményeit összegezte: Magyarországon kialakult a szövetkezeti parasztság, s a régi paraszti osztálytagozódás megszűnt. Megszilárdult a szövetkezeti gazdálkodás. Az ipari jellegű módszerek bevezetésével a mezőgazdaság üzemi és termelési rendszere lényegesen megváltozott, s növekedett a tudományos és technikai vívmányok hasznosítása. A mezőgazdaság nemcsak a belső ellátást biztosítja, de termékeiből kivitelre is jut. A mezőgazdasági termelés — különösen az élelmiszertermelés — több területen a nemzetközi élmezőnybe került. A magyar falu — felszámolva az évszázados elmaradást - fokozatosan urbanizálódik. A párt ezt úgy érte el, hangoztatta az előadó, hogy szakított a korábbi, a súlyos hibákhoz, károkhoz vezető agrárpolitikai gyakorlattal, de megtartotta a célt: a szocialista mezőgazdaság megteremtését. Az új pártvezetőség kezdettől fogva nagy figyelmet fordított az agrárkérdésre. Az új agi árpolitika alapelveit az MSZMP 1957 júliusában nyilvánosságra hozott tézisei rögzítették, amelynek
