Századok – 1982
Közlemények - Arday Lajos: Dokumentumok a jugoszláv–magyar határ kialakulásáról (1918–1919) 323/II
A JUGOSZLÁV-MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA (1918 1919) 325 évszázados szövetségeseivel és partnereivel, Ausztriával, Törökországgal és a német államokat egyesítő Német Birodalommal. E folyamatban-1907 hozta a nagy fordulatot: ebben az évben írta meg Crowe történelmi jelentőségű tanulmányát az angol—német viszonyról, melyben azt és várható jövőbeli alakulását a legnegatívabban értékelte; az angol—orosz szerződések teljessé tették az „entente cordiale"-t, s ezzel Európa két hatalmi tömbre bomlott. Számunkra azonban ezeknél is fontosabb, hogy ekkor j,elent meg a fiatal skót történész és közéleti személyiség, R. W. Seton-Watson5 sok vihart kavaró, nagyhatású könyve Magyarország nemzetiségi kérdéseiről.6 A ragyogóan megírt és a hitelesség minden látszatával bíró alapos munka jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen megállapításai, a nemzetiségek megoszlását bemutató térképei a hivatalos statisztikai adatoknál is nagyobb súllyal estek latba az angol és amerikai határjavaslatok összeállításánál. Bár a mű végén számos, a magyar progresszió célkitűzései között is szereplő figyelemre méltó javaslatot tett a magyarországi politikai rendszer megreformálására, egész hangvétele elfogult. Adatai csak a magyar—délszláv nemzetiségi határ tekintetében fogadhatók el pontosaknak. Nézetei, az európai határok átrendezésére vonatkozó elképzelései lépésről lépésre meghódították a Külügyminisztériumot, s ez a folyamat látványosan felgyorsult a háború utolsó napjaiban. A témára vonatkozó dokumentumok ismeretében úgy tűnik, mindaz, amit Seton-Watson folyóirata, a New Europe 1916-től, ő maga pedig már egy évtizede következetesen hirdetett, 1918 végére és a párizsi békekonferencián az angol külügy- és hadügyminisztérium hivatalos irányvonalává vált. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy egy adott háborús vagy forradalmi helyzetben kialakított álláspontjuk igazolására nem haboztak kölcsön venni Seton-Watson érvelését és eszmerendszerét. A Foreign Office Politikai Hírszerző Osztályának és a békedelegáció tagjainak jó része: L. Namier, H. Nicolson, a Leeper-fivérék, Headlam-Morley történelmi tanácsadó, H. W. Temperley őrnagy, a békedelegáció katonai részlegének tagja vagy bizalmas barátai, vagy őszinte csodálói voltak H. Wickham Steednek, Seton-Watsonnak, s az általuk pártfogolt emigráns nemzetiségi vezetőknek: Masaryknak, Smodlakának, Trumbicnak és Take Ionescunak. A párizsi .béketárgyalásokon résztvevő brit delegáció adminisztratív vezetője az a Sir E. Crowe lett, aki már 1910-ben élesen osztrák- és magyarellenes hangot ütött meg. Ő vitte magával a szinte patologikusán magyarellenes Harold Nicolsont, s a románokat támogató A. W. Allen Leepert. ők, a legalacsonyabb beosztású tisztivselők képviselték a győztes Britanniát a határkérdésekkel foglalkozó területi bizottságokban, Nicolson a csehszlovák, Leeper pedig a román—jugoszláv határkérdéseket tanulmányozóban. Hogy miként, arra álljon itt Crowe egyik jellemző kijelentése, melyet ez utóbbi bizottság 1919. február 25-i ülésén tett: „. . . Amikor ezekkel az etnikai bonyodalmakkal kell szembenézni, nagy különbség van aközött, hogy ezek a románok és a magyarok között merülnek-e fel, akik ellenségeink, vagy a románok és a szerbek között, akik szövetségeseink. Az első esetben, ha úgy találjuk, hogy lehetetlenség igazságot szolgáltatni mindkét félnek, a mérleg nyelvének természetesen szövetségesünk ... felé kell hajolnia inkább, mint ellenségünk, Magyarország felé."7 ^Szerepére, értékelésére nézve ld. Jeszenszky Géza: Jászi és Seton-Watson levelezése c. közleményének kitűnő bevezető tanulmányát. Századok 1977/4 749-759. 4Scotus Viator: Racial Problems in Hungary, London, 1908. 'IdéziDeák: i. m. 53. 9 Századok 1982/2
