Századok – 1982
Közlemények - Arday Lajos: Dokumentumok a jugoszláv–magyar határ kialakulásáról (1918–1919) 323/II
326 ARDAY LAJOS A Londonban működő, dr. Ante Trumbic vezette Jugoszláv Nemzeti Bizottság, mely a New Europe kör támogatását élvezve szoros kapcsolatban állt a Foreign Officeszal, több beadványban igyekezett megnyerni a brit vezető köröket a jugoszláv állam horvát modelljének. A csehszlovák, lengyel és román vezetőkhöz hasonlóan, létrehozandó államukat a legkedvezőbb színben mutatták be, s területi igényeik benyújtásánál is törekedtek a francia _és angolszász támogatás megnyerésére, nemcsak a legyőzöttekkel (Ausztria, Magyarország, Bulgária), hanem a szövetségesekkel (Olaszország, Románia), sőt a nagyszerb centralizmussal szemben is. • 1918. június 5-én Balfour külügyminisztert biztosítják a korfui nyilatkozatban foglaltakhoz való ragaszkodásukról, hitet téve Ausztria—Magyarország délszláv területeinek — melyek nevében beszélnek — és Szerbiának egyenjogú föderációja mellett. Őfelsége kormányának hozzájárulását kérik a független Jugoszlávia megteremtéséhez, más szóval Ausztria—Magyarország feldarabolásához. Nyomatékul megemlítik — a csehszlovákokhoz hasonló — Oroszországban harcoló 46 000 fős hadseregüket.8 Október 7-én kelt emlékiratában Trumbic bizottságának, a „Jugoslovenski Odbor"nak elismerését kéri Balfourtól. Pasicot — nem alaptalanul - hegemonisztikus törekvésekkel vádolja, s annak a félelmének ad kifejezést, hogy új államukban Szerbiának Poroszországéhoz hasonló vezető szerepe lesz. Hangsúlyozza Jugoszlávia kapu és híd szerepét Közép-Európa és a Balkán, Kisázsia között. Itt is felbukkan az a kijelentés, hogy a déli frontokon küzdő 80 ezer jugoszláv — értsd: monarchiabeli délszláv — önkéntes mellett „. . . Oroszországban a jugoszláv hadifoglyok ezrei harcolnak a szövetségesek oldalán Murmanszkban és cseh testvéreikkel együtt Kelet-Oroszországban és Szibériában".9 Amint az alább közlendő dokumentumokból és A. Mitrovic részletes munkájából10 egyértelműen kiderül, az új délszláv állam határainak megállapítását nemzetiségi, stratégiai és gazdasági-közlekedési érvelésre támaszkodva kérték és kapták meg. Az első alapján igényt tartottak — s ebben megegyezett mind a Trumbic által megfogalmazott horvát és szlovén, mind pedig a szerb álláspont — mindazokra a területekre, ahol délszlávok is laktak. így ez Olaszországgal szemben a Monarchia régi határainak fenntartását jelentette volna, Magyarország viszonylatában pedig — Fiume, Horvátország és Szlavónia kiválása mellett — a dunántúli megyék déli részének s a teljes Bács-Bodrog megyének a levágását, Szegedtől keletre pedig a Maros-vonalat.11 A két utóbbi indok alapján haladt a Mecsek gerincén a maximális jugoszláv területi igényeket kifejező vonal, Jugoszláviának szánva Pécset és a feketeszén-bányákat; attól 'PROFO. 371 Vol. 3135 No. 107968 226-244. 'Uo. file: 147786 169690 62-67 Arhiv JAZU, Zágráb, Arhiva dr. Trumbica (A Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia Levéltára, Trumbic-hagyaték). Uo. 9/9. 10 Andrej Mitrovic: Razgranicenje Jugoslavije sa Madarskom i Rumunijom 1919-1920, Novi Sad, 1975. "A nagy szerb expanzionista elképzelések jellegzetes terméke a PeSic' tábornok jan. 16-i emlékiratában rögzített határ, mely a Kazán-szoros-Lippa—Maros-vonalon halad, onnan Szabadkától, Bajától, Pécstó'l, Szigetvártól 15-20 km-re északra Nagykanizsáig, majd Szentgotthárd fölött éri el az osztrák határt. Ehhez képest visszalépést jelent a febr. 4-én elfogadott, etnikai indokolású Paüid-tervezet, melyet a jugoszláv delegáció hivatalos határjavaslataként terjesztettek a békekonferencia elé a következő' részletezésben: Báziás - Zádorlak - Maros - Horgos - Mélykút - Bácsmonostor - Duna — Bár - Szederkény - Diósviszló - Darány — Babócsa - Iharosberény - Murakeresztúr - Alsólendva -Szentgotthárd. Mitrovic: i. m. 6., 64., 64-69.
