Századok – 1982
Közlemények - J. Nagy László: Gazdaság és társadalom a gyarmati Algériában 301/II
302 J. NAGY LÄSZLÖ A földmagántulajdon kialakításában és a prekapitaüsta közösségi formák szétrombolásában a legnagyobb szerepet az 1863-as szenátusi határozat és az 1873-as Warnier-törvény játszotta. A szenátusi határozat a törzs tagjai által művelt földterületet magántulajdonukká nyilvánította, és ezzel elidegeníthetővé tette. A meg nem művelt földterületből (legelő, ugar) szintén juttattak minden családnak, a fennmaradó rész pedig az állami tulajdont gyarapította. A törzsön belüli egyenlőtlenség, amelyet eddig kiegyenlítettek a közösségi keretek, most felszínre tört, és megindult a differenciálódás, a törzsek széthullása.3 A szenátusi határozat végrehajtása felkelések sorozatát váltotta ki, és egyik oka volt az 1871-ben Kelet-Algériában Mokrani vezetésével kirobbant felkelésnek. A Warnier-törvény, amelynek előkészítéséhez és elfogadásához kedvező körülményt teremtett a Mokrani-felkelés leverése, semmisnek nyilvánította a muzulmán jogrendszert, és a kapitalista Franciaországban uralkodó magántulajdont tette a gyarmati társadalom alapjává. A törvény célja egyértelmű volt: a lehető legtöbb földet biztosítani az európai telepesek számára, eltépni az algériaiakat a földhöz kötő természetes kötelékeket, és ezzel összetörni a már amúgy is széthullóban levő törzsek még megmaradt hatalmát, hogy ezzel elejét vegyék minden lázadásnak.4 A törzsi tulajdon azonban nem szűnt meg véglegesen sem de facto, sem de jure. A telepesek által délebbre, a rosszabb minőségű földekre űzött algériaiak törzsi tulajdonát továbbra is elismerte a francia állam. Az északon maradtak közül pedig azok, akik csupán kis parcella tulajdonosaivá váltak, továbbra is a hagyományos közösségi életet élték. Számukra nemigen kínálkozott más kiút, hogy biztosítsák fizikai létüket. Ezzel viszont a gazdasági-tudati elmaradottság konzerválódott. A tőkés viszonyok erőszakos kialakítása súlyos helyzetbe juttatta az algériaiakat. Az Algir elfoglalását követő évtizedekben a gyarmatosító hadsereg pusztított. A törzsekkel vívott harc folyamán felégették a termést, elpusztították a gyümölcsösöket, kifosztották a gabonaraktárakat. Ezt követte az algériaiak „törvényesített" kifosztása: a közösségi földek alapos megnyirbálása, az adók pénzbeli fizetésének kötelezővé tétele, az erdőhasználat megtiltása (1874-es törvény), a földmagántulajdon kialakítása. Mindezek olyan terhet jelentettek, amelynek súlya alatt összeomlott az algériai társadalom. Nem tudta magát tartani a fejlettebb tőkés viszonyokkal szemben, és alacsony fejlettségi szintje miatt nem is tudott azonnal alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez: állandósult a gyengén tápláltság, és nem volt ritka az éhhalál sem, különösen száraz, kemény tél után, amely elvitte a termést. Tragikus valóságot fejeznek ki egy tanár szavai, amelyek a századfordulón a telepesek kongresszusán hangzottak el: „Az arab lakta vidékeken sok embernek azzal telik az élete, hogy éhen hal."5 3D. Sari: La dépossesiondes fellahs. Alger, 1975. 22-24. *Marx: Notes sur l'ouvrage de Kowalewski. In: Marxisme et l'Algérie. Textes de Marx, Engels. Présentés et traduits par Gallissot (Badia. Paris, 1976. 217. 1.) Marx idézett - magyar nyelven nem publikált - írásában Kovatjevszkij orosz szerző: A kollektív földtulajdon felbomlásának okai, története és következménye című 1879-ben Moszkvában megjelent könyve kapcsán foglalkozik a prekoloniális Algéria termelési viszonyaival és Franciaország algériai politikájával. Kovaljevszkij könyvében hosszabb fejezetet szentelt a francia hódítás előtti Algéria közösségi földtulajdonviszonyainak. 5CA. R. Ageron: Les algériens musulmans et la France (1871-1919.) I. к. Paris, 1968. 845.
