Századok – 1982
Tanulmányok - Erényi Tibor: Politika – hírközlés – agitáció. Magyarországi munkássajtó 1900–1905 199/II
236 ERÉNYI TIBOR intézőire."1 3 6 1904 elején már kedvezőbb a helyzet. A február 13-i szám vezércikke felhívást közöl, amely szerint — mint, hogy más eszköz nem állott már rendelkezésre — a sztrájk fegyverével „megkezdődött a harc a 9 órai munkaidőért". A lap nagy gondot fordított általában arra, hogy híven beszámoljon a bérharcok eseményeiről. „Levelezőinket felkérjük — olvashatjuk az 1904. május 14-i számban-, hogy különösen sztrájkok alkalmával pontosan tegyék kötelességüket, és a szaklapot a bérmozgalom minden állásáról elsősorban és sürgősen értesítsék." (A levelezők díjazásban nem részesülő, lelkes szociáldemokraták voltak.) Ismeretes, hogy a korabeli magyarországi szociáldemokrata mozgalom nagy fontosságú szervei voltak — mind párt, mind szakszervezeti szempontból — az ún. szabadszervezetek, amelyek működésében — mint majd látni fogjuk — a szaklapoknak is szerepe volt. A szabadszervezetek nem hatósági engedély alapján működtek, bár nem voltak a szó mai értelmében illegálisak sem. Tevékenységükkel nemegyszer a szakszervezeti sajtó is foglalkozott. A Famunkások Szaklapja 1905. március 15-i számában a budapesti asztalossegédek „szabad szervezetének" szabályait ismertette; hangsúlyozva, hogy a szervezet feladata a sztrájkolok segítése és ellenállási pénztár létrehozatala.13 7 Nézzük meg ezután az egyik fontos kisipari szakma lapját A Cipész c. havonként kétszer megjelenő, 1900-ban már megjelenése X. évfolyamába lépő újságot. A Czikora János, Ughy Bálint, majd Virág Sándor szerkesztésében megjelenő újság kezdetben a Mezőfi-féle „újjászervezettek"-et támogatja, hangja azonban alig tér el a szociáldemokrata párt sajtójából. A lap a nagy válság idején a munkanélküli-segély ügyét feszegeti, méghozzá vezércikkben.1 3 8 Dicséretére legyen mondva, hogy fontos folyamatot érzékel: a kisipar pusztulását. Elismeri, hogy szövetkezetek létrehozásával lehet bizonyos mértékben segíteni néhány egzisztencián, de — mint az egyik vezércikk megállapítja — „a munkásosztály általános rossz helyzetén ezzel még nincs segítve, mert a szövetkezetek is alá vannak vetve a versenynek".13 9 Ugyanebben az évben vezércikk jelenik meg a nagyipari termelésről, annak kapcsán, hogy - nyugati mintára - Európa-szerte teijednek a cipőgyárak. „Miközben tehát a cipőgyárak szóba kerülnek, ne gyürkőzzünk fel, hogy agyonüssük a gyárakat, mert ha akarjuk, ha nem, azok létezni fognak, hanem hassunk oda, hogy a cipőgyárak felnőtt szakmunkásokat alkalmazzanak, és kötelezve legyenek a gyárak arra is, hogy napi 8 órai munkaidő mellett munkásaikat a megélhetés fogalmának megfelelően díjazzák."14 0 ' 3 6 Famunkások Szaklapja, 1901. november 23. Jogot és kenyeret! 137 A szakszervezetek szerepéről ld. Erényi Tibor: A magyarországi szakszervezeti mozgalom kezdetei 1867-1904. Budapest, 1962. Táncsics Könyvkiadó 166-168. stb. Itt jegyzem meg, hogy könyvemben a Szakszervezeti Tanács tevékenységét a kelleténél erősebb, nem mindenben helytálló kritikával ítélem meg. Most már látom, hogy a pozitív elemek erőteljesebb kiemelése lett volna történelmileg indokolt. A kérdésre vonatkozóan ld. még Kabos Ernő: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek kapcsolatai 1890 és 1918 között. In: Tanulmányok a magyarországi szakszervezeti mozgalom történetéből. Budapest, 1969. Táncsics Könyvkiadó 59—127. TovábbáMucsi Ferenc: Küzdelmek a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szervezeti reformjáért 1900-1918. Párttörténeti Közlemények 1981. 1. sz. 138 A Cipész, 1901. április 1. Farkas István: A munkanélküli-segély rendezést. 139 A Cipész, 1901. február 15. A kisipar pusztulása és a munkásviszonyok. 140 A Cipész, 1901. június 18. Farkas István: Cipőgyárak. A témára még két vezércikk tér vissza: Uo. 1901. július 3. A nagybani termelés felé, július 17. Amiről nem beszélnek.
