Századok – 1982
Figyelő - Kiss József: Hozzászólás Szolnok megye néprajzi atlasza történeti bevezetőjéhez 123/I
138 FIGYELŐ Azt mutatják ezek a számadatok, hogy az adóztatások során összeírt jászkunsági gazdaságok állatállománya az eladottság időszakában 45 413-ról több mint két és félszeresére, 123 569-re gyarapodott. Az összeírt családfőnkénti átlagok a kerületeken és az egyes községeken belül természetesen igen változatos képet nyújtanak, főként az igára fogható állatállomány vonatkozásában. Valamennyi összeírás esetében számolnunk kell még az adott helyzetben kialakult sajátos, helyi körülményekkel is, amelyek minden esetben módosították az összeírásokban szereplő számszerű adatokat a felvételek során. Külön elemző feladat volna annak kimutatása, hogy az egyes községeken belül az 1720-at követő évtizedekben miféle vagyoni rétegeződés ment végbe a gazdaságok körében. A név szerinti nyilvántartási adatok összehasonlítása során pedig a társadalmi mobilizáció folyamatát, a lakosság belső migrációjának alakulását, az ország más területeiről érkező, beköltöző (immigráció) gazdák számának valószínűsítését is sokkal hitelesebben és árnyaltabban vázolhatnánk. Az érintett és itt kivonatolt összeírások anyaga alapján azonban már most határozottan állíthatjuk, hogy korántsem a Jászkun Kerület redemptiója volt az, „ami az osztályokra való tagozódást mindjárt kezdetben kialakította, s a későbbiekben a közöttük levő szakadékot mindjobban kimélyítette".32 Ha figyelembe vesszük, hogy a régebbi történetírás a név szerinti összeírásokból kimaradt, szegénysorsú köznépről nem kívánt számot adni, noha jelenlétük a gazdaságok méreteire vonatkozó adatokból is nyilvánvalóan kitűnik, akkor csakis arra a megállapításra juthatunk, hogy a jászkunok társadalmi rétegeződése, osztályokra való tagozódása sok évszázaddal korábban megkezdődött. De maradjunk csak időszakunkban! Közismert tény, hogy az 1699. évi Pentz-féle összeírás is világosan mutatja a jászkunsági társadalom rétegződését, osztályokra való tagozódásának szembetűnő előrehaladását. Az itt idézett összeírások anyagának figyelmes vizsgálata során az is kitűnik, hogy a vagyoni differenciálódás folyamata időről időre milyen fokot ért el az eladottság időszakában. Ha a kimutatásokban szereplő számszerű adatokon túl még azzal is számot vetünk, hogy az összeírt gazdák mindenegyes esetben éltek az adóalapok és az adótárgyak eltagadásának a fegyverével, továbbá hogy több összeírásból kimaradtak — hivatalosan is — a vezető rétegek (kerületi és községi elöljárók, egyházi intézmények és személyek) vagyonára vonatkozó felvételek, akkor nem kétséges, hogy a jászkunsági kerületek, mezővárosok, községek és ezeken belül a gazdaságok jóval vagyonosabbak voltak időszakunk végén, mint kezdetén voltak. Ugyancsak hasonló gyarapodási ütemet jelez többek között a jászkunsági malmok számának alakulása. Amíg 1710-ben csak 18,5 malomban őrölték a gabonatermést, 1735-ben már 45 — ebből 22 éppen nagykunsági — működő malomról adnak számot az összeírások. A Német Lovagrend földesúri hatósága idején több mint hét és félszeresére — 10 875-ről 80 175 magyar holdnyira növekedett a jászkunsági művelt föld területe. Gazdaságonkénti átlagban 7,1-ről 24,6 holdnyira terjedt ki.3 3 Ennek a folyamatnak részletes vizsgálata is megérne egy tanulmányt. "SzMNA I/l. 77. Az eddig érintett vonatkozásokban nem jelentett tehát a redemptió akkora cezúrát a Jászkun Kerület 18. századi történetében, mint ahogyan azt a régebbi történetkutatók képzelték. 33 Ld. az összesítő táblázatok és a 29. sz. jegyzet anyagát!
