Századok – 1982

Történeti irodalom - Die europäischen Revolutionen von 1848. (Ism.: Erdődy Gábor) 1334/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1335 forradalom, mely ne rendelkezne nemzetközi dimenziókkal, s még az egy nemzetre korlátozódó forradalmak is csak nemzetközi jelenségként értelmezhetők. 1848-at nem tekinti az európai fejlődés korszakhatárának, hanem olyan komplex átalakulási folyamat kikristályosodási pontjának, melynek során az 1815-ben kialakított politikai-társadalmi rend a mélyreható gazdasági-demográfiai változások hatására megrendült; amelyben alapvetően közös vonásaik ellenére lényegbevágó eltérésekkel jellemezhető nemzeti mozgalmak összegződtek. A közölt tanulmányok egy része összehasonlító elemzésekkel 48 általános hátterét világítja meg, másik része egy-egy részprobléma vizsgálatával járul hozzá az összkép elmélyítéséhez. Charles H. Pouthas (Die Komplexität von 1848) tanulmánya 1848-at a demokratikus és nemzeti tudattól, a népek közötti testvériség érzésétől, s a leszerelés gondolatától motivált lokális megmozdulásokból összeálló európai jelenségként ábrázolja, s a hangsúlyt az egyes nemzeti mozgalmakat jellemző sajátosságokra helyezi. A politikai-gazdasági-intellektuális okokra visszavezetett februári párizsi forradalom alapproblémájának a szociális kérdést nevezi. Alakulása szempontjából meghatározónak tekinti azt, hogy a proletariátus osztállyá szerveződése ebben az időszakban csak a kezdeteinél tartott, csupán néhány körzetre korlátozódott, s az ipari szektoron belül továbbra is a háziipar és a kézművesség fölénye érvényesült. Ennek megfelelően a munkások célkitűzései nem szocialista forradalomra, a tulajdon megszüntetésére, hanem elsősorban munkakörülményeik megjavítására irányultak. Az itáliai forradalmak fő ellentmondásait a szerző a fejedelemségek társadalmi, intellektuális fejlődésében megnyilvánuló éles eltérésekben, s az egységmozgalom élén álló meghatározó tekintélyű szuverén hiányában találja meg. (Pius - szerinte - „magasabb rendű hivatásának" kívánt élni, Károly Albert pedig partikuláris törekvések bűvöletében vált alkalmatlanná a vezérszerep eljátszására). A német térségben kibontakozó mozgalmak jövőjét alapvetően meghatározta, hogy míg a délnyugati területeken széles társadalmi rétegekből szerveződő politikai közvélemény létezett, s a rajnai burzsoáziával a liberalizmus klasszikus programjának potenciális hordozója is megjelent, addig az Elbán és a Saalén átkelve olyan területeket találunk, melyeket a közvetlen napóleoni hatások elkerültek. A viszonylagos elmaradottságból is táplálkozó partikularizmus kezdetben az abszolút fejedelmek ellenállóképességét csökkentette, a későbbiekben viszont a liberálisok mozgásterét is szűkítette, ami elősegítette az ellenforradalom felülkerekedését. Fokozta az ellentéteket a szociális kérdés jelentkezése. A német térség iparosodása azonban kezdeti stádiumánál tartott (Szászország, Szilézia, Thüringia és Berlin kivételével ipari proletariátus nem is létezett), a spontán szerveződő •nunkásmegmozdulások intenzitása így elmaradt a nyugatiakétól, s a társadalom zárt frontjával találta magát szembe. A legnagyobb problémát szerző joggal látja a nemzeti tudat torzulásaiban. Az alapvetően franciaellenes, a történelmi tradíciót előtérbe állító politikai magatartás ugyanis elkötötte a nemzeti gondolatot a politikai szabadság eszméjétől, ami a népek szuverenitását sértő autoritárius tendenciáknak kedvezett, s végül mindkét törekvés bukásához vezetett. Nem kapunk pozitívabb képet a magyar forradalomról sem. A Kossuth vezette mozgalom programjából a szerző a Béccsel szembeni parlamentáris-liberális követelések primátusát olvassa ki, s azokat mereven szembeállítja a velük szerves egységet alkotó társadalmi törekvésekkel. így azután nem is meglepő, hogy szerinte a tömegek közömbös magatartást tanúsítottak a szabadságharccal szemben, s ezzel halálra ítélték a „felső osztályok" politikai-nemzeti törekvéseit. 1848-ról rajzolt összképében Pouthas, a szerinte túlidealizáló hagyományos felfogással szakítva, a széthúzást, az egoizmusok egymás melletti heves harcát állítja középpontba. A forradalom káros örökségének nevezi az emberiség szellemi közösségét szétromboló nacionalizmust, miközben nem veszi figyelembe, hogy az 1849 utáni torzulásokért elsősorban a nacionalizmus demokratikus tartalmát visszájára fordító ellenforradalom a felelős. George Rudé tanulmánya arra keres választ, hogy miért nem tört ki forradalom 1848-ban Angliában. Elemzése a megelőző évtizedek fejlődésére, mindenekelőtt az 1830-32-es válságra összpontosít. A szigetország eltérő útját az angol középosztálynak a franciától alapvetően különböző helyzetéből vezeti le, ami lehetővé tette, hogy az alsóbb rétegek támogatásáról lemondva, kizárólag magának követelje a reformokat. Fontosnak tartja Rudé a továbbiakban azt is, hogy Londonban nem alakult ki kormányzati válság, s az uralkodó osztályon belül sem halmozódott fel feloldhatatlan feszültség. Terveik megfogalmazásakor a munkások így csupán saját eszközeikre számíthattak, ami megmagyarázza mérsékelt magatartásukat. Л