Századok – 1982

Beszámoló - Beszámoló Spira György „Széchenyi és a forradalom” című értekezésének vitájáról 1298/VI

BESZÁMOLÓ 1319 márciusi napokban Bécsben meg Milánóban meg Velencében és - nem mellékesen -Pesten (meg még néhány más európai nagyvárosban) történt. S ezzel elérkeztem a negyvennyolcas magyar baloldal megítélésének a kérdéséhez, amelyet ugyancsak Trócsányi Zsolt hozott szóba, s amelynek kapcsán én - mint utalt rá — régóta vitában állok vele is, másokkal is. De hogy ennek a kérdésnek a tisztázásában most előbbre vagy éppenséggel dűlőre jussunk, annak - őszintén szólva - nem látom lehetőségét. Egyrészt azért nem, mert ez esetben olyan nagy és sokszorosan összetett problémáról van szó, amelynek a megtárgyalása egymagában is kitölthetné egy a maihoz hasonló vitaülés napirendjét, s mai összejövetelünk tematikai kereteit ebből következőleg teljességgel szétfeszítené. Másrészt azért nem, mert egy ilyen vita lefolytatásához az én írásaim közül éppen nem Széchenyi-monográfiám szolgáltathatná a legjobb kiindulópontot, hiszen ennek a könyvnek a lapjain a baloldalról nem átfogóan, hanem csak annyiban írok, amennyiben az általa megjárt út érintkezésbe került Széchenyiével. Harmadrészt pedig — és főleg — azért nem látok lehetőséget a baloldal történelmi helyének mostani megvitatására, mert Trócsányi Zsolttal a múltban voltaképpen csak álláspontunk eltérő voltának a kinyilvánításáig jutottunk el, álláspontunk tüzetes kifejtésére viszont még sohasem adódott alkalmunk, s így jelenleg olyan fura helyzetben vagyok, hogy bárki más esetében inkább meg tudom mondani, miben térnek el az illető nézetei az enyéimtől, mint éppen Trócsányi Zsoltéban, az pedig kivált nem világos számomra, hogy ő miért épp a negyvennyolcas magyar baloldal önállóságát kérdőjelezi meg. Hiszen hogy az eszmei tekintetben közismerten igen heterogén baloldal sorain belül ne akadtak volna Petőfik és Táncsicsok is, akiknek a végső céljai s akiknek részben a gyakorlati politikai követelései is messze túlmutattak a liberális törekvéseken, azt — tudom — ő sem vonja kétségbe, s nyilván azt sem vonja kétségbe, hogy például a márciusi fiatalok által 1848. március 15-én felvállalt szerep ne nőtt volna magasan fölébe annak a szerepnek, amelyet liberális szövetségeseik szántak nékik, vagy hogy — mondjuk — az 1848 nyarán megalakult Egyenlőségi Társulatban ne kellene önálló baloldali politikai pártot látnunk. Ha viszont Trócsányi nem az ilyen — vagy más, de ezekhez hasonló — részkérdések eltérő megközelítése folytán jutott arra a következtetésre, hogy a baloldal nem volt „önálló politikai erő", hanem csak azért, mert a baloldal nem rendelkezett a liberálisok vezetőszerepének elvitatásához szükséges erővel: akkor valójában — azt kell mondanom - nincs is közöttünk számottevő nézetkülönbség, hiszen hogy a baloldal gyenge volt, azt magam is vallom (s ismételten meg is írtam már). Ezek azonban csupán jelzésszerű példák akarnak lenni annak megvilágítására, miért gondolom, hogy most nem tudnánk érdemleges vitát kezdeni a baloldal problematikájáról. Egyébként viszont - hangsúlyozni kívánom - én örülnék legjobban, ha mielőbb megfelelő alkalmat teremtenénk ennek a fontos kérdéskörnek a körüljárására is. * Ennyit szerettem volna most mondani az opponenseim felvetette elvi természetű kérdésekről. Az opponensi véleményekben azonban nemcsak effajta kérdések kerültek szóba, hanem felhangzottak - Trócsányi Zsolt részéről — olyan kritikai észrevételek is, amelyek monográfiám szerkezetét és tárgyának körülhatárolását érintik, s amelyek legfontosabbjai a bírálónak azt a véleményét juttatták kifejezésre, hogy a tárgyalásba általam