Századok – 1982

Beszámoló - Beszámoló Spira György „Széchenyi és a forradalom” című értekezésének vitájáról 1298/VI

BESZÁMOLÓ 1309 Az értekezés azonban e másodiknak tekinthető eredményeivel Széchenyi miniszteri tevékenységében nemcsak a gróf előzőleg megismert 48 tavaszi magatartásának további egyenes vonalú fejlődését mutatja: egyetértő vagy kötelességszerű, de mindenképpen tudatosan vállalt azonosulását a kormány politikájával — hanem az értekezés harmadik újszerű eredményeként azokat az egyre súlyosabb problémákat is, melyekkel Széchenyi elsősorban nem (sőt nagyon is kevéssé) közlekedési miniszterként, hanem mint a kormány (annak egész politikájáért felelősséggel tartozó és még inkább felelősséget érző) tagja kerül szembe. Az értekezés szépen és meggyőzően mutatja be, hogy Széchenyi összeomlása elsődlegesen nem Kossuthtal, illetve a kossuthi politikával való konfrontációnak, hanem elsősorban az azzal az énjével való meghasonlásának következménye, mely márciusban őszintének hivén az udvar — valójában mélységesen rosszhiszemű — taktikázását, 1848 nyár végére már visszavonhatatlanul előrehaladt annak a politikának útján, melynek feltételeit tavasszal — korábbi óvatosságában örömmel csalódva - létrejönni látta. A „visszavonhatatlanul" kifejezést, úgy véljük, különösen hangsúlyoznunk kell: jelölt jól érzékelteti, hogy Széchenyi számára ekkor már elképzelhetetlen volt az, hogy vállalja az udvari követelések szószólójának szerepét a kormányban. Ez pedig míg egyrészt nagy nyomatékú hitelesítő pecsétet nyom rá jelöltnek Széchenyi márciusi magatartásáról adott ábrázolására, másrészt nem vezethetett máshová, mint a teljes önmeghasonlásba, a tébolyba. Hiszen 1848 tavasza Széchenyi számára nem Magyarország és a birodalom kapcsolatának feloldhatása szempontjából jelentett örvendetes fordulatot, hanem e mindenképpen továbbra is fenntartani kívánt kapcsolatban a Magyarországra és a nemzeti polgárosodásra nézve az eddiginél kedvezőbb feltételek létrejötte folytán. Miközben azonban — az eufórikus kortársak között egyetlen, bár ugyancsak eufórikus résztvevőként - mindvégig megmarad benne az a sajnos helyesnek bizonyult megérzés, mely a birodalom és Magyarország nyílt konfliktusa esetén előbbi mindenképpen erősebb voltának felismeréséből nőtt ki. 4. Széchenyi 48-hoz vezető útja, 48-as tevékenysége és összeomlása: jelölt mindhárom vonatkozásban, de az egész Széchenyi-portrénak és ezen át Széchenyi 48-ának értelmezésében is jelentős eredményei felmentik bírálót az értekezés egyes részletkérdésekben felbukkanó új megfigyeléseinek, megállapításainak, adatainak (ilyenként csak példaképpen utalhatunk Széchenyi és Eötvös innsbrucki küldöttségjárása időpontjának igen jelentős tisztázására Horváth Mihály adatai ellenében is - vagy az olasz segély megadásának körülményeit illető korrekciókra) számbavételétől, már csak azért is, mert ezek az értekezés — jelöltre erősen jellemző — feszes szerkezetében szorosan az említettük három központi probléma valamelyikéhez kapcsolódnak: annak mondanivalóját erősítik, magyarázzák. Ezért lényegesebbnek tartjuk ezek helyett két kérdőjel felállítását: megfontolásuk által a 48-as Széchenyi portréjának még most is homályosnak vagy nem egyértelműnek tűnő egyes vonásai talán teljesebb megvilágítást nyerhetnek. Indokolatlan és helytelen lenne ugyanis tagadni Széchenyi politikájának Magyarország polgári átalakítására irányuló törekvését. Kétségtelen viszont, hogy az átalakulás lehetőségeit és útját illetőleg az ugyancsak erre törekvő Kossuth koncepciója teljesen eltérő volt a Széchenyiétől, aki a tőkés fejlődés alapjául szolgálni képes belső felhalmozás megteremtésére, illetve a külső hitelek hatékony felhasználására egyedül a nagybirtokot tartván alkalmasnak, az átalakulást politikailag és társadalmilag egyaránt a nagybirtokok (és a nagybirtokosok) kímélésével kívánta végrehajtani. A társadalmi átalakulás politikai