Századok – 1982
Erdődy Gábor: Batthyány és az európai változások 1848-ban 1251/VI
1252 ERDÖDY GÁBOR szituációtól függetlenített mértékkel szembesítik a vizsgált politikusokat és hozzák elmarasztaló ítéleteiket. A korszakonként ismétlődő bírálatok jellegzetes mozzanata, hogy egymással jól megférő, sőt egymást kölcsönösen felerősítő ellentétes előjelű vádakat tartalmaznak. Míg egyesek a Batthyány-kormány külpolitikai gyakorlatának legfőbb hibáját abban látják, hogy az egyoldalúan a nagyhatalmak elvárásaihoz igazodott, s feltétel nélkül a konszolidáció erőire támaszkodva, elszigetelte a magyar ügyet az európai forradalmi mozgalmaktól; mások éppen azt nevezik a forradalmi kormányzat legfőbb tévedésének, hogy úgymond semmibe vette a nemzetközi erőviszonyok alakulását, s a felforgató elemek szövetségét keresve, magára vonta az ellenforradalom haragját. Mindkét típusú érvelés közös vonása, hogy nem ismeri fel: miközben az ellentétes irányú tendenciák kibontakozását Batthyányék nyomon követték, egyik mellett sem kívánták az országot véglegesen elkötelezni, s tartózkodtak attól, hogy a magyar forradalom sorsát bukás felé tartó külső erőkhöz kapcsolják. Úgy irányították tehát az ország külpolitikáját, hogy cselekvőképességüket minden esetben megőrizhessék, s mivel koncepciójuk érvényesítése kompromisszumok megkötését is feltételezte, magatartásuk a felületesen tájékozódott kortársak s az utókor számára a következetlenség látszatát kelthette. Mivel a nagy francia forradaloméhoz, valamint az egykorú német egységtörekvésekéhez mérhető belső adottságokkal Magyarország nem rendelkezett, vezetői fokozottabb mértékben voltak kénytelenek számolni az európai eseményekkel. Mindez nemcsak azt jelentette, hogy a nemzeti átalakulás küzdelmeinek megfelelő irányításához európai látókört kialakító kormányzatra volt szükség, hanem egyben azt is, hogy a mégoly körültekintő külpolitikai gyakorlat sem nyújthatott teljes védettséget az európai erőviszonyok kedvezőtlen módosulásával szemben. A Batthyányék rendelkezésére álló eszközök mindössze azt tették lehetővé, hogy felismerve a körülmények kedvező alakulását, s azt pozitív irányban befolyásolva, lerakhassák Magyarország alkotmányos és polgári megreformálásának, valamint nemzeti önrendelkezésének alapjait. Az áprilisban kiharcolt törvények megvédése azonban rajtuk kívül álló okok miatt, s az 1848-as európai mozgalmakhoz viszonyítva egyedülálló teljesítményük ellenére sem sikerülhetett. A magyar külpolitikai koncepció kialakításában és érvényre juttatásában meghatározó szerepet vállalt a lépéseit minisztertársaival rendszeresen egyeztető Batthyány. A kormányzat 1848 Európájáról megrajzolt képe egységes és közös műnek tekinthető, így Batthyány koncepciója is csak az egész részeként ismerhető meg és válik értelmezhetővé. A magyar vezetésnek a külföldi események megítélésében érvényesülő szemléletét a provincializmus oly sokszor megfogalmazott vádját cáfoló május 18-i vezércikkében Kemény Zsigmond a következőképpen fogalmazza meg: „Aki Európa mostani viszonyait ismeri, meg van győződve, hogy a nemzeti politikának, ha igazán az akar lenni, inkább kell mint valaha, a világpolitikára támaszkodnia, különben belügyeivel boldogulni, sőt önfentartása körül mától holnapig intézkedni sem tud."2 Az európai folyamatok kölcsönhatásrendszerében vizsgálta a kibontakozás esélyeit Batthyány 1847. november 22-i beszéde is: „Még jóslattehetség nélkül is kitalálhatni, hogy a közelebbi háború elvek háborúja leend, és hogy azon két jelszó, amely bizonyos idő óta két ellenséges táborra 2 Pesti Hírlap 1848. máj. 18.
