Századok – 1982

Erdődy Gábor: Batthyány és az európai változások 1848-ban 1251/VI

BATTHYÁNY ÉS AZ EURÓPAI VÁLTOZÁSOK 1848-BAN 1253 osztotta a statustudomány és a szónak férfiait, maholnap lobogókon lesz olvasható, melyek után rohanandnak Európa majd minden hadseregei."3 Tudatosan készült tehát az abszolutizmus és az alkotmányos rend híveinek általa közelinek és sorsdöntőnek ítélt összecsapására, határozottan sürgette ugyanakkor a Habsburg diplomáciai szervezet alkotmányos átalakítását, mert csak ebben az esetben látta biztosítva a magyar érdekek megfelelő képviseletét, s hasonló egyértelműséggel mutatott rá a birodalom tartományainak belső fejlődése között érvényesülő össze­függésekre.4 A Szent Szövetség rendszerét megdöntő márciusi forradalmak — mint ismeretes — megteremtették az alkotmányos átalakulás lehetőségét. A kormány tagjai (a közismerten mérsékelt Deák, Eötvös és Széchenyi is) bizakodva láttak reformelképzeléseik meg­valósításához. Április hónapja a megváltozott körülmények közötti tájékozódás jegyében telt el. A hivatalába lépő Batthyány-kormány a fő veszélyt keleti irányból észlelte. Kemény Zsigmond május 31-i, a minisztérium félhivatalos lapjaként számon tartott Pesti Hírlapban megjelent írása szerint: „A kelet kérdése előbb vagy később fel fog merülni Európa egén. A nyugati civilisatio meg fog küzdeni az éjszaki barbársággal. Enrlek színhelye kelet leend. Állásunk a civilisatio harczában épen az, mi a kereszténység egykori tusáiban a muzulmánokkal. Ha a slavismusnak sikerülne egyesülni a keleten és elborítani a magyarságot, alig volna Európának ereje, me Ily azt legyőzhesse. A mi fennmaradásunk ekkint a civilisatio életkérdése keleten." A kormány nagy figyelemmel kísérte az Alduna térségében lejátszódó eseményeket, nyomon követte a román fejedelemségekben kibontakozó reformmozgalmakat, a cár ellenintézkedéseit, s a beavatkozását az európai közvélemény előtt legális színezetben feltüntető manipulációit. Az ellentétek kiéleződése meggyőzte a magyar vezetést a román­sággal fennálló érdekközösségéről, s az együttműködés szükségességéről. Különösen bizakodó álláspontra helyezkedett Batthyány, aki azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy Havasalföld és Moldva rövid időn belül Magyarországhoz fog csatlakozni.5 3 Batthyány Lajos gróf, az elsó' magyar miniszterelnök élete és halála. Pest: Heckenast G., 1870. 41.; Pulszky Ferenc: Életem és Korom. A forradalom alatt. Bp., 1880. 22. "Batthyány Lajos élete és halála 43. sAz aldunai fejleményekre s az azokban rejló' veszélyekre mutat rá a Batthyány-kormány április 12-i minisztertanácsi jegyzőkönyve: „az aldunai tartományokban megindult mozgalmak, ha kitörésig mennének, szomszédsági és nyelvi és vallás rokonsági kapcsolatoknál fogva a magyar és horvát határőrvidékekre s Horvátországra, sőt Magyarország felvidékeire egészen Galíciáig oly zavaró befolyást gyakorolhatnának s oly gravitácionális irányt vehetnének, mely Magyarországon az új formák organizácziójára s ezzel az ország erejének kifejtésére múlhatatlanul megkívánt közrend és nyugalom fenntarthatását nagyon kétségessé teszi, az ausztriai birodalom bomladozását előmozdíthatná, az angol befolyást az aldunai tartományokban csökkenthetné, a török birodalmat veszélyes illúziókba sodor­hatná . . . könnyen európai háborúhoz vezethetne." - 1. Hajnal István i. m. 32.; A cári orosz beavatko­zás előkészületeiről a Pesti Hírlap 1848. júl. 8-i tudósítása így tájékoztat: „Ma este várjuk az oroszok bejöttét. Ürügyül szolgált erre az oroszok elleni antipáthia, kik gyalázatos ármánnyal dolgoznak azon, hogy itt a társadalmi és politikai fejlődés akadályoztassák; ügyviselőik sohasem hagyván nyugton bennünket, s legtöbbet tettek azon zavarokra, mellyek a protectorátust Európa szemében mintegy igazolták. Az ellenszenv végre kitört; de minő pillanatban! Mi úgy hisszük, ezt is Oroszország szemelte ki. - Ha az oroszok Moldvában vannak, ebből európai háború kerekedik" - a munkatárs Iasiból küldött jún. 26-i beszámolója szerint.; Az orosz katonai készülődés miatt nyugtalankodó Batthyány július 15-én sokadik utasításával fordul Esterházy Pálhoz: „Miután ezen nagy sereg közeledtét a

Next

/
Oldalképek
Tartalom