Századok – 1982

Varga János: Batthyány és a jobbágyfelszabadítás 1193/VI

BATTHYÁNY ÉS A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS 1217 szete szerint országos vagy kerületi választmányokat igyekszik kineveztetni.9 6 A meg­állapodás szerint9 7 az ilyen értelmű javaslat megtétele az örökváltság ügyében a beregi Lónyay Gáborra várt, akinek ezt utasítása egyébként is előírta.9 8 Lónyay a december 3-i kerületi ülésen fel is lépett az indítvánnyal, a kiküldendő választmánynak azt a két sarkalatos elvet kívánva vezérfonalul adatni, hogy az örökváltságról kidolgozandó törvény­tervezet a kényszerítésnek, valamint az állam közbenjárásának elvén alapuljon. Javaslata nyomán az alsótábla december 3-i, 6-i, 9-i és 10-i kerületi, valamint a december 21-i országos ülésén négy kérdés körül bontakozott ki lényegi vita. A szavazás arról, hogy az örökváltság a földesúrra nézve kötelező legyen-e, 37 :13 arányban a kényszerpártiak győzelmét hozta. Országos választmány kiküldésére voksoltak 20 kerületit óhajtó és 1 tartózkodó megye ellenében 28 megye küldöttei, főként Szabó Miklós vasi követ azon érve előtt hajolva meg, hogy e kérdés „nagyon közelről érinti a nagy teijedelmű úrbéri birtokkal bíró magas aristocratiát, s így igen méltányos, hogy ez a törvény születésénél az első stádiumnál már jelen legyen".99 Miután Zomborcsevics Vince, Szabadka követe, immár törvényhozó fórumon indítványozta, hogy a váltságösszeg egy részét az állam vállalja magára, Tóth Lőrinc - Breznóbánya képviselője - a dec. 21-i országos ülésen, „demokratikus" küldöttnek vallva magát, a választmány kiküldését a főrendeknek hírül adó üzenet tervezett szövegéből a „kárpótlás" elől kihagyatni akarta a „tökéletes" szót, roppant igazságtalannak minősítve „az egész kármentesítés" ideáját oly tartozásokért, melyeknek „sem igazságos alapja, sem jövendője". De egyedül Szontagh Pál, Libetbánya követe állt Tóth mellé, akivel még követtársa is nyíltan szembefordult. Végül a szabolcsi Bónis — utasításának megfelelően — kérte, hogy a választmányié az úrbéri, hanem az úri tartozások megváltására dolgozzon ki tervezetet, azaz foglalkozzék a szerződéses telkek birtoklóinak problémájával is. Javaslatát már-már elfogadták abban a formában, hogy e témában külön készítsen a választmány tervezetet, végül azonban, mivel 26 megye és Horvátország deputátusai az országos ülésben tulaj donsértésnek és az úrbéri örökváltságot hátráltatónak nyilatkoztatták azt, a vonatkozó passzust mégis elhagyták az üzenetből.100 "Batthyány ezt november 17-én körlevélben hozta a megyei liberálisok tudomására, azzal a felszólítással, hogy törvényhatóságukban hassanak oda, hogy a királyi propozíció javaslatait mindaddig ne tárgyalja meg a közgyűlés, amíg a rendek által íniciálandó javaslatok is le nem érkeznek hozzájuk. (E körlevelet közli Barta i. m. 305-306.) - Az ellenzék szervezkedéséről és stratégiai-taktikai el­képzelésekői jelentette Ferstl tanácsos, az országgyűlési kémszolgálat főnöke, a legfőbb rendőrhatóság­nak nov. 29-én, hogy „gróf Batthyány Lajos és a vele kapcsolatban álló magyar radikális ellenzék titokban elhatározta: működése fő céljának tekinti politikai, adminisztratív és törvényhozás tekinteté­ben Magyarország teljes elválasztását Ausztriától; szándéka a koronás főnek nyíltan minden jót tulajdonítani, ugyanakkor a magas kormány gyanúsításával együtt minden jó reformnak, minden konzervatív javításnak és tendenciának útjába lépésről lépésre akadályokat gördíteni". (Ferstl jelen­tését 1. MOL, Takáts hagyaték, F. 76. No. 11278.) 9''Allgemeine Verwaltungsarchive (Wien), Ministerium des Innern. Polizei-Hofstelle. Akten, 1847 :596.) 9'Beregen kívül több más megye — így például Szabolcs — instrukciója ugyancsak választmány kiküldetését irányozta az örökváltság ügyében elő. (Vö. MOL, Magyar Kancellária Levéltára, Diaetalia, II. F. VIII. Instructiones Ablegatorum 1847.) "Szabó felszólalását 1. Pesti Hírlap, 1847. dec. 9. 100 Az alsótábla e vonatkozású tárgyalásait részletesen ismertetik 1847. dec. 9-i, 12-i, 17-i és 1848. jan. 2-i számaiban a Pesti Hírlap, továbbá a vitákról részletesen beszámoló titkosrendőri jelentéseknek a Takáts-hagyatékban őrzött másolatai. (MOL, F. 24, No. 11. I60/a-b-d, 11. 161/b., 11. 163/a. és 11. 164/a.) 5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom