Századok – 1982

Varga János: Batthyány és a jobbágyfelszabadítás 1193/VI

1212 VARGA JÁNOS számtalan visszaélésekre s a jobbágyságnak lázosítására, rövidségére vezető mód fogna lenni".83 Azt már nem Bezerédy, hanem egy névtelenségbe burkolózó rendőrügynök örö­kítette meg, hogy éppen az elnöklő Batthyány volt az, aki legélesebben fakadt ki a földdel-váltság eszméje ellen, csaknem azonos fogalmazásban sorakoztatva fel vele szem­ben az érveket, mint amilyenben Bezerédy összegezte azokat. Sőt, Batthyány felszólította a résztvevőket, hogy — ha még nem késő — szűkebb pátriájukban minden erővel működje­nek az efféle elképzelések meghiúsításán.8 4 Nem tudni, hogy mennyiben és milyen sikerrel tettek eleget a felhívottak Batthyány kérésének, és hogy egyáltalán volt-e erre idejük. Nem alaptalan azonban a feltételezés, hogy a konferencia Batthyány irányította állásfoglalásának az eredményben mégis volt némi szerepe. Utasításában ugyanis Pesttel együtt mindössze 12 megye járult hozzá a teljesen vagy részlegesen földdel történő váltság megszavazásához, 6 kifejezetten ellenezte azt, a többi pedig e kérdésben nem nyilvánított véleményt.8 5 A következő hetekben a követválasztási előkészületek foglalták le Batthyányi. Augusztus végén több zártkörű konferenciát is tartott, amelyekre csak 16 személyt hívott meg.8 6 Ezeken főfeladatul tűzték ki, hogy az ellenzék a többség megszerzése végett feszítse meg minden erejét. Megyénként taglalták az ellenzék esélyeit, majd megbízták Batthyányi, hogy „egyes személyekhez intézendő felszólítások, tanács és utasítás adása s egyéb, a körülmények által szükséges intézkedések által a választásokra hatni igye­kezzék".87 Batthyány maradéktalanul eleget tett a ráruházott kötelességnek,8 8 sőt jó példával járva elől, döntő részt vállalt abban, hogy Pest megye egyik követi posztját Kossuth nyerje el, és ezzel a diéta alsóházi ellenzékének élére segítette őt.8 9 A továbbiak­ban azután már a november 11-ére összhívott diétán kellett néki a haladás és kon­zervativizmus immár valóban tétre menő küzdelmében helytállnia. 83 Ugyancsak Wesselényinek írta meg ezt Hídján 1847. aug. 29-én Bezerédy; levelének reprodukcióját 1. MOL Filmtára, Wesselényi levelezése. 84AZ 1847. aug. 24-én kelt pesti tudósítást 1. Allgemeine Verwaltungs-archive (Wien) Ministerium des Innern, Polizei-Hofstelle 1847 : 702. 85E kimutatás a MOL, Magyar Kancellária Levéltára, Acta Diaetalia II. F. VIII. Instructiones Ablegatorum 1847. című állagában őrzött követutasítások adatai alapján készült. - Megjegyzendő, hogy Pest megyében szeptember 4-én a konferencia ismertetett állásfoglalása ellenére győzött a földdel-váltság ideája. 8®Kemény Zsigmond tájékoztatta erről 1847. szept. 21-én Pesten kelt levelében Wesselényit; Somogyi Antal pedig augusztus 23-án azt is megírta neki, hogy Batthyány már ekkor „Kossuth követsége mellett nyilatkozott". Mindkettőt 1. MOL Filmtára, Wesselényi levelezése. 81 E konferenciázásokról Lukács Móric számolt be — az idézet is tőle származik — Wesselényinek Pesten 1847. szept. 11-én írt levelében. - L. MOL Filmtára, Wesselényi levelezése. 8 8 Nemcsak az esztergomi Huszár Zsigmondot szólította fel arra, hogy megyéjében kövessen el mindent, hogy a követutasítások a június 7-i Ellenzéki Nyilatkozat elvei nyomán készüljenek, és „ezekkel csak oly követek küldessenek, kik azon elveket magokéinak vallják, s eddigi political életük az elvek biztosítékául szolgál" (közli Barta i. m. 167-168.); hiszen eleddig 14 megyéről tudunk, amelyeknek ellenzéki vezéralakjaihoz Batthyány ugyanilyen tartalmú felhívást intézett. 8" A Pest megyei követválasztásra 1. Barta í. m. 28-34.. 196-200. és 105-222. - Kossuth megválasztását Teleki László is úgy ítélte meg, hogy „ez az ellenzéknek nagy diadala volt". Levelének másolata, amelyet Pesten, 1847. okt. 28-án irt,: MOL Fümtár. Wesselényi levelezése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom