Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 113 képpen értéktelenek, hiszen a régi érvek újbóli elismétlésére szorítkoznak, s nemhogy a kutatómunkát nélkülözik, de leggyakrabban még az önálló interpretációt is. Az ideológiai-politikai harcban játszott pozitív szerepük miatt kell kiemelnünk a mrodnyikok állásfoglalását, akik Iván megítélését tekintve lényegében a forradalmi demokraták vonalát vitték tovább. Jól példázza ezt P. Lavrov, aki IV. Ivánban a tipikust látta, s annak „rabló államiságát" a tamerlánok, dzsingisz-kánok, nérók uralmához hasonlítja, és „moszkvai tatárságnak" nevezi.94 Kiemeli azonban, hogy „az orosz nép .. . tiltakozott ez ellen, ahogy tudott és ahogy módja volt, de állandóan tiltakozott, és tiltakozásai illegálisak voltak . .. "9 5 Ezek az írások emigrációban születtek. Természetesen nem az Iván-értékelés késztette írójukat külországba, azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy az 1860—80-as években viszonylag kevés történeti, publicisztikai írás foglalkozik IV. Ivánnal — s azok is meglehetősen távoliak időben egymástól. Ennek fő oka nyilván az, hogy a történészek nem tudtak újat nyújtani a témában, s átengedték a „terepet" a művészek fantáziájának. Ebben az időszakban így meglehetősen sok képzőművészeti, irodalmi alkotás foglalkozik a cár alakjával, s döntő többségükben a lélek rejtelmeinek vizsgálatára összpontosítanak -melodramatikus alaphanggal.96 Az is igaz azonban, hogy igen kevés alkalmas időszak volt e 3 évtizedben a nyílt színvallásra. A téma nagyon ki volt téve a politikai „széljárás" változásainak, amire maga a nagyhatalmú K. Pobedonoszcev utal III. Sándornak írt levelében egy irodalmi mű kapcsán. A levél 1889. január 11-én íródott, Lermontov „Kalasnyikov kupec" c. műve operaváltozatának bemutatója utáni éjjelen, s Pobedonoszcev felháborodottan tolmácsolja benne az előadással kapcsolatos érzéseit a cárnak: „A cár — szörnyeteg; körülötte mindenki — züllött, részeg rabló; a nép — szerencsétlen rabszolga; és az egyház és hit — szentségtörő gyalázat! Mintha a művészet tudatosan sárba akarná taposni az orosz föld valamennyi ideálját — a cárt, az egyházat, a népet... A cár — szörnyeteg, vadállat és semmi több ... A történelem azonban Groznij életének szörnyű drámájáról beszél, hatalmas harcról, amelyben egyedül az isteni ítélet tehet igazságot."97 Majd Pobedonoszcev a következőkben A. Tolsztoj betiltott drámáját hozza fel példaként, mint ami még mindig jobb, mint a „Kalasnyikov kupec". Végül két néző állítólagos beszélgetésének „felidézésével" zárja levelét: „Istenem! Miért mutatnak nekünk ilyen képet, és miért, miért választották erre a mostani időket, amikor, azt lehet mondani, hogy az egész orosz föld megfiatalodott, és cárjára szegezte tekintetét, felismervén benne annak az ideálnak vonásait, amelyet a nép forrón, szenvedélyesen remél cárjában felismerni. Először, amikor a Kalasnyikovot bemutatták, 1880-ban, egészen más idő volt — a téboly, ingerültség, a nagy zűrzavar ideje. Most viszont! .. ."9 8 1889-ben tehát olyan idő volt, amely nem tette kívánatossá egy cár leleplezését a széles nyilvánosság előtt. Ennek ellenére, a hivatalos történetírásban továbbra is a Karam-**P. L. Lavrov: Izbrannije szocsinyenyija, t. IV., 176. 95 I. m., t. III., 160. "Л'. Mihajlovszkij: i. m„ 175-180. ' 'Piszma Pobedonoszceva к Alekszandru III, t. II., M., 1926, 212. "I. т., 212-214. 8 Századok 1982/1
