Századok – 1982
Történeti irodalom - A Pápai Kollégium története. (Ism. Gergely Jenő) 1123/V
1124 TÖRTÉNETI IRODALOM 1124 számára abban van, hogy túlléptek a szük értelemben vett intézménytörténet keretein - bár kétségkívül igen szívós és szisztematikus anyaggyűjtés eredményeként igen részletes és alapos iskolatörténetet is adtak -, és legalább ilyen jelentőségű iskolapolitikai és egyháztörténeti fejlődési vonalakat is megragadtak. A kettő szerves egységben tárul az olvasó elé, és emeli ezt a kötetet a szokásos helytörténeti kiadványok sorából nemzeti kultúrtörténeti jelentőségűvé. Az iskolatörténet műfaj műhelytitkairól a kötet szerzői maguk is vallanak, akik gazdag történetírói tapasztalatok birtokában vállalkoztak erre a „mélyfúrásra" a magyar kultúra egy végvárában. „Mindmáig kevés az olyan iskolatörténet, amely egy-egy iskola múltját tárja fel. Enélkül pedig nehezen képzelhető el a magyarországi oktatási rendszerek történetének árnyalt és színvonalas megírása. Az oktatásügyre vonatkozó állami jogszabályokat ugyanis a különféle iskolákban, köztük az állami, felekezeti és községi iskolákban esetenként más-más módon érvényesítették. Az iskolatörténeti tanulmányok feltűnően gyér volta azonban nem pusztán ebből a körülményből, nem is a forrásbázis hiányából fakad, sokkal inkább abból, hogy az alsó-, közép-, sőt időnként a felsőfokú oktatási intézmények jó része is szorosan összekapcsolódott a különféle egyházak vagy a községek, a városok életével - írja Pölöskei Ferenc -. Aki tehát például valamely egyházi iskola történetének megírásához kezd, az állami jogszabályok, utasítások mellett nem hagyhatja figyelmen kívül annak széles körű kötődéseit. Más szóval az állam és egyház sajátos, bonyolult kapcsolatrendszere egyháztörténeti elmélyülést és elemzést is igényel. Ez utóbbit azonban új- és legújabbkori historikusaink jó része nem a maga, hanem a különböző felekezetek feladatának tekinti. Az iskola és egyház viszonya vizsgálatának elmulasztása az iskolaügy terén ugyanakkor súlyos buktatókat rejteget. Egyfelől ugyanis valamely iskola iránti nosztalgia annak idealizálását eredményezheti. Másfelől oda vezethet, hogy az író a marxista történettudomány általános megállapításait egyszerűen beleidézi munkájába, s ezáltal szükségszerűen sematizálja választott témáját." (325. o.) A pápai kollégium a pápai református egyházé volt, majd fokozatosan a dunántúli református egyházkerületévé vált, s mint ilyen, az egész Dunántúl református főiskolájává, kulturális centrumává. A könyvet végigolvasva megállapíthatjuk, hogy a szerzők sikerrel kerülték el a jelzett buktatókat. A fent idézettek szellemében az iskolatörténetet szervesen beágyazták a vallási közösség: a pápai egyház, a dunántúli egyházkerület, sőt a hazai (s részben az egyetemes) protestantizmusba is; de mindig ügyeltek a helyi társadalmi-politikai közegre, Pápa városára; a tágabb társadalmi, politikai közegre: a protestáns közéletre és a mindenkori állami politikára, különösen az oktatáspolitikára. így a kollégium története a reformáció hazai történetének egy szelete is, a nemzeti függetlenségi törekvések egy-egy mozzanata is, a magyar irodalom és kultúra csúcsain járók életútjának egy-egy állomása is. (Bár nem tartozik szorosan recenziónk tárgyához, mégis felmerülhet az a kérdés, hogy miért éppen a protestánsok, pontosabban a reformátusok iskoláinak története érdemel ilyen nagy figyelmet a szakma részéről is? A múltban, illetve a közelmúltban a protestánsok éppen kulturális fölényükre, kultúrájuk nemzeti jellegére és függetlenségi tradícióira hivatkozva szálltak szembe a hatalom által inkább támogatott és anyagi eszközöknek inkább bőviben levő katolicizmussal. Ma már e felekezeti ellentétek, vagy éppen versengés nem befolyásolhatják a tudományos kutatást és publikálást. A tradíciók azonban nem múlnak el nyomtalanul; a protestáns egyházak ma is nagy súlyt helyeznek múltjuk pozitívumainak megőrzésére, hiszen ezek szép számmal kimutathatók történelmünkben. A többi egyházak és felekezetek helyzete bonyolultabb, de az kétségtelen, hogy a magyar kultúra múltja és iskolarendszere nem ismerhető meg teljességében a katolikus faktor feltárása nélkül, hiszen az iskolák és intézmények döntő többsége mégiscsak a katolikus egyház kezében volt, s nem kell erőszakot tenni ahhoz, hogy közöttük kiemelkedó'eket találjunk.) A Pápai Református Kollégium keletkezésének és története első nagy szakaszának a szatmári békéig (1531-1711) krónikása Ruzsás Lajos volt. A Kollégium keletkezésének történetét és működését az ellenreformáció hazai megindulásáig, 1608-ig az első fejezetben tárgyalja. Először azt a kérdést tisztázza, hogy mi volt az oka annak, hogy egy dunántúli kis mezőváros jelentéktelen iskolájából országos jelentőségű intézmény válhatott. Pápa mezőváros társadalmának szociológiai pontossággal történő elemzése, a pápai végvári társadalom bemutatása, végül a város dunántúli centrikus fekvése adja meg a magyarázatát annak, hogy Pápa betölthette ezt a kultúrmissziót.
