Századok – 1982
Vita - Ballók János: Még egyszer Thonuzóbáról 1078/V
VITA 1085 szüzességét, másrészt confessor voltát: „Sprevit thorum coniugalem, intrat chorum virginalem con-fessor Christi Emercius,45 Stephani regis unieus; inter choros angelorum fért coronam confessorum, oret pro nobis, cuius festa venerairur in terris."4 6 A szentek a középkor folyamán típusaikat tekintve határozott csoportokra különültek. A későókori Te Deum a szenteknek még csak két típusát ismeri: ebben a himnuszban az Istent dicsőítő szentek között - a próféták mellett - csupán az apostolok és a mártírok szerepelnek.4 7 A későbbi harmadik csoportnak, a confessoroknak külön szent-típusként való tisztelete valószínűleg Szent Mártonnal vette kezdetét,4 8 s talán az ő tiszteletére íródott az a himnusz is, amelynek szerzője még szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a confessor sem érdemtelenül nyeri el az üdvösséget: Plus currit in certamine confessor ipse sustinens, quam martyr ictum sufferens mucrone fundens sanguinem.4 9 A középkortól kezdve azután a sacramentariumokban mind Nyugat-Európában, mind Magyarországon a szentek csoportjai az alábbi sorrendben követik egymást: apostolok, mártírok, confessorok, szüzek, özvegyek.5 0 A Krónika és a legendák ismerik és pontosan be is tartják ezt a distinkciót: Gellért és társai, vagy a Hartvik-legenda térítés közben vértanúhalált halt egyházi emberei következetesen mártírok, míg Imre következetesen confessorkénX szerepel mindenütt.5 1 Noha az egyház hivatalosan sohasem tett a szentek között minőségbeli vagy értékbeli különbséget, egyfajta rangsor azonban mégis kialakult közöttük, mégpedig a szentség kritériuma alapján. A szentté válás alapfeltétele ugyanis valamely erénynek „hősi fokon" történő gyakorlása. A mártíromságnak, a Krisztus hitéért elszenvedett halálnak vagy kínhalálnak üdvözítő értékét soha senki sem kérdőjelezte meg. A mártírok mellett az ókori keresztény közösségeken belül ugyancsak kitüntető tiszteletnek örvendtek azok, akik üldözést szenvedtek hitükért, noha nem haltak bele a megpróbáltatásokba; ez lett a későbbi eonfessor-tisztelet kiindulópontja. Magától értetődik, hogy a keresztényüldözések megszűntével ezek a kategóriák érvényüket vesztették; a középkorban a confessorság már a hitbuzgó, aszketikus keresztény életmódot jelentette.5 1 A mártíromság azonban egy fokkal mindig magasabb rangú volt a confessorságnál. Nemcsak a sacramentariumok állandósult felsorolásbeli rendje utal erre, hanem az is, hogy a középkori szentek életrajzában jóformán közhelyként mutatható ki az a törekvés, hogy egy-egy confessor esetében szenvedései, megpróbáltatásai felsorolásának konklúziójaként az írók 4 5 A magyaros Emericus a németes Henricus (Heimrich) helyett arra enged következtetni, hogy a ránk maradt graduale-szöveg nem az eredeti, hanem másolat: a versbe ugyanis metrikai okokból a Henricus illenék, és az eredetiben valószínűleg ez is állt az Emericus helyett. 4 6 Missale Strigoniense CLI. 4 7 7-9. w.: „Te gloriosus Apostolorum chorus, Te prophetarum laudabilis numerus, Te martyrum candidatus laudat exercitus." H. Spitzmuller: La poésie latine chrétienne du moyen âge, h. n. 1971. 1158. 48 L. a november 11-i Magnificat antiphonáját; P. Molinari: Die Heiligen und ihre Verehrung, Freiburg, 1964. 4 9 G. M. Dreves: Ein Jahrtausend lateinischer Hymnendichtung II. Leipzig, 1909. 378.; 1. még uo. 335. 5 0 Például: A. Häggi-A. Schönherr: Sacramentarium Rhenaugiense, Freiburg, 1970., 211-218. 795/796-ból); Codex Albensis. Ein Antiphonar aus dem 12. Jahrhundert (ed. Z. Falvy-L. MezeyJ, Budapest-Graz, 1963. 143 R - 144 R; 144 R - 146 V. 51 Pl. Krónika: „Nunc in eodem loco ubi contritum est caput eius, in honorem beati Gerardi martiris ecclesia sub monte apparet fabricata." SRH 1, 341. 13-17; 1. még a Krónikának a Gellértlegendáéval nagymértékben megegyező részét: SRH 2, 500. 38. - 503. 28.; Imrével kapcsolatban 1. a 44. jegyzetben idézetteket. 5 2R. Berger: Kleines liturgisches Wörterbuch, Freiburg, 1969. 169.
