Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 103 világosan kell látni, hogy „Péter. . . egy századdal később élt, amikor a körülmények már megváltoztak és sok mindent már előkészítettek számára .. ."4 6 Eddig az általános - pszichologizálásban szintén nem szűkölködő — magyarázat, amelyet azonban egy tényeket felvonultató rész is követ. Kavelin értékelésének a következő mondat szolgáltatja az elméleti alapot: „Az állam nem tudott együtt élni... a magán-, vérségi érdekekkel, amelyek ... a területi kormányzók és szolgáló nemzetségek személyében megkötötték a kezét, és megfosztották a szabad fejlődés és tevékenykedés lehetőségétől." S mivel „senki, se előtte, se utána egészen Nagy Péterig, nem munkálkodott ilyen energikusan a népet elnyomó nagyurak és a területi kormányzók ellen, mint IV. Joann",4 7 érthető, hogy az alapkoncepciónak megfelelően, pozitív kép kerekedik ki IV. Ivánról. S bár Kavelin felveti, hogy a cár „gyanakvó, szenvedélyes jelleme sok olyant sugallhatott neki, ami nem létezett", összességében mégis megalapozottnak tekinti nagyúr-ellenességét. Fentiekből kiderül, hogy Kavelin még egy újdonsággal gazdagítja az Iván-értékelést: utal a cár és a nép szövetségére, amely nem kevés visszhangot kap még a későbbi historiográfiában. Csakúgy, mint az a kavelini gondolat, hogy a cár az arisztokráciát lecseréli az államirányításban a kevésbé előkelő, ám hozzáértő emberekkel. Ez utóbbival magyarázható az opricsnyina bevezetése is: „Az opricsnyina az első kísérlet volt arra, hogy szolgáló nemességet hozzanak létre, amely felváltja a nemzetségi arisztokráciát ..." S hogy ezek az opricsnyikok „semmivel sem voltak jobbak a nagyuraknál", azért nem Ivánt kell vádolnunk, hiszen ő olyan „szerencsétlen időben élt, amikor semmilyen reform nem volt képes megjobbítani a mi létünket".4 8 Kavelin idézett cikkében, mintegy „futólag", teljes képet rajzolt IV. Ivánról, amelyben lényegében már megtalálható az „államjogi" iskola Iván-értékelésének valamennyi jegye. E tekintetben még Szolovjov is csak utánozni fogja őt, s a kavelini alapvetést csak a részletek, a „bizonyító" anyag felvonultatásával gazdagítja. Sőt, nemcsak az „államjogi" iskola képviselői, hanem valamennyi későbbi „Iván-barát" is ezen a nyomon halad majd. A 40-es évek Iván-értékelését áttekintve — különösen, ha még Belinszkijt is ideszámítjuk -, meggyőződhettünk arról, hogy mennyire igaza volt a narodnyik Mihajlovszkijnak, amikor arról írt, hogy ebben a kérdésben még a legkülönbözőbb gondolkodású emberek is közös nevezőre jutottak az adott időszakban.4 9 Ebben a tényben ugyanis az Iván-problémának az az igen „hasznos" tulajdonsága öltött testet, hogy mindenféle történelmi koncepció szolgálatába lehet »Hítani, sőt, mintegy „bizonyítani" vele az előfeltevést. Belinszkij és IV. Iván A kronologikus sorrendet tekintve Belinszkij mindenképpen az előző alfejezethez tartozna, kiemelését csupán az a praktikus szempont indokolja, hogy a későbbi — elsősorban szovjet - történetírói hagyomány kiemelten foglalkozott vele. Egyébként 46 1. m., 355-356. 4 7 1. m., 359-360. 48 I. m„ 360, 362. **N. K. Mihajlovszkij: Polnoje szobranyije szocsinyenyij, izd. 2., t. VI., Szpb., 1909, 133.
