Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
102 SZVÁK GYULA talanabbul munkálkodhatott, s új erőre támaszkodva végre az állam szolgáivá tehette a bojárokat. Az opricsnyina is tulajdonképpen annak bizonysága lett, hogy milyen képtelenség a bojárok irányítása alatt maradt zemscsina léte.4 3 Beljajev megközelítése korszerűbb, mint Karamziné és követőié. A lélek rezdülésein, a személyiség szerepén kívül a történelmi események más rendező elvét tételezi fel, s végkövetkeztetését tekintve nem is kerül olyan messzire az „államjogi iskola" „nemzetségi lét — állami lét" szembeállításától, ami a korabeli orosz történettudományban nagy haladásnak számított. Más kérdés — s ez az Iván-kutatásoknak még sokáig paradoxona — , hogy ezzel IV. Iván valósághű értékelése terén Karamzin alatt maradt. Az „államjogi" iskola Szolovjov VI.kötetében kicsúcsosodó koncepciójának első megfogalmazása K. Kavelin nevéhez fűződik. Témánk szempontjából legjellegzetesebb a „Pillantás a régi Oroszország jogi létére" c. 1846-os tanulmánya. Ebben azt a folyamatot követi nyomon a jogfejlődésen keresztül, ahogyan a régi, nemzetségi-patriarchális Oroszországból az új, „állami" Oroszország megszületik. Ez ismét fejlődést jelent majd az Iván-értékelés terén, hiszen a cár tevékenységét széles perspektívába állítja, s megteremti annak lehetőségét, hogy a történelmi folyamatban kijelöljék a személyiség szerepének lehetőségeit és korlátait. Maga Kavelin azonban még meglehetősen messze áll ettől. Tanulmányának éppen az a historiográfiai jelentősége az Iván-kutatások terén, hogy megalkotja Nagy Péter tragikus sorsú elődjének, a nagyra hivatott, ám korának viszonyai között kibontakozni képtelen uralkodónak koncepcióját. Mint látni fogjuk, az ötlet már előbb, Belinszkij révén megszületett, ám történelmi ívű „bizonyítása", megalapozása kétségkívül Kavelin nevéhez fűződik. Akinek, egyébként, másik szellemi előfutára — amint azt már sokan megállapították4 4 - I. Ewers (1781-1830). „Történelmünknek ezt az átmeneti időszakát... az orosz történelem két óriása, IV. Joann és Nagy Péter, határolja: az egyik megkezdi, a másik befejezi és megnyitja az újat..." — kezdi Ivánról szóló eszmefuttatását Kavelin, majd így folytatja: „feltűnően megegyeznek törekvéseik, tevékenységük irányultságát tekintve. Ez is, az is ugyanazt a célt követi.. . Nagy Péter mélyen tisztelte IV. Joannt, példaképének nevezte, és maga fölé emelte. És valóban Péter uralkodása folytatása volt Joann uralkodásának. Utóbbi befejezetlen, félúton megálló reformjait folytatta Péter".4 5 A továbbiakban a két történelmi személyiséget tulajdonságaik alapján veti össze a szerző, majd Iván végső sikertelenségének okait boncolgatja. „Az energikus, szenvedélyes, poétikus — kevésbé reális, mint utódja - természettel megáldott Joann végül összeroskadt az ostoba, fél-patriarchális. .. értelem nélküli közeg nyomása alatt, amelyben neki élnie és munkálkodnia ítéltetett. Sok évig életre-halálra küzdött vele, de nem látván eredményt, nem hallván visszhangot, elvesztette nagy tervei megvalósítása lehetőségébe vetett hitét..." Ezért lett hát zsarnok belőle — akinek magának is szenvedés volt az élet. „IV. Joann éppen azért süllyedt mélyre, mert nagy ember volt. . . Ezzel nem akarjuk Joannt igazolni, a foltokat lemosni róla ...", de 43 l. m., 46. 44 Ld. erre részletesebben: A. Zimin: i. m., 15. 4 S K. Kavelin: Szocsinyenyija, es. I., M., 1859, 355.
